"A művész a létezés alapjához, vagy csontvázhoz hasonlítja a raklapot. Annak szétszedése így átvitt értelemben a lét megkérdőjelezése, ahol a látszólagos, de valójában nem megtörtént “összerakás” visszavisz a kiindulópontba."
"A művész is robot, más módon. Úgy, akkor is, amikor bőszen fest, fotózik, épít, farag, ír, művészetről gondolkodik, és akkor is, amikor látszólag csak él, nem csinál semmit, eszik, iszik,…
"Üdítő látni azt a felszabadult, más területek, médiumok irányába nyitott szemléletmódot, és a mögötte álló megalapozott szakmai tudást, melyet ennek a négy alkotónak a mestermunkája tükröz."
"Moholy-Nagy László zsenialitása éppen abban rejlik, hogy felismerte kora legelőremutatóbb művészi és tudományos vívmányait, törekvéseit, azok lehetséges fúzióit; melyeket sajátosan, sikeresen szintetizált."
"A kastélyokról kialakult kép napjainkban vitathatatlanul túlidealizált; a kiállításokon jellemzően nem esik szó arról, hogy egy-egy ilyen kastélyt az alsóbb osztályok élethossziglan tartó megfeszített munkája tartott fenn, a cselédlépcsőket és…
Excessocenus című közös sorozatukban Christina de Middel és Bruno Morais fotográfusok 40 pontban szedték össze azokat az ipari, társadalmi, gazdasági, sőt, pszichológiai jelenségeket, amelyeket meghatározónak tekintenek jelenkorunkra nézve, minden egyes…
"A rituálék és intézmények, a tudás és az identitások, a fonémák, a pigmentek, a pixelek, az ízek, az osztályok, a nemek, vagy az etnikai hovatartozás mind-mind migrálnak az időben és…
"Ha éhes vagy egyél! Nem is kérdés. De mit, mennyit, miből és honnan? Na ezek már annál nagyobb dilemmák napjainkban! Pontosan ezekre a kérdésekre reflektál a 2019-es krakkói Fotóhónap központi…
"...a kiállítás a plakátján és a katalógus címlapján szereplő, magát egy erdei kapufán viccesen lógázó család is az én múltam, abban is ott van az a furcsa, összetett, nem fájdalommentes…
"A Hollandiában élő művész gyermeke születése után otthon maradva, csupán az alvási idők rövid félóráiban tudott az alkotással foglalkozni. Ezeket a röpke harminc perceket pedig arra használta, hogy valamelyik helyiségben,…
"Mintha Csörgő Attila, és ez már az Arkhimédészi pontot is jellemezte, folyamatosan válogatott műveit mutatná be, mindig más-más szeletet és összefüggésrendszert. "
"A politika és közélet folyton a figyelmünkre vadászik, miközben mi kizárni próbálunk, csak végül pont arra válunk immunissá, amire nem kellene, ami iránt valóban felelősségünk van. "
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használunk az eszközinformációk tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciókat hátrányosan befolyásolhat.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás használatának lehetővé tételének jogos céljához, vagy kizárólag a közlés elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli továbbításának céljához.
Beállítások
A technikai tárolás vagy hozzáférés a jogos célból szükséges, hogy olyan preferenciákat tároljunk, amelyeket nem az előfizető vagy a felhasználó kért.
Statisztika
Kizárólag statisztikai célokra használt technikai tároló vagy hozzáférés.Kizárólag anonim statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. Idézés, az internetszolgáltató önkéntes megfelelése vagy harmadik fél további nyilvántartásai nélkül az erre a célra tárolt vagy lekért információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés felhasználói profilok létrehozásához szükséges hirdetések küldéséhez, illetve a felhasználó nyomon követéséhez egy vagy több weboldalon hasonló marketingcélokból.