A fénykép kulturális közvetítő szerepének jelentőségét hamar, már a dagerrotípia korszakában felismerték, majd a papírfelvételek terjedésével első lépésként a helyek feltérképezése indult meg. A táj, a városok, bennük a helyi építmények voltak az első célpontok. Mai világunkban, amikor képekben gondolkodunk, nagyon érthető az a pozitivista álláspont, hogy a világ minden tájára fényképező embereket kell küldeni. Érdekes történetek rajzolódnak ki, hiszen az 1850-es években hatalmas apparátussal kellett egy-egy vállalkozónak utaznia, kutatnia a messzi tájakon. Ezekről az élményekről vagy maguk az utazó-fényképészek számoltak be részletesen, akár könyv alakban is, vagy a mai történészek írják meg a fényképezési nehézségek izgalmas történeteit.
A képek, amelyek ránk maradtak, ma a fotótörténet korai szakaszának fontos pillanatait reprezentálják, hiszen viszonylagos hibáik, fakultságuk miatt igen kevés maradt fenn belőlük, az egyre tökéletesedő technikák ezeket felülírták és háttérbe szorították. A most választott időhatár izgalmas pillanatot jelöl ki, hiszen ekkor még mozgó alakokat nem tudtak rögzíteni. A képek ezért sajátságos, kihalt helyeket mutatnak be, kivéve azoknak a fényképészeknek a munkáit, akik egy-egy mozdulatlan alakot a lépték érzékeltetése miatt stabil, beállított helyzetben mutattak be. A világ ismert, nagyrabecsült helyeinek begyűjtését a képeken a megismerésnek azon új vágya sarkallta, amely az egész európai tudós és polgári világot jellemezte. Ezek a „friss” képek számos alkalommal leleplezték a korábbi földrajzi, művészeti könyvek metszet illusztrációinak ferdítéseit, torzításait.
A 19. század közepén az új eszközök általi megismerés új leltárak készítését eredményezte, a nagy kiadók és fotográfiai üzletek által összeállított és árusított képeknek már a listái is lehetőséget biztosítottak az analitikus módszerek alkalmazására. A fénykép, mely valójában maga volt a csoda és a varázslat, a realizmusban való feltétlen hit által új valóságot mutatott fel. Alakította és átalakította a tudományos diskurzust, adatok milliárdjait szolgáltatta az archeológia, a földrajz, a néprajz és a művészettörténet számára. Az elkészült művek a művészet rangjára emelkedtek bemutatásuk, nyilvánosságra hozataluk által, és egy korábbi kánon, a festett és grafikai művek értékítéletei alapján mutattak rá a fényképező mester/művész látási képességeire, tehetségére. A képek készülésének különféle céljai nem befolyásolják azt, hogy megítélhessük milyen minőségű érzékenységgel rendelkeztek a mesterek. Mai korunk azokat a kimagasló fotótörténeti pillanatokat értékeli, melyek árulkodnak az ember képességeiről, a látványhoz való kapcsolódásáról, és persze lehetőségeiről, kitartásáról. 160 év távlatából bizonyára az sem véletlen, hogy mely fényképek, vagy azok negatívjai maradtak ránk. Ezeket szemlélve nevetségessé válik az a vád, hogy mivel piaci érdekek szülték, értéktelenek.
