Menü

0103

Fotó: Biró Dávid: Enteriőrkép a Mai Manó Ház Roger Ballen képeit bemutató kiállításáról, 2022

Képen kívül s belül. Roger Ballen: Dresie és Casie, Ikrek (1993)

22 • 07 • 17Udvari Orsolya

Azt játszom, hogy leírok egy képet, mintha most látnám először, mintha nem tudnék róla semmit. Lehetséges? Megpróbálom. Látok egy fotót két alakról, két fehér férfiról, nagyon hasonlítanak, rokonok lehetnek, egykorúnak tűnnek. Ha nagyon közelről nézem, minden kicsit más rajtuk, mégis egyformák, nem tudom, ki lehet az idősebb. Szigorú, morcos tekintettel, homlokráncolva néznek rám, vagyis a kamerába, ezen keresztül rám. A hajuk rendesen meg van nyírva, mégis kócosak. Nagy, elálló fülük van, jellegzetes, nyakuk és válluk izmos – talán fizikai munkát végeznek. Nem tudom, hány évesek lehetnek. Testük és tekintetük felnőttes, borotváltak, egyikőjük összefont, elzárkózást sugalló karján férfi karóra, szintén felnőttes. Mégis, valamiért gyerekesek. Húsos ajkukról folyik a nyál, a jobboldali alak ingére rászáradt a folyadék, talán a nyál és izzadtság keveréke lehet. Undorító, mégsem undorodom, inkább nyomaszt, de nem enged. Az elálló fülekkel a biggyesztett száj, mellé a morcosság érzete sértődött, ámde makacs gyerekek benyomását keltik bennem. Gyerek és felnőtt lét között állhatnak, hezitálok. A kép fekete-fehér, ebből arra következtetek, hogy régen készült, amikor még nem volt színes fénykép, aztán elgondolkozom, hogy lehet, hogy ez csak egy úgynevezett művészi választás, egy effekt, egy filter. Fehér fal előtt állnak, szorosan hozzátapadva, inkább kint, mint bent. De hol? Európában? Nem, inkább Amerikába képzelem őket, mondjuk egy hajó fedélzetére.

Valahogy így írnám le ezt a képet, ha játszanék. Ha nem tudnék róla semmit. Ha „tiszta” tekintettel, minden előzetes tudás nélkül látnám. Ha. Azonban tudom, hogy ez Roger Ballen világhírű fotója, aminek Dresie és Casie, Ikrek a címe. 1993-ban készült, Dél-Afrikában, Nyugat-Transvaalban. Tudom, mert hallottam róla, mert olvastam róla. Ennek ellenére próbáltam kiindulni abból, amit látok, aztán elkezdtem asszociálni az ismeretlenből az ismeretlen felé, káoszból kozmoszt, a látottak és gondoltak rendszertelenségéből rendszert építeni, hozzátéve benyomásaimat, az érzéseket, amik keletkeztek bennem a szemlélés során. Próbáltam leíró és objektív (sic) lenni, de előítéleteim és előzetes tudásaim elő-előtörnek. Nehéz el/kikerülnöm, hogy kizárjam az ismereteket, hiszen valahol, valamilyen közegben találkozom az alkotással, ami már keretet ad, akár egy képkeret, aminek az anyagából, színéből, állapotából következtetek korra, értékre, ízlésre, vagyis értelmezek.

0103

Fotó: © Roger Ballen: Dresie and Casie, Twins, Western Transvaal, 1993 courtesy of Roger Ballen

Egy műalkotás leírásához és értelmezéséhez számos úton indulhatunk el, hogy a rendszertelenségből valamilyen rendszert alakítsunk ki. Kiindulhatunk az alkotásból, abból kiolvasva az értelmet, vagy fordítva, annak kontextusából fejthetjük ki a belső jelentést. Egy harmadik lehetséges út a kettő ötvözése, amelynek állítása, hogy mű és kontextus nem elkülöníthető, hatással vannak egymásra, egyfajta dialektikában állnak. Az alkotás egy adott történeti-társadalmi világban születik, abban él tovább, így rakódnak rá újabb és újabb rétegek. Létrejön, intézményekbe kerül, albumokba, cikkekbe stb.

Tovább játszom, most elindulok ezen a harmadik úton. Ballen életrajzát és bemutatását megkerülve a kép történetiségével kezdem. A fotográfus sok időt töltött utazással és a társadalmi peremvidék megismerésével. Olyan csoportokat kutatott fel egy olyan korszakban, akik és ami különös pozíciót töltött be. Ahogy maga Ballen is fogalmaz több helyen, kívülállókat fotózott. Az Ikrek a Dél-afrikai Unió, később Dél-afrikai Köztársaság apartheid, vagyis a faji szegregáció ideje alatt készült. A 20. századi közepétől hivatalosan egészen 1994-ig tartó faji alapú megkülönböztetés az élet minden területén diszkriminálta a fekete állampolgárokat, alapvető jogokat megvonva tőlük, a fehér társadalom érdekeit szem előtt tartva. A fekete elnyomott csoport ellenpontja a privilegizált fehér réteg volt, Ballen azonban sorozatával, amely harmadik könyvében, a Platteland (Vidék) albumba rendeződött – a képeknek újabb értelmezési keretet nyújtva, egymással relációban, a kiadói és művészeti közegbe ágyazódva – rámutat a politikai és ideológiai struktúra egyik vakfoltjára, egy „privilegizált kisebbségre”, az alsó osztályba tartozó fehérekre a centrumtól távolabb eső dél-afrikai vidéken. A fotográfus céljai között saját bevallása szerint nem az szerepelt, hogy szegény fehéreket fotózzon, hanem hogy fotózzon. Mégis, a faji megkülönböztetés ezen korszakában a társadalmi osztályok közötti hatalmas szakadék egy egyedülálló reprezentációját hozta létre lenyűgöző portrékon keresztül. Ezt a rengeteg pozitív visszhang mellett természetesen kritika is érte, miszerint a fehér szegénység sztereotipikus ábrázolásának veszélyei is láthatók a képekben, például a szegénység és fogyatékosság összekötése.

De miért lett ennyire meghatározó és kiemelt az ikreket ábrázoló kép? Ballen egyedi és jellegzetes formanyelve és művészi eszköztára az, ami ebben kapaszkodót nyújthat. A fotográfus több megszólalásában, munkáiról készült videóiban is felhívja a figyelmet arra, hogy ő fényképeket készít, ezzel azt képviselve, hogy a fotók önmagukban, a mögöttük eltűnő történelmi háttér és tudás nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket. A benyomás és tudatalattira való hatás sokszor a lényeg az alkotónál. Munkái a teljes dokumentarizmus és fikció határán mozognak, megalkotva a „dokumentarista fikció” műfaját. A valóság megrendezettsége filmes és színházi élményt idéz – későbbi munkáiban még kiemelkedőbb módon – sokszor egy abszurd és groteszk játékosságot és humort is belecsempészve. Ezekkel az eszközökkel eléri, hogy képi világa, témái, alanyai egyszerre vonzzák és taszítják a tekintetet. A belső ellentmondások feloldása a tekintet által folyamatosan foglalkoztatja a nézőt. A voyeurizmus keveredik a megismerés és izgalom vágyával, a furcsa és „más” jelenik meg úgy, hogy közelíti a „normához”, miközben díszlettel és rendezéssel egyszerre rá is játszik a különbségre. Dresie és Casie esetében is ott vannak a belső ellentmondások és feszültségek, folyamatos kérdések, amelyek közé tartozik maga a kép bulvárosabb, de morális kérdéseket is feszegető keletkezéstörténete (kik az ikrek? ki adott engedélyt a fotóra?) vagy utóélete (mi van most az ikrekkel?) is amellett, hogy egy rendkívül erőteljes és hatásos kompozíciót és pillanatot rögzít. Egy olyan belső művészeti eszköztárral és formavilággal van összekötve a külső kontextus, ami valami egészen új szögből közelíti meg a művészetet és társadalmat.

A kép új formációban, kontextusban és közegben történő elhelyezése is új értelmezési réteget adhat. Ez így van az eredeti Platteland albumban és sorozatban is, és bármilyen kiállítás esetében is. Egy kiállítás elrendezési módja értelmez. A legközelebbi és legfrissebb magyar kontextus a Ballenesque – Roger Ballen szerint a világ kiállítás, ahol a Dresie és Casie, Ikrek című fotó is szerepel. Az életmű egy szeletét több sorozaton keresztül mutatja be a tárlat, ahol érdemes az értelmezés lehetséges játékait kipróbálni és végig vinni képi egységeken, termeken és mint egész, egybefüggő kiállításon keresztül is.

Jegyzetek

BALLENESQUE – ROGER BALLEN SZERINT A VILÁG
A kiállítás megtekinthető:
2022. június 8. – 2022. augusztus 21.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki Péter