Menü

5kérdés – Czigány Ákos

21 • 06 • 05Punkt

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Czigány Ákos Balogh Rudolf-díjas fotóművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Mint itt, a Punkton épp egy éve elhangzott, a fotográfia felé a bátyám, Tamás indított el. Nemcsak azzal, hogy eszközt adott a kezembe, tanácsokkal látott el, eligazított és még sokféle más úton-módon támogatott, hanem ténylegesen a képein keresztül. Nagy korkülönbség van köztünk, s mire felnövekedtem, ő már az építészetet választotta hivatásul, ezért személyes ritmusban, szabadon, de elmélyülten művelte tovább a fotográfiát. Komoly munkássága mellett ez az autonómia, a belső függetlenség is fontos minta a szememben.
Revelatív figura Kerekes Gábor. Műveinek súlyossága éppúgy, mint az, ahogyan építkezett, és a töredezett tradíció, amire építkezett. Az eggyel fiatalabbak közül például Herendi Péter, Drégely Imre, Eperjesi Ágnes, Szabó Dezső vagy Barta Zsolt Péter munkái ragadták meg a figyelmemet, fontos volt a Nessim Galéria legjobb éveinek légköre, a Surányi Mihállyal folytatott beszélgetések.
Klasszikusaink közül Moholy-Nagy, Kepes és Kertész.
Közelebbről feleségem, Néma Júlia, Kőrösi Viktória vagy Pecsics Mária fotómunkái.
Távolabbról a japán fotográfia egyes képviselői és a komoly fényképes nyomot is hagyó Tarkovszkij, e témákról esszéket is közreadtam.

 

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

A legeket lehetőleg kerülve, alapkönyvem egy Shomei Tomatsu zsebkönyv (Phaidon, 2001). Moholy-Nagy fotogram-katalógusa (Fotogramme 1922–1943, Schirmer/Mosel, 1996), vagy a Josef Linschinger szerkesztette Fotografie konkret (Ritter Verlag, 2006).
A kiállítások közül élénk korai hatást tett a 2003-as Emberi történetek a Ludwig Múzeumban. Lényegesebb volt azonban egy 2001-es tárlat a hamburgi Kunsthalléban, Monet öröksége: Sorozat – rend és mánia címmel.
De Kerekes Gábor: Fly off (Nessim Galéria, 2007) és Hiroshi Sugimoto retrospektív (Salzburg, Museum der Moderne, 2008 tavasz) kiállítását is fontosnak tartom megemlíteni.

 

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

A páros kiállítást egyéninek számítva: Belül címmel bátyámmal, Czigány Tamással állítottam ki először 2007 februárjában Bicskén, a Petőfi Művelődési Központban. Az 1976-tól induló, majd leállított ún. Eocén-program keretében a település peremén félbehagyott épületekről készített képeink szerepeltek itt.

 

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Az előbb említett kiállítás idején rollfilmre fényképeztem 6x6-os formátumban, de az alkotói eljárás teljes egésze nem volt tisztán "analóg". Most digitális fényképezőgéppel dolgozom.

 

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

A Gazdaság címmel 2015-től kezdődő tájképsort tágítom szélesebb horizontban az MMA ösztöndíjprogram segítségével. Ez itt épp a legfrissebb darab.

0103

Fotó: Czigány Ákos: Részlet a Gazdaság című sorozatból, 2015 -