„Ott keresem magam a szemcsék és a pixelek között” – interjú Czeizel Balázzsal

A könyv és a fotográfia összefonódása mikor vált fontossá az életedben?

A két dolog bennem a kezdetektől együtt mozgott. Amikor felvételiztem, még nem létezett fotósképzés. Tipográfia és könyvtervező szakra vettek fel, és csak az alapképzés során derült ki, hogy az induló fotós szakon helyem lehet. Bennem a könyvtervező véna eleve jelen volt, és most is jelen van, de ezzel a képzéssel a fotográfia került a fő helyre az életemben. A tipográfiai, könyvtervezői munkám során alkalmazott eszközök, amellett, hogy végzem velük a munkám, új típusú kísérletek terepeivé váltak: ez a kísérletezés is végigkíséri az életemet. Így jutottam el az analóg fotogramtól a digitális fotogramig, ami arról is szól, hogy az analóg fotogramhoz hasonlóan, hogyan lehet kamera nélkül valamiféle nyomot hagyni digitálisan is. Ennek végeredményeként született meg a doktori munkám Fotoszféra címmel, amelyben körbejárom az analóg fotogram, majd a digitális fotogram képalkotási lehetőségeit, eljutva a digitális élőmaszkokig.

Fotoszféra – ez a cím kicsit arra utal, hogy minden fényjelenség felfogható fotográfiaként?

Tulajdonképpen igen, de mégis kell hogy tegyünk egy megkülönböztetést. Ami ebből az egész nagy halmazból eljut a kreativitásig vagy a művészetig, az a fotográfia. A fotoszféra tulajdonképpen a Napból érkező fénysugarak összessége, ezek a fotonok befolyásolják az életünket. Az értekezésemben egy tényekkel nem alátámasztható elméletet is leírtam, ami szerint bár mindenki érzékeli a Nap sugarait, mindenkit elérnek a fotonok, a fény elemi részecskéi, és a befogadók érzékenységétől függ, hogy a fotoszférából – a Nap látható felszínéről – érkező fotonok milyen hatással vannak rájuk. A fotonokra érzékenyebb emberek foglalkoznak fotográfiával, és lesznek adott esetben fotósok, írnak, gondolkodnak a fotográfiáról, vagy akár csak észreveszik ennek a jelenségnek a jelentőségét. Ez egyfajta életforma. Ebbe a természeti jelenségbe mi, fotográfusok, úgy vagyunk becsatolva, hogy rajtunk keresztül jönnek létre olyan alkotások, olyan új vizuális megoldások, amik a mi életünket vagy más emberek életét is megváltoztathatják. A fotoszféra és a fény hatása analóg azzal, ahogyan a szférák zenéje az énekesmadarakra vagy a népzenékre hat.

„A látványt nemcsak a szemünkkel látjuk, hanem sötétben vagy csukott szemmel is.” – olvashatjuk tőled a „nagybetűs” képről – „A kép a létezés élményét erősíti fel bennünk, és a tartalma minden érzékin túlmutat.”

Én személyesen azt élem meg, hogy a fotográfia egy életforma. A fotográfia minden pillanatban hat az életemre, és én is hatni próbálok rá. Még akkor is, ha nem csak a klasszikus módon egy expozícióval ablakot vágok ki a valóságból. Ez egy állandó folyamat, amelynek a képkészítés is része, de nagyon gyakran csak keresés, kutatás, gondolkodás, leírása mindezeknek, vagy éppen olvasás. A fotográfia elég komplex ahhoz, hogy ne csak képekben materializálódjon.

Mondhatjuk valakire, hogy akkor is fotográfus, ha alig fényképez?

Az újszülött felsír, hangot ad ki világra jöttekor. Ez az első hangmegnyilvánulás feltétlen reflex, egy őshang, amely minden ember első reakciója a környezetére, hogy megjöttem, itt vagyok.

Amikor megszületünk, a fotoszférából érkező fény hatására exponálódik bennünk egy kép, egy őskép, amely csak bennünk létezik. Ez nem valamilyen kép, hanem az egyetlen kép, ami minden érzékin túlmutat: reakció a világra, hogy itt vagyok, létezem. Akiben ez az érzés él, annak egy útja van. Fotósként, fotográfusként alkot, ír, gondolkodik. Persze lehet, hogy nem lesz belőle mindig kinyomtatható vagy megjeleníthető kép.

Hogyan lehet a képi dramaturgiával játszani?

Ha egy író ír, megvannak azok az alapelemek – a betűk, a szavak, a mondatok –, amiket egymás után fűz egy gondolati struktúra által vezérelt sorrendben. A képpel hasonló módon lehet bánni. Van egy vizuális történeti alapíve a képekkel elmesélt könyvnek, és ennek a valós és/vagy vizuális történetnek is van eleje, közepe, vége. Több könyvem is valamifajta vizuálisan megjeleníthető utazást, átutazást mutat be, a mondanivalója ezen alapul. Az általam kigondolt szubjektív ívű képsorrend határozza meg, hogy a valóságos és a gondolatbeli utazás együtt hogyan jelenjen meg. Az Utazás cím nélkül című könyvem egy leningrádi, a rendszerváltás előtt történt utazás képeiből áll össze. Az érkezés és a távozás a két végpont, miközben a fotográfiák a betűkkel történő elbeszélés lehetőségéhez hasonlóan, képi szavakként és mondatokként épülnek egymásra a könyvben. Egy absztrakt dramaturgia, amelyben egy helyszín bemutatásánál komplexebb gondolatok is felszínre kerülnek. Hasonló és mégis teljesen más az Ez sem Amerika című könyvem, ami This is Not America, Either címen Rochesterben, a Visual Studies Workshopnál jelent meg, és egy egyéves amerikai tartózkodás hozadéka. A Codex című könyvem könyv a könyvben – a könyv forma vizuálitásáról beszél. Az Időminta című könyv pedig utazás az idő és a fotográfia mélyére...

Hogyan kapcsolódik a gondolkodásmódodba a digitális élőmaszkok sorozata?

A maszkokat mintázó emberekkel az életem során valamilyen formában kapcsolatba kerültem. Szinte mindenkivel a fotográfia miatt találkoztam, és valamilyen formában hatással voltak rám, volt, akivel együtt állítottam ki, volt, aki kiállított, volt, akinek könyvet terveztem, volt aki írt a munkámról, de mindenképpen olyan, akinek nagyon szeretem a munkáját. Es mindegyikük érintett a fotoszféra által...