A fény nyomai

Sötétkamra. Fényképészeti, fényérzékeny anyagokkal végzett munkára alkalmas, teljesen fénymentes helyiség. A sötétkamra a képkidolgozás helye. A sötét kamra latin neve camera obscura. Camera obscuraként, annak logikáján működhet egy egészen kicsi doboz, mint amilyen az analóg fényképezőgépek belseje, de akár egy hatalmas épület is, elég csak a Magyar Képzőművészeti Egyetem főépületébe ellátogatni. Az egyetem egyik nem használt kapuján lévő lyukon az Andrássy úti forgalom képe vetül a belső térbe a fény közvetítésével, belülről nézve igazi non-stop camera obscura mozit eredményezve.

Szabó Dezső legújabb, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum együttműködésében kiadott monográfiájának címe Darkroom, azaz sötétkamra, azaz camera obscura. A címnek megfelelő fekete (sötét) keménykötés alatt az alkotó életművének egy rövidebb periódusát mutatják be a felsorakoztatott reprodukciók, konkrétan négy, 2015 és 2018 között készült sorozatát. A kronologikus sorrendben elhelyezett, a fejezeteket adó sorozatokat Pfisztner Gábor elméleti bevezetője és a képadatokat tartalmazó függelék egészíti ki.

Szabó Dezső 1990 és 1997 között, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végezte tanulmányait, ahol leginkább a monokróm festészet foglalkoztatta. Tanulmányai befejezését követően azonban hamar a fotografikus képalkotás felé fordult, a nagyközönség is leginkább fotósként ismeri. Hosszú időszakon keresztül készített maketteket különböző katartikus természeti jelenségekről, nem ritkán természeti katasztrófákról, valamint merényletekről és balesetekről, a miniatúrákat pedig fényképészeti eszközökkel dokumentálta. Szabó 2015-ig készített sorozatai egyfelől vitatkoznak a fotográfia objektivitásával, másfelől a való élet eseményeinek dokumentálása helyett a képalkotás folyamatát helyezik az előtérbe. Szabó már ezekkel az ábrázoló jellegű, ha tetszik figuratív képekkel kapcsolatban is így fogalmaz: „A fotografikus leképezés alapvető jellemzője, hogy ‒ az emberi szemhez hasonló módon a fizika törvényei által alkot képet, általában sík felületen. Ezért tűnik a fotografikus kép a világ objektív másának: a képalkotásban felismerhető azonosságok és a folyamat objektív elemei miatt. Ez azonban csak mítosz és káprázat. A kép nem azonos a világgal. Bármilyen eredetű kép redukált információ, tehát absztrakció.” Bármennyire is úgy tűnik tehát, hogy Szabó Dezső pályája során mintegy két évtizedre figurálisra cserélte az absztraktot, valójában a téma mindig is a fotografikus képalkotás módszereivel létrehozott kép és a valóság elvonatkoztatott viszonya volt.

A most megjelent kötetben a korábban jellemző színes fotók helyett szinte csak fekete-fehér, vagy monokróm képanyaggal találkozunk. Olyannyira, hogy a könyvben szereplő első, 2015-ös sorozat címe konkrétan Fekete-fehér (Black & White). A sorozat bár a korábbi munkákhoz képest nagy lépést tesz az absztrakció irányába, annyiban azonban mégis azok folytatásának tekinthető, hogy a képek fő motívumai a makettekhez használt modellező eszközök. A képek azonban ezúttal nem a klasszikus fotográfia eszközeivel rögzítettek, hanem valódi lenyomatok, azaz fotogramok. A fényérzékeny fotópapírral interakcióba kerülő tárgyak, esetenként pedig fényforrások (miniatűr világítótestek) eredményezik a felületen létrejövő képeket. A sorozat ilyen módon, mintha a művész által korábban használt tárgyak egyedi leltárjegyzéke lenne. Egyedi, hiszen a fotogram a fényképpel ellentétben technikailag nem sokszorosítható műfaj, azaz egy felvételből mindössze egy eredeti példány létezik. A Fekete-fehér sorozat abban a tekintetben is kijelöli a művész által választott új irányt, hogy az azóta elkészült többi sorozathoz hasonlóan Szabó ezen a ponton teszi le egy időre a fényképezőgépet. A 2015 óta készült sorozatok valójában eszköztelen fotográfiai kísérletek, amelyek során az anyagok interakciója által létrejött kép mibenléte áll a középpontban.

A fényképezőgép nélküli fotográfia a 2016-os Expozíció (Exposed) és az egy évvel későbbi Fény határai (Limits of Light) című sorozatokban lépnek a következő szintre. Ezeknek a képeknek már klasszikus értelemben vett tárgyai sincsenek. Ezeken a képeken az objekteket felváltja a különböző, jellemzően időbeli jelenségek rögzítésére való törekvés. Az Expozíció képein a fotópapíron csurgatott, a fotókidolgozáshoz használt vegyszerek hagynak nyomot, míg a Fény határaiban a papír felületének égetése hozza létre a képeket. Különösen ez utóbbi esetében válik nyilvánvalóvá a képek igazi tárgya, azaz a fény és a sötétség viszonya. A fotogram sajátosságai miatt ugyanis a valóságban markáns fényjelenséggel járó égések a fotópapíron különböző méretű sötét foltokat eredményeznek. Minél nagyobb volt a tűz a kép létrehozása során, annál sötétebb a jelenségről készült fotogram és fordítva.

A képalkotás folyamatát azonban még inkább absztrahálja és minimalizálja a kötettel azonos című és egyben az utolsó fejezetet adó Scale (Skála/Mérték/Arány) című sorozat 2018-ból. Ezeken a felvételeken a fényképezőgép elhagyása mellett már vegyszerek, vagy mesterségesen előidézett kémiai folyamatok sem befolyásolják a képalkotást. Szabó pusztán a fotópapír megvilágításával játszik, változtatva a fényerőt és a beesési szögeket. A különböző fotópapírokon így, a feketedés, másnéven a denzitás jelenségéből adódóan más-más színű, monokróm felületek jönnek létre. Emellett a beesési szög változtatásának köszönhetően (például surlófény esetén) a fotópapírok felületi sajátosságai is láthatóvá válnak. A Darkroom című kötet egyfelől tekinthető egy hosszú évek fotografikus képalkotási kísérleteit összefoglaló naplónak, másfelől azonban klasszikus monográfia, hiszen a száraz technikai részletek helyett a hangsúly a kísérletek során létrejött és önmagukban álló képeken van.

(Az album itt átlapozható.)