Gábor Enikő: Fotóplasztikák
20 • 11 • 19Barta Edit, Gábor Enikő
Gábor Enikő 1996-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Érdeklődésének középpontjában kezdetektől fogva a kamera nélküli fotográfia áll, munkái a festészet és a fotográfia határterületén helyezkednek el. Alkotásait technikai tudatosság és kísérletezés jellemzi, már a korai munkáiban is rendszeresen alkalmazott archaikus képkészítési eljárásokat. Fotogram című sorozatában – melyet 1996 és 2020 között készített – az érdekelte, hogyan befolyásolja a víz optikai-fizikai tulajdonsága a látványt, hogyan alakul át a vízben mozgatott, úsztatott tárgyak fotografikus képe. Mostani összeállításunkban az alkotó fotóplasztikáiból közlünk egy válogatást, a kiválasztott munkák egy alkotói-gondolati ívet mutatnak be: hogyan irányult az alkotó figyelme az analóg-digitális fotogram közötti képkészítés különbözőségeire, s ennek eredményeként milyen 3D-alkotásokat, fotótárgyakat készített.
A fotóplasztikák origója a Hiteles másolat című anyag, Gábor Enikő ebben a sorozatában az analóg és a digitális fotogram különbözőségeit vizsgálja. A sorozat olyan képpárokból áll, ahol a fotók tárgya azonos, a technikai megvalósításuk viszont eltérő. A digitális úton létrehozott képek szkennerrel, egészen rövid idő alatt készültek, míg a saját kezűleg fényérzékenyített papíron előhívott képekre sokszor napokat kellett várni. Az analóg- és digitális fotogramok készítése közben az alkotó arra kereste a választ, hogyan manifesztálódnak a kémia alapú technikák digitális környezetben, érvényesülhet-e ott a közvetlen fényformálás eszköze, ahol az információ bináris kódja kerül kép és valóság közé?
A Szférák című sorozatban gömb alakú tárgyak lenyomatát készítette el szkenner segítségével. „Az eredmény alapvetően a tárgy és a szkenner mozgásának függvényében formálódott. Az egyenletes beolvasás által a felhasznált tárgy körbejárhatóvá vált és az így kialakult kép lényegében a tárgy sík vetületét adta. Ezen a ponton a folyamat visszafordítható. A transzformációs alap újrarendezésével létrehozható egyfajta szimulált valóság, azaz egy fénykép által rekonstruált tárgy. A Szférák sorozat olyan, mintha egy labdát szeretnék reprodukálni, de a folyamat közben világossá válik, hogy ez nem lehetséges. Az ember a teljes tárgyi valóságot sohasem képes érzékelni, mindig csak egy részét. A szkenner is csak egy sávot tud befogni, nem terjed túl a hatóköre az érzékelés egy szeletén.”
A Renoválás című sorozathoz Gábor Enikő a különböző utazásai során készített emlékképeket használta fel. „Általában az adott helyre jellemző műemlékeket fényképeztem, eleinte különösebb alkotói szándék nélkül. Az olyan jól ismert ikonikus épületek, mint például a római Colosseum, vagy a Hagia Sophia Isztambulban, sokszor nem a képeslapokról megszokott arcukat mutatták. Az épületek egy része gyakran a rekonstrukciós munkák miatt fel volt állványozva. Ez akár bosszantó is lehetett volna, de valójában engem éppen ezek a részek kezdtek el érdekelni. Mindig lenyűgözött, ahogy letűnt korok emlékeinek izgalmas felülete az állványzat merev struktúrájával találkozik. A mai technikai civilizáció „kényszerítő kerete”[1] történelmünk régi korszakaival szemben. Ezeket a találkozási pontokat kezdtem el tehát fényképezni. A fotó térbeli megformálása ez esetben nem az illúziókeltés eszköze volt. Az installáció módja, ahogyan a fotó kilép a síkból, a fent említett találkozásban rejlő feszültség élményét erősítette számomra.”
[1] Heidegger az állványzat [Gestell] fogalmával jelöli a mindennapokra jellemző nem autentikus létezést. Hans-Georg Gadamer – A gondolkodás kezdetéről című írásában a „kényszerítő keret” kifejezést javasolja az állványzat helyett.