Menü

„A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt.” – Portfólió: Korniss Péter

21 • 10 • 26Baki László

Korniss Péter – aki a fotográfia területén elsőként kapott Kossuth-díjat – 1937. augusztus 4-én született Kolozsvárott. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter több évtizedig a Nők Lapja fotóriportereként és képszerkesztőjeként dolgozott. Munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll.

0103

Fotó: Korniss Péter: A táncházban, 1967 © Korniss Péter

„A fényképez szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: megörökít. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt.”

Az 5kérdés rovatunkban a fotográfus elmondta, hogy eleinte Henri Cartier-Bresson és André Kertész inspirálta, majd később Leonard Freed, August Sander, Edward S. Curtis és Arnold Newman alkotásai hoztak új elemeket a gondolkodásába. Első egyéni kiállítása külföldön volt, 1972-ben Helsinkiben, a Kluuvi Gallery-ben. Magyarországon az első kiállítását 1974-ben rendezték meg a budapesti Műcsarnokban.

0103

Fotó: Korniss Péter: Betlehemesek a lakótelepen, 2010 © Korniss Péter

A hazai fotográfusok közül Korniss Péter honlapja volt az egyik, mely még 1996-ban elsőként jelent meg. Az oldalt – a Webdesign cég képviseletében – Faragó Zsolt és csapata tervezte és frissíti 25 éve, és azóta egyszer már újra is tervezték, hogy korszerűbb legyen. A weboldal menüjében a fotográfus életrajza, képei, könyvei, az aktuális és régi kiállításai és azok meghívói mellett egy virtuális túrák menüpontot is találunk, ahol akár Moszkvába is „elutazhatunk”, hiszen azon a linken jelenleg a moszkvai Klasszikus Fotográfia Galériában bemutatott kiállítását lehet körbejárni.

Korniss Péter honlapja ezen a linken tekinthető meg.