A világ, ahogyan mi látjuk – Gondolatok a Capa Központ Pictorial 10 című csoportos kiállításáról

Az immáron egy évtizede működő közösséget Bácsi Róbert László, Móricz Sabján Simon és Szabó Bernadett fotográfusok alapították. Névválasztásuk a „Picture of the Year” elnevezésű amerikai fotópályázat Pictorial elnevezésű kategóriájából származik, amelyre az alkotók tematikai megkötés nélkül pályázhatnak olyan, nem dokumentarista jellegű fotókkal, amelyeken a világ szubjetív és jelentésekben gazdag megragadása a legfőbb cél. A Pictorial Collective tagjai ennek szellemében dolgoznak egymástól függetlenül, ugyanakkor egymást inspirálva.

A Pictorial Collective tagjait olyan a harmincas-negyvenes éveikben járó fiatal fotóriporterek, fotográfusok képezik, akik műveikkel számos hazai (Balogh Rudolf-díj) és nemzetközi (Pictures of the Year International „feature picture story" díj) kitüntetésben részesültek. A kollektíva tagjai bíznak benne, hogy a fotográfusok tanúk és hírvivők. Hitvallásuk szerint:

A kiállítótérben bemutatkozó tizenhárom, szociálisan érzékeny alkotó sorozata a szubjektívan lírai képekkel egy-egy számunkra ismeretlen világot, jelenséget, emberi sorsot tár fel. Akad olyan, aki az egyre inkább urbanizált létünktől távol eső, különleges tájakra kalauzolja el nézőit, míg mások élettörténeteket mesélnek el: egy hargitai pásztorfiúét vagy a Zen útját követő családét. Nem véletlen, hogy sorozatokat látunk, hiszen nem a pillanat vagy a megismételhetetlen megörökítése, dokumentálása a csoport tagjainak a célja; sokkal inkább személyes látásmódjuk, érzelmeik közvetítése. Így van ez a komoly társadalmi és politikai témák esetén is, akár a hajléktalankérdésről, a prostitúcióról vagy a roma mélyszegénységről szólnak a képek. Ugyanakkor mégiscsak „hírvivőnek” tekinthetők az alkotók, csakhogy más formában, mint a riportfotók: autonóm fotóesszéik és kísérőszövegek tudósítanak aktuális jelenségekről.

Az egyik legmegkapóbb Végh László Ottó című sorozata, amely egy fiatal pásztorfiú és családja életébe enged betekintést. Ottó és családja a Hargita-megyei Alsósófalván él. Szent György-napján mindannyian kiköltöznek a falut körülölelő hegyek között található esztenára, ahol juhokra és kecskékre vigyáznak. A kamasz fiú innen jár iskolába, majd segít a napi munkában. A képek mellett hangfájlon keresztül meghallgathatjuk Ottót, amint lelkesen mesél mindennapi teendőiről, családja tagjairól, de arról is, hogy mennyire fáradságosan telnek hétköznapjai. Az Ottó (2018) című fotón páfrányok között maga a címszereplő áll pásztorbotjával, mögötte a Hargita-megyei vidék káprázatos, dimbes-dombos tája sejlik fel. Végh László 2012-től nyolc éven át, hol télen, hol nyáron követte nyomon a fiú életét, és hozta intim közelségbe sorozatával a havasi pásztorok idillien természeti, ám viszontagságos életmódját.

A Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Urbán Ádám A függöny mögött című sorozatával a manézs világának kevéssé ismert, színfalak mögötti szeletét mutatja be. Urbán tíz éve fényképezi a Fővárosi Nagycirkusz, a hozzá tartozó Művésztelep, illetve a Baross Imre Artistaképző eseményeit. Képei nem csupán a cirkusz hivatalos műsorait hivatottak dokumentálni, de az artisták hétköznapjaiba, a felkészülésükbe is betekintést engednek. Fotóiból azokat válogatta össze (Richter Flórián 2013, Sanyi 2011), amelyek a nézők elől rejtett cirkuszi életről mesélnek.

Kevésbé vidám témát jár körbe Hajdú D. András, akinek specialitása az emberközpontú dokumentarista fotográfia. A Zürich Expressz című sorozatának kiállított munkái is ilyen jellegűek. Egy ötgyermekes nyírségi családanya, Ildikó útját követjük, aki a zürichi expresszel utazik ki Svájcba, ahol prostituáltként dolgozik. Hajdú D. András kíméletlen őszinteséggel tárja fel a prostitúció világát Ildikó szemszögéből nézve, aki a
mélyszegénységből való kitörés és családja fenntartása miatt ily módon keresi meg a mindennapi betevőt.

Képeivel nyugodtabb vizekre evez Mohai Balázs. Észak-fok, titok, idegenség című sorozata egyrészt utalás
Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse című versének sorára, másrészt pedig azt az izlandi tájat örökíti meg,
ahova az alkotó az északi vidékek nagy rajongójaként felfedezőútra indult egy november végi napon. A
fagyos, kopár, ám mégis varázslatosan szép, szürke táj olykor nem is evilági benyomást kelt. Mohait, a
kívülálló utazót szándéka ellenére hatása alá vonta a látvány, amiből ez a filmszerű képsorozat
megszületett.

A Pictorial 10 kiállító alkotói névsorát még lehetne folytatni: Darnay Katalin Szenior úszók című
sorozatában a sportolókat látjuk közvetlenül a verseny után, míg Móricz-Sabján Simon a tapolcai Y-házak
lakóinak mindennapjait örökítette meg. Egymástól eltérő témák, amelyeket összeköt az a humanista
látásmód és líraiság, amely az alkotóközösség sajátja. Ezt a közös hitvallást erősíti az alkotók egy-egy
fotóját tartó vasszerkezet installáció. Képeik témájuk okán is erősítik egymást, ahogyan teszik ezt az
alkotók is.