Menü

TOP10 – Ezek voltak 2023 legfontosabb hazai fotókiállításai

24 • 01 • 02Punkt

A hagyományteremtő, 2020-ban elindított szavazás után idén is arra voltunk kíváncsiak, hogy a fotográfiához köthető szakemberek véleménye alapján melyek voltak 2023 legfontosabb hazai fotókiállításai.

Mint ahogy az elmúlt három évben, most is igyekeztünk minél szélesebb spektrumból meríteni, hogy minél hitelesebb végeredmény születhessen. Így decemberben megkértük a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Magyar Fotótörténeti Társaság tagjait, valamint a Punkt.hu oldal szerzőit, hogy rangsorolva küldjék el nekünk az általuk legfontosabbnak tartott hazai fotókiállításokat a tavalyi évből. Ennek a széles merítésnek köszönhetően idén is kurátorok, galériavezetők, fotográfusok, fotóművészek, szakírók és oktatók szakmai véleménye alapján állt össze az összesen 57 kiállítást tartalmazó lista.
A rangsorban a történeti és a kortárs fotográfia területéről egyaránt találhatunk alkotókat, és a fotográfiai stílusok is a médium sokszínűségét bizonyítják, valamint új helyszíneket is felfedezhetünk. Az Einspach Fine Art and Photography Galéria Dezső Tamás Coda című tárlatával, míg a veszprémi Dubniczay palota A fény árnyéka című csoportos kiállításával debütált idei listánkon.
Idén a szakmai szavazatok alapján a legfontosabb fotókiállítás a Mint Te és Én – Fiatal Magyar Fotográfia című, Mai Manó Házban megrendezett tárlat volt, mely a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium különböző határátlépéseit mutatta be 31 fiatal fotográfus 70 korszakalkotó művén keresztül.
A listán több csoportos tárlat is szerepel; például a World Press Photo vagy a Pictorial Collective, akik a Capa Központban megrendezett tárlatukon a mai magyar társadalomról adtak szubjektív látleletet közel 200 fényképből és 2 videómunkából kirajzolódó – a hazai Petőfi utcákat bemutató – projektükkel.
A rangsorban szereplő 11 kiállítás közül négy még idén is látogatható; a Gémes Péter, Hevesy Iván és Ruth Orkin munkásságát bemutató tárlatok mellett, a Robert Capa állandó kiállítás is bekerült a legfontosabbak közé, melynek első 10 helyezettjét most itt a Punkton mutatjuk meg.

10–11. helyezett
Robert Capa, a tudósító (27 pont)
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2023. június 13. –
Kurátor: Csizek Gabriella

A kiállítás képeiből ebben a cikkünkben található egy válogatás.

0103

Fotó: Robert Capa: Picasso az élettársával, Francoise Gilot-val és az unokaöccsével, Javier Vilatóval a tengerparton. Golfe-Juan, Vallauris, Franciaország, 1948. augusztus © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

10–11. helyezett
Dezső Tamás: Coda (27 pont)
Einspach Fine Art and Photography Galéria
2023. szeptember 9–29.
Kurátor: Cséka György

0103

Fotó: © Dezső Tamás: Kings Canyon, Sierra Nevada, Kalifornia, 2023
archív pigment nyomat, 155 x 122 cm

9. helyezett
Az érzékeny önpusztító. Berekméri Zoltán 100 (30 pont)
Mai Manó Ház
2023. január 25. – március 12.
Kurátor: Baki Péter

A kiállítás képeiből ezen a linken található egy válogatás.

0103

Fotó: Berekméri Zoltán: Csíkos csendélet, 1974/1984
290x397mm
© Magyar Fotográfiai Múzeum

8. helyezett
A fény árnyéka (33 pont)
Művészetek Háza – Veszprém
2023. október 28. – november 26.
Kurátor: Szabó Dezső
Kiállító művészek: Badár Tamás, Déry Ágoston, Dobokay Máté, Eperjesi Ágnes, Jokesz Antal, Nagyváradi Kitti, Ősz Gábor, Szabó Dezső, Várnagy Tibor

0103

Fotó: © Jokesz Antal: Tűzpróba, 1978-79, brómezüst-zselatin nagyítás, 180x180 mm

7. helyezett
A tiszta fényképszerűség: Hevesy Iván és a modern magyar fotográfia kezdetei (36 pont)
Kassák Múzeum
2023. november 11. – 2024. március 3.
Kurátorok: Bán András – Tóth Balázs Zoltán

0103

Fotó: Hevesy Iván: Hat asztal, 1934–1941 © Medve Mihály gyűjteménye

6. helyezett
A kéz és a test emlékezete. Gémes Péter fotófestészete (45 pont)
Műcsarnok
2023. október 20. - 2024. január 28.
Kurátor: Mayer Marianna

0103

Fotó: Gémes Péter: Napló – Piramis / 1995
27 db fotó / 40 × 60 cm / db
a művész hagyatékában

5. helyezett
Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról (51 pont)
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2023. június 22. – október 1.
Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon †, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László, a Pictorial Collective tagjai
Kurátor: Virágvölgyi István

A kiállítás képeiből ezen a linken található egy válogatás.

0103

Fotó: Bácsi Róbert László: Petőfi utcák népe – Esztár © Pictorial Collective

4. helyezett
World Press Photo 2023 (60 pont)
Magyar Nemzeti Múzeum
2023. szeptember 22. – november 5.

A fődíjas alkotók képei ezen a linken, míg a kiállítás anyagából egy válogatás ezen a linken tekinthető meg.

0103

Fotó: Weimin Chu
Asia Honorable Mention
World Press Photo

3. helyezett
Jan Saudek provokatív világa (63 pont)
A Budapest FotóFesztivál fő kiállítása a Műcsarnokban
2023. április 1. – május 28.
Kurátor: Tulipán Zsuzsanna

A kiállítás képeiből ezen a linken található egy válogatás.

0103

Fotó: Kezek / Hands, 1971 © Jan Saudek

2. helyezett
Az idő illúzója – Ruth Orkin (1921 – 1985) (78 pont)
Mai Manó Ház
2023. október 11. – 2024. január 14.
Kurátorok: Anne Morin, Baki Péter

A kiállítás képeiből ezen a linken látható egy válogatás.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Amerikai lány Olaszországban, Firenze, Olaszország, 1951 © Orkin/Engel Film and Photo Archive

1. helyezett
Mint Te és Én – Fiatal Magyar Fotográfia (87 pont)
Mai Manó Ház
2023. május 24. – augusztus 19.
Kurátor: Sárvári Zita

A kiállítás képeiből ezen a linken látható egy válogatás.