Menü

A madarak, a méhek és a klímakatasztrófa

12 • 08 • 19Sárai Vanda

Az állatkert, az antropocén korszak és a klímakatasztrófa besétál egy galériába. Bár ez lehetne egy közepesen fárasztó vicc kezdete is, együttállásuk ennél sokkal többre hivatott: Horváth Gideon legújabb kiállítása korunk legsürgetőbb kérdéseinek boncasztalává alakította a Budapest Galéria alsó szintjét.

Mi? (Poszt)antropocén?

Az elmúlt években a magyar képzőművészeti szcéna szótárába is egyre vastagabb betűkkel vésődött be az antropocén kifejezése. Ez nagyrészt az xtro realm csoportnak (Horváth Gideon, Süveges Rita és Zilahi Anna) köszönhető, akik olvasókörök, kiállítások és terepgyakorlatok szervezésével dolgoznak azon, hogy itthon is meghonosodjon a kortárs filozófiában egyre meghatározóbb gondolatkör. Vállalásukat olyannyira komolyan vették, hogy az idén nyáron megjelent extrodæsia - Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz című kötetet is ők jegyzik szerkesztőként, amellyel nem titkolt céljuk, hogy magyarul is értelmezhető definíciókat adjanak a hazai közönség számára, ezáltal is elősegítve a diskurzus terjedését.

Az antropocén egy új földtörténeti kor, amely “gyűjtőnévként utal mindazon környezetátalakító cselekedetekre, amelyeket az emberiség története során végrehajtott” - szól a definíció az enciklopédiában, példaként pedig olyan jelenségeket említ, mint a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, a fajkihalások, az erdőirtások vagy épp a túlnépesedés. Ebből is könnyen levonható a következtetés, miszerint az antropocén aktualitása kérdés felett áll. Kevés aggasztóbb dolog történik ugyanis jelen pillanatban, mint a klímakatasztrófa, amelynek köszönhetően az általunk ismert világ rohamosan alakul át a szemünk láttára.

0103

extrodaesia – Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz. Kép: ISBN books+gallery.

A kérdés, hogy hogyan jutottunk idáig, és még inkább, hogy hova tartunk innen, megköveteli, hogy az eddig berögződött világképünket, és benne saját magunkat, alapjaiban értelmezzük újra. Ez válhat annak a gondolkodásnak az alapjává, amelyet posztantropocénnek nevezünk, vagyis egy emberközpontúságot meghaladó világnak. Ehhez ad mankót az extrodæsia, amelyben a fogalmak visszavezethetőek a klasszikus filozófiai irányzatok keretrendszeréhez, ugyanakkor az itt bemutatott irányok komoly kritikát fogalmaznak meg azokkal a gondolati struktúrákkal szemben, amelyek a világot az ember központi pozíciójából értelmezik.

A fogalom, amely a leginkább megragadja a posztantropocén gondolkodás radikális újszerűségét, az objektumorientált ontológia (OOO). Ennek értelmében a világban jelenlévő létezők között semmiféle hierarchia nem létezhet, problematikus és beszűkítő ugyanis, ha minden jelenség csak és kizárólag az emberi gondolkodás szűrőjén keresztül nyer értelmet. Ez a koncepció egyrészt komoly felszabadító erővel hathatna a természet számára, ugyanakkor annál nagyobb súllyal nehezedik a felismerés az ember vállára: milyen önző módon állított minden egyéb létezőt saját szolgálatába, és mekkora károkat is okozott saját felsőbbrendűségének gondolatától megrészegülve.

0103

extrodaesia – Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz. Kép: ISBN books+gallery.

A madarak és a méhek

Horváth Gideon munkásságának évek óta integráns része az posztantropocénről való gondolkodás. Kísérletező egyéni projekt-bemutatók, illetve az xtro realm csoportos kiállítása után 2019-ben Horváth már jelentkezett egy egyéni kiállítással a Stúdió Galériában, Decaying structures have a sweet smell címmel. A konzekvens építkezés következő állomása a július végén a Budapest Galériában megnyílt I put my hand into a beehive.

A Lajos utcai kiállítótérben megvalósuló új kiállítás egy vidéki pincehelyiség atmoszféráját ötvözi egyfajta posztapokaliptikus hangulattal. A bemutatott anyag két alappilléren nyugszik: a méhviaszból és alumíniumból összeálló, tabló-jellegű installációkból, amelyek a rovarító szerek jól ismert szagát árasztják magukból, illetve olyan videókból, amelyek az állatkertek végtelenül antropocentrikus nézőpontjára mutatnak rá.

0103

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

Gondoljuk csak végig. Ha egy állatkertben járunk, alapvetően tisztában vagyunk azzal, hogy az ott megjelenő környezet mesterséges. De mindezzel együtt mégis azt képzeljük, hogy az egyes állatok kifutói a lehető legautentikusabban idézik meg azok természetes lelőhelyét. Horváth videói egyfajta keserű művészeti oknyomozó munkát folytatva lerántják a leplet arról, hogy a mesterségesség valójában mennyire nem a természet valós megidézéséről szól, sokkal inkább a látogatók képzeletének stimulálásáról. Így derül fény például a kékre festett medencei falakra, amelyek a víz színét is kékre színezik (mert a víz színe ugyebár mindig kék, elég csak a Dunára tekintenünk), vagy épp a madarakat elriasztani kívánó üvegfalra, amelyre fekete madáralakok vannak felfestve - hiszen evidens, hogy a madarak ezt a jelzést értelmezni tudják, és intuitívan más irányba repülnek majd ennek láttán. Az állatkertekben megjelenő, extrém módon sűrített flóra és fauna esztétizált alternatív valósága nagyon jól ábrázolja kicsiben, hogyan válik a többi faj az emberközpontú gondolkodás áldozatává.

0103

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

A kiállítóterekben a videók mellett megjelenő installációk anyaghasználata több szempontból is sokatmondó. A tablóként szolgáló alumíniumlapok nemcsak tökéletes kordokumentumok (nehéz úgy végigmenni az utcán, hogy az ember ne tudjon minden sarkon rámutatni valamire, ami alumíniumból készült), de elképesztően hosszú lebomlási idejük miatt nagyon időtállóak is - a jövő régészeinek kevés fejtörést okoz majd a restaurálásuk. Az alumíniumra applikált, méhviaszból formált tárgyak pedig könnyen emlékeztetik az embert a kipusztuló fajok aggályos tendenciáira is: egyre gyakrabban lehet olvasni a rohamosan pusztuló méhállományról, amelynek tudományos kutatások szerint végzetes hatása lehet az emberi populációra is.

0103

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

Erre a képzettársításra utal az installációk természeti tablójellege is: a méhviaszból kialakított formák egyértelműen ősi fosszíliákat idéznek meg, amelyekbe Horváth néhány kortárs elemet is rejt, ezektől pedig olyan érzésünk támad, mintha a jövőnek készülő palackba zárt üzenetekkel állnánk szemben. A kibukkanó műanyagkrokodil, vagy épp a mocsáron átgázoló járműnyomok világos mementói az ember természetromboló tevékenységének.

0103

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

A kiállítás egyik legizgalmasabb eleme a 3. teremben elhelyezett installáció, amely egy tojásrakó jelenetet idéz meg. Az ismeretlen faj szaporodó aktusa Donna Haraway posztantropocén (vagy az ő terminológiája szerint: chthulucén) filozófiájának egyik központi gondolatára utal: a filozófus szerint a klímakatasztrófa bekövetkezte után a túlélő élőlények fajuktól független menekültként fognak egy közösségbe olvadva létezni. “Make kin, not babies!”, azaz “Rokonuljatok, ne szüljetek!” - hirdeti a filozófus, rámutatva arra, hogy a Föld összes élőlénye valójában rokonságban áll egymással, ezért érdemes lenne ennek megfelelően bánnunk más fajokkal. Haraway szlogenjéből nem nehéz az egyre rémisztőbb méreteket öltő túlnépesedés problémájára is asszociálni, amelynek megoldására egyáltalán nincs még reálisnak tűnő politikai akarat. Az egyén szintjén annál inkább, a klímagyásztól szenvedők közül ugyanis egyre többen fogadják meg, hogy nem hoznak erre a világra gyereket.

0103

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

Ebből is látszik, hogy a klímaválság sokakban leginkább a tehetetlenség érzését aktiválja, a cselekvés és változtatni akarás helyett pedig a tömegeken inkább egyfajta enervált bénultság lesz úrrá. Épp ezért a kiállítás egyik központi fogalma az újratanulás (unlearning): Horváth szerint ugyanis a cselekvésképtelenségből csak úgy tudunk kimozdulni, ha elkezdjük újraértelmezni a környezetünkhöz fűződő viszonyunkat, majd ebből merítve felhagyunk a romboló tevékenységekkel. Jó szemléltető példa lehet erre a Műanyagmentes Július: az elmúlt hónapban nap mint nap jelentek meg újságcikkek arról, hogyan vetették bele magukat lendületesen, majd buktak el rövid időn belül csúfosan azok, akik megpróbálták kiiktatni az egyszer használatos műanyagokat a mindennapjaikból. Pontosan így kell elképzelni egy újratanulási folyamatot is: kényelmetlenül, sok-sok buktatóval, amelyeken egy fenntarthatóbb életért cserébe felül kell kerekednünk.

0103

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive, enteriőr. Fotó: Juhász G. Tamás.

Jegyzetek

Horváth Gideon: I put my hand into a beehive

Budapest Galéria

  1. július 17 – augusztus 25.

Kurátor: Gadó Flóra