Menü

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Blagovescsenszkaja, 2002

Szilágyi Lenke: Posztszovjet 1990–2002

21 • 01 • 16Székely Katalin - Szilágyi Lenke

Szilágyi Lenke fotóművész az 1990-es évektől kezdődően rendszeresen utazott a (volt) Szovjetunióba. Az ekkor készült fényképein a kommunizmus bukását és az új, posztszovjet valóságot nem csak az olyan kiemelt központokban örökítette meg, mint Moszkva és Szentpétervár, hanem vidéken is, többek között a Fekete-tenger környékén, a Volga-régióban és Karéliában. Fotói érzékeny lenyomatát adják a korszaknak, amelyet az állandó változás, és egy területnek, amelyet az örök mozdulatlanság határoz meg.

Egy interjúban Szilágyi Lenke azt mondta, hogy Oroszországban a fényképezést még baráti gesztusnak tartják az emberek. Képeinek szereplőit, úgy tűnik, valóban nem zavarta a fotós jelenléte, sokan közülük kifejezetten barátságosan tekintenek a kamerába.

A Centrális Galériában 2020 júliusában megnyitott kiállítás oroszországi fényképeinek első nagyobb bemutatója volt. A Posztszovjet. Szilágyi Lenke fotói 1990–2002 tárlat a Punkt által felkért szakemberek véleménye alapján 2020 legfontosabb kiállításai közé került.

A mostani összeállításunkban bemutatott jelenetek – ahogy Székely Katalin, a kiállítás kurátora is írta – a posztszovjet korszak sajátosságait tárják elénk; a kompozíció, a fény és a környezet nagyszerű összjátékával mutatják be annak egyszerre humoros és tragikus mindennapjait.

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Szamara, 1991

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Olgino, 1993

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Novorosszijszk, 1996

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Kozmogyemjanszk, 1991

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Volga-Nyikolszkoje, 1991

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Valaam, 1993

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Sirjajevo, 1991

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Krím, 1993

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Blagovescsenszkaja, 2002

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Szamara, 1991

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Krím, 1993

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Moszkva, 1990

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Kercs, 1993

0103

Fotó: Szilágyi Lenke: Irkutszk, 2001