Menü

5kérdés – Balla András „aBalla”

21 • 08 • 28Punkt

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Balla Andrást, kertművészt, Balogh Rudolf-díjas fotográfust kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

A Pepi-kertben, egy Kőrös-parti tájképi kertben, – angolparkban – nőttem föl, ahol a híres szarvasi festő, Ruzicskay György tanítgatott „képezni". Szüleim botanikai és kertészeti könyvei mellett sok kitűnő művészeti és fotós album is a kezembe került, közülük kettő a mai napig könyvtáram éke: Charles Latham: The Gardens of Italy (1905), valamint W. J. Day: The Gardens of England (1908).
Néhány fontos név azonnal eszembe jut: Henri Rousseau, René Magritte, Jacques Henri Lartigue, (utóbbinak nem festményei, hanem "amatőr" fotói bűvölnek el), és Kondor Béla, akinek autentikus képein kívül a Katasztrófa című sorozatának fotogramjai és fotografikái mai napig szellemiségükkel hatnak rám, de az alkotásban nem befolyásolnak. (Vagy csak nem érzem?)

A cseh, a magyar és az olasz mentalitás, világlátás, életérzés, képi-filmi világ az, amiben otthon érzem magam, akár földrajzi értelemben is. Közülük tucatnyi alkotó kedves nekem, de Josef Sudek, Giuseppe Primoli (Belle Epoque, 1882-1894) és Dr. Bárány Nándor nevét feltétlenül meg kell említenem.

S persze édesapám, aki nagyon szerette volna, ha átragad rám a fotózási szenvedélye.

 

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Kepes György: A világ új képe a művészetben és a tudományban (Corvina, 1979), melynek eredetije ennél jó negyed századdal előbb jelent meg. Nagy igazolás volt ez számomra, mert addig nem hitték a szavaimat a kőzet, ásvány, fém, kristály stb. metszetek mikroszkópos látványairól (Vegyipari Technikum), majd a növény- és sejtpreparátumok óriásira nagyított világáról. (Kertészeti Egyetem)

Karl Blossfeldt könyvei a növények kacsairól, leveleiről, rügyeiről, bimbóiról, hajtásairól. Az én koromban ezeket még minden gyerek felismerte, de mivel a Kárpát-medencei

cserjéket, fákat jól ismerem, a ráismerés örömével is bővült jó érzésem. Makovecz Imre azt mondta a neki adott példányra, hogy neki ez egy Biblia. 

Ezek mellett a svájci Camera folyóirat minden számát őrzöm. Példányai több tucat kollégám szemét nyitotta látásra. Várva várt havi érkezése lélekemelő és -mentő volt az áporodott kisvárosi "művészeti életben".

S a kiállítás. Sőt, A KIÁLLÍTÁS! Josef Sudek a Műcsarnokban (1989. október 26. – november 12). Többször megnéztem, órákig. A dagerrotípiák, a reneszánsz festmények és Sudek képei nem reprodukálhatóak művészeti, esztétikai értékvesztés nélkül. Természetesen több Sudek albumom van. A legjobbat, a csaknem tökéletest New Yorkból cipeltem haza Gergő fiamnak, de valahogy, többnyire mindig itt van nálam.

 

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Az első igazi kiállításomat – mely 1966-ban volt – Balogh András festőművész nyitotta meg a Kertészeti Egyetem Zsibongójában, ahol grafikáimat, rajzaimat és festményeimet mutattam be. Utána még 7 évig csak ezekkel, s kertépítészeti rajzokkal foglalkoztam.

1973-ban volt az első fényképészeti kiállításom (M)ÁSZOK címen. Réti Pali bácsi – azaz Paolo Retti zongorista – nyitotta meg Kőszegen, a fotótáborban. A tárlat komolyságát ÁSZOK címkés üvegekből épített piramis-installáció biztosította.

Megemlítem még a Fiatal Művészek Klubjában 1976-ban megrendezett Fényképezni tilos! című kiállítást is, de ez az anyag még aznap éjjel „eltűnt". A portás néni – aki szemben ült a galéria ajtajával – „semmit sem látott". A képeket „vegyis" barátaimmal versenyben, 1960-64 között a Veszprém körüli lőterek, tankodromok stb. tábláiról készítettük.

 

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Mindkettőt.

A legősibb, legnemesebb. legmaradandóbb, legünnepibb és szívünknek is legédesebb a méz. Sok mindenhez nélkülözhetetlen, mással nem pótolható. Mézeskalács, törökméz, lépesméz. De van még hetven féle édesítőszer. Mindre van igény is és kereslet is.

Az ezüst és a platina a kedvenc nemes fémem, de legközelebb hozzám mégis a megbízható ezüst áll. Az „aBalla" képeket csakis ezzel, tehát filmre készítem. A digitálissal pedig jegyzetelek, vázlatokat készítek. A gyorsaság csak itt előny, amúgy így is, úgy is ugyanaddig érünk és élünk.

A Statikus dinamizmus című tárlatomra 3 darab ajtónyi képet magam nagyítottam, 14 db ugyanakkorát meg nyomtattattam, 200(!) évre garantált színhűségű papírra. Szerencsére ezek grafikus hatású képek, de mégis bántó, hogy mára szinte kiestek, tompultak, kihulltak belőlük a rendkívül fontos mélyfeketék.

 

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

A Fészek Galériában készült volna el januárban egy 12 éves tervem. Ezt a legeslegutolsó kiállításomként az életművem lezárásának szánom. Több tízezer – általam fellobbantott – gyufaszál lángocskájának egyesülését a levegővel megszakítottam (megszakított közösülés), és egy hatalmas, bordázott, zöld uborkásüvegbe zártam. Hozzá még két zsák égett szálacska van, amiket az üveg köré halmozok. Mindezt állványról fotózom, s fotózza a közönség is. A sötét teremben sötét ruhában gyufaszállal fellobbantom az üveg szájánál a lángot, a heves tűz szétpattintja az üveget, s aztán minden por ës homou. ENNYI!

Természetesen új képeket is készítek, de a legfontosabb, hogy félkész, illetve még latens (!) állapotban lévő felvételeimet 30 évre visszamenőleg kidolgozhassam. „MÁSKÉPPEN – a la Balla” című sorozatom 1973-as első képe a „Hajnal”, itt albérletem tettre csábító WC-jének falára árnyképemet rajzolja a KELŐ nap. 

E sorozatom itt közölt egy másik műve, az „Unicornis...másképpen”, e legendát kissé ’a la Balla’ KÉPzeli el.

 

0103

Fotó: Balla András „ABALLA”: Unicornis – másképpen, Másképpen, Tarjáni Vágóhíd, 1995. Cibachrome, 60 x 50 cm © Balla András