Humboldt és a tükrök

Ahogy már megszokhattuk, a Tobe Gallery biztos ízléssel mutat be olyan friss, izgalmas, a megszokott budapesti, magyarországi kínálattól, fősodortól eltérő alkotókat és műveket, amelyekről egyébként nem biztos, hogy hallanánk, amelyeket nem biztos, hogy látnánk. Ilyen volt a brazil Bruno Veiga Cidades Dispersas vagy a venezuelai Mathieu Asselin Monsanto: A Photographic Investigation munkája, és ilyen a szintén venezuelai születésű Gustavo Blanco-Uribe SINÉRGICA című kiállítása.

A kiállítás címe és leírása a szinergiáról, azaz az együttműködésről, kölcsönhatásról beszél, jelen esetben az ember és alkotásai és a természet közötti viszonyról. Arról, hogy a civilizáció alapvető geometriai formái, arányai, struktúrái a természet tanulmányozásából erednek. Ekképp, bár látszólag egy modern épületnek vagy alapvetően bármely építménynek nincs köze, látványosan nem hasonlít a természet bármely formájához, struktúráikban, számszerű arányaikban mégis mélyen összefüggenek.

Blanco-Uribe munkája - amely változatos regisztereken szólal meg, hagyományos, bekeretezett fotókon, vászonra kasírozott és feldarabolt képeken át földből, fából, tükrökből és élő növényből álló installációig -, visszaolvassa ezeket a természetből nyert formákat a természetbe, de úgy, hogy meghagyja azok idegenségét. Fekete-fehér fotóira, fotóiba, amelyek jobbára fa- és növényrészleteket mutatnak, színes geometrikus formákat applikál.

Az alakzatok hol csak bemetszésként jelennek meg a fotón, hol pixelekre is hasonlító elemekre bontják a képet, a tájat. A tér közepén egy asztalon felépített installációban egy földkupacban élő növény köré tükrök vannak helyezve, így lehetetlenné téve a látvány egészének perspektivikus befogadását. Az élő organizmus darabokra, azaz geometriai formákra töredezve szóródik szét a látómezőben.

Blanco-Uribe, ahogy további sorozatainak címében igen tudatosan és önreflexíven jelzi, intervenciókat hajt végre, mégpedig strukturalista beavatkozásokat, bemetszéseket, amelyekkel megbontja, dekonstruálja és szétszórja a látványt, a természeti környezet látszólagos otthonosságát. Akciói azonban kétirányúak, hiszen a geometriai toldásokkal, formákkal a természet geometriájára is emlékeztet, kiemeli rejtett struktúráit.

Az ember csak egyetlen, ám a kiállítás kontextusában igen hangsúlyos képen jelenik meg, egy növényi, pontosabban dzsungelszerű háttér előtt egy puszta arctalan körvonal alakjában. A körvonal egy 19. századi grafikát, metszetet sejtet, és mint megtudjuk, Alexander von Humboldt-ot ábrázolja, oly módon, hogy szeme, arca helyén, azt eltakarva két összeillesztett tükördarab helyezkedik el. A képpel és a tükrökkel szemben állva azonban nem láthatjuk saját arcunkat, a tükördarabok szétszórják. A tükör, amelynek a látvány hű visszaadása lenne a funkciója, itt is, akárcsak az installációnál, elemeire bontja, azaz szinte tudományos módszerességgel analizálja azt, amit láttat. A dzsungelt megidéző fotó utalás Humboldt dél-amerikai útjára. Humboldt jelentőségét, gondolatainak fontosságát nem lehet túlbecsülni, ő volt az egyik első tudós, aki az embernek a környezetére gyakorolt hosszú távú negatív hatásáról értekezett, és ő volt az, aki a jelenségek és természeti erők összefüggését, kölcsönhatását, azaz szinergiáját fontosnak tartotta és kutatta.

Blanco-Uribe SINÉRGICA-ja számtalan fontos kurrens problémafelvetést és perspektívát hoz játékba igen látványosan és változatos módszerekkel, úgy, hogy szerencsésen távol tartja magát a didaxistól és a közhelyektől, sem vizuálisan, sem verbálisan nem törekszik bármely igazság kimondására, és azoknak a műveire való ráolvasására.