Menü

TOP10 – Ezek voltak 2021 legfontosabb hazai fotókiállításai

22 • 01 • 02Punkt

Bár ismét egy rendhagyó évet tudhatunk magunk mögött, hiszen a járványhelyzettel kapcsolatos kormányzati döntések miatt az év első harmadában a kiállítóterek nagy része ki sem nyithatott, de a hagyományteremtő 2020-as szavazás után idén is arra voltunk kíváncsiak, hogy a fotográfiához köthető szakemberek véleménye alapján melyek voltak 2021 legfontosabb hazai fotókiállításai.

Mint ahogy 2020-ban, most is igyekeztünk minél szélesebb spektrumból meríteni, hogy minél hitelesebb végeredmény születhessen. Így decemberben megkértük a Fotóhónap rendezvénysorozat kurátorait, a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Magyar Fotótörténeti Társaság tagjait, valamint a Punkt.hu oldal szerzőit is, hogy rangsorolva küldjék el nekünk az öt kedvenc hazai fotókiállításukat a tavalyi évből. Ennek a széles merítésnek köszönhetően 50 kurátor, galériavezető, fotográfus, fotóművész, szakíró és oktató szakmai véleménye alapján állt össze egy 67 kiállítást felvonultató lista.

A rangsorban a történeti és a kortárs fotográfia területéről egyaránt találhatunk alkotókat, és a fotográfiai stílusok is a médium sokszínűségét bizonyítják. A 25-ös listában a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Gerhard Richter életművét bemutató tárlat is bekerült, ami első pillantásra kakukktojásnak tűnhet, de a kiállításon a festmények mellett fotóalapú munkákat is bemutattak. Richter az 1960-as években készített úgynevezett fotófestményeivel elsőként reflektált a fotográfia és a festészet sajátos viszonyára, s oldotta fel a kettő közötti korábbi ellentmondást.
A lista élére ismét egy világhírű fotóművész kiállítása került, a német származású Wolfgang Tillmans képeit a Trafóban mutatták be nyáron. A legfontosabb csoportos kiállítás a Műcsarnokban megrendezett, 208 hazai fotográfus munkáját felvonultató II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon – A fény képei című tárlata lett. A listán új helyszíneket is felfedezhetünk, a FERi feminista projekt galéria rögtön a ranglista 10. helyén debütált, valamint a 2021 júniusában induló Foton Galéria nyitókiállítása is bekerült 2021 legfontosabb tárlatai közé, melynek első 25 helyezettjét most itt a Punkton mutatjuk meg.

1.
Wolfgang Tillmans: A te tested a tiéd (66 pont)
Trafó Galéria
2021. június 4. – július 18.

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

0103

Fotó: Biró Dávid

2.
Margaret Watkins: Fekete fény (50 pont)
Mai Manó Ház
2021. október 13. – 2022. január 16.
Kurátorok: Anne Morin és Baki Péter

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

0103

Fotó: Biró Dávid: Margaret Watkins: Fekete fény enteriőrkép, Mai Manó Ház, 2021

3.
A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 (38 pont)
Műcsarnok
2021. április 24. – szeptember 26.
Kurátorok: Haris László és Bán András

0103

Fotó: Fazekas Tamás

4.
Gerhes Gábor Der Plan. (34 pont)
Mai Manó Ház
2021. június 15. – augusztus 22.
Kurátor: Baki Péter

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

0103

Fotó: Biró Dávid

5.
Tombor Zoltán: Fényterápia (24 pont)
Mai Manó Ház
2021. augusztus 31. – október 3.
Kurátor: Sárvári Zita

A Punkt interjúja Tombor Zoltánnal ezen a linken olvasható.

0103

Fotó: Tombor Zoltán

6.
Eperjesi Ágnes: Pont fordítva (22 pont)
acb Galéria
2021. április 15. – május 21.

0103

Fotó: acb Galéria

7–8.
Gyógyír (20 pont)
Capa Központ
2021. május 4. – augusztus 7.
Kurátor: Gellér Judit

A kiállítás képeiből a Galéria rovatunkban mutattunk be egy válogatást.

0103

Fotó: Capa Központ

7-8.
FOTÓIKONOK – Archívumból történelem | Howard Greenberg Gallery, New York (20 pont)
Műcsarnok
2021. március 27. – augusztus 22.
Kurátor: Anne Morin

Virtuális séta

0103

Fotó: mucsarnok.hu

9.
Részben az egész | Baranyay András kiállítása (12 pont)
Műcsarnok
2021. október 6. – december 5.

Virtuális séta

0103

Fotó: Műcsarnok

10–11.
Pictorial 10 – Válogatás a Pictorial Collective első tíz évéből (11 pont)
Capa Központ
2021. augusztus 17. – szeptember 19.
Kurátorok: Csizek Gabriella és Kopin Katalin

A kiállítás képeiből a Galéria rovatunkban mutattunk be egy válogatást.

0103

Fotó: Capa Központ

10–11.
Biró Eszter: Töredékek (11 pont)
FERi Galéria
2021. április 28. – május 22.

0103

Fotó: Oltai Kata

12–13.
A képírás mestere: Paul Almásy (10 pont)
Mai Manó Ház
2021. május 11. – június 6.
Kurátor: Barta Edit

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

12–13.
Kovalovszky Dániel: Egy pokoli színjáték díszletei (10 pont)
Hegyvidék Galéria
2021. július 15. – szeptember 11.

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

14–15–16.
Robert Doisneau: Párizstól Palm Springsig (9 pont)
Mai Manó Ház
2020. október 13. – 2021. március 7.
Kurátor: Baki Péter

A Doisneau lányával készített interjú ezen a linken olvasható.

14–15–16.
Szinopszis (9 pont)
Foton Galéria
2021. június 28. – július 24.
Kurátorok: Baki Péter és Balogh Viktória

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

14–15–16.
Az esetlegesség rétegei | Pilinszky János fényképei (9 pont)
Műcsarnok
2021. október 13. – november 28.
Kurátor: Gulyás Miklós

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

17.
Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói (8 pont)
Műcsarnok
2021. május 7. – szeptember 26.
Kurátor: Gelencsér Gábor

18–19.
Hamarits Zsolt: POSZTAMENTUM (7 pont)
Civil Közösségek Háza – Halász Rezső Galéria
2021. október 12. – november 1.

18-19.
ÉLET/KÉP (7 pont)
Kiscelli Múzeum
2021. augusztus 6 – 29.
Kurátorok: Somosi Rita és Szarka Klára

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

20–21.
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World (6 pont)
TOBE Gallery
2021. március 10. – május 15.

22–28.
Féner Tamás: Attributált portrék (5 pont)
2b Galéria
2021. október 13. – november 12.

A Punkt ajánlója ezen a linken olvasható.

22–28.
Gerhard Richter. Valós látszat. (5 pont)
Magyar Nemzeti Galéria
2021. augusztus 27. – november 14.
Kurátor: Bódi Kinga

22-28.
Apáti-Tóth Sándor: Atlantisz (5 pont)
Civil Közösségek Háza – Halász Rezső Galéria
2021. szeptember 7. – október 8.

22–28.
Koholt és törékeny jövő – PARALLEL (5 pont)
Capa Központ
2021. augusztus 18. – szeptember 19.
Kurátor: Eric Lawton

22–28.
Szabó R. János: Történetek az Öreg-Túr mentén (5 pont)
Capa Központ
2021. december 9. – 2022. január 30.
Kurátor: Gellér Judit

22–28.
Dobokay Máté: Aggregation (5 pont)
Pince
2021. augusztus 28. – szeptember 11.
Kurátor: Horváth Lili