Címke: Portfólió

Portfólió – 100 éve született Louis Stettner (1922–2016)

Stettner első önálló kiállítását 1949-ben szintén Párizsban rendezték meg. Az 50-es évektől a legnagyobb magazinok (Life, Vu) felkérésére fényképezett, a két kontinens között ingázva fekete-fehér képein a városi élet mindennapjait, és az utca emberét mutatta be. 1990-ben költözött végleg Franciaországba, ahol egészen haláláig dolgozott.

Tovább

Portfólió – Nick Veasey, a röntgenfotográfus

Veasey tematizált sorozataiban játékok, közlekedési eszközök, fegyverek, tengeri előlények, robotok és emberek belsejébe nézhetünk bele. Ő készítette el a világ legnagyobb röntgenfotóját, mely egy Boeing 777-es repülőgépet ábrázol egy bostoni hangárban.

Portfólió – Tímár Péter

Célszerű – itt-ott hosszabban megállva – többször is végiglapozni ezt a 618 oldalnyi albumot. Vannak benne olyan képek, amelyek csak többszöri megtekintés által árulják el hatásuk titkát. Tímár önmagáról éppúgy maradandóan beszél ezekkel a munkákkal, mint a korszakról, amelyben a képek keletkeztek.

Portfólió – Philippe Halsman

A Magnum Photo ügynökséghez 1951-ben csatlakozott és (el)ismertségét jól jelzi, hogy 1958-ban egy felmérés eredményeképpen a „világ tíz legnagyobb fotográfusa” közé sorolták Ansel Adams, Richard Avedon, Henri Cartier-Bresson, Alfred Eisenstaedt, Ernst Haas, Yousuf Karsh, Gjon Mili, Irving Penn és W. Eugene Smith mellett.

75 éve született Robert Mapplethorpe – Portfólió

A fényképezéssel csak a hetvenes évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni, ekkor Andy Warhol Interview című magazinjának állandó munkatársa lett. Első kiállítását a New York-i Light Galleryben rendezték meg 1973. január 6-án.

„A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt.” – Portfólió: Korniss Péter

A fényképez szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: megörökít. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt.

„Egy jobb fényképezőgép sosem fog segíteni, ha nincs egy jó ötlet vagy megérzés.” – Portfólió: Arnold Newman

A huszadik század egyik legnagyobb portréfényképésze előszeretettel fényképezte a művészvilág és a politikai élet szereplőit. Munkássága elismeréseként fontos szakmai díjakat kapott, és képeit neves gyűjteményekben (Museum of Modern Art, Art Institute of Chicago, Victoria and Albert Museum, Moderna Museet, Stedelijk Museum) őrzik.

Portfólió – Irving Penn (1917–2009)

Az 1917-ben született Irving Penn amerikai fotóművész divatfotóiról, portréiról és csendéleteiről ismert. Penn 1934 és 1938 között a Philadelphiai Múzeum Iparművészeti Iskolájába (ma Művészeti Egyetem) járt, ahol rajzot, festészetet, grafikát és iparművészetet tanult Alexey Brodovitch irányítása alatt.

Tovább

Portfólió – Tombor Zoltán

Tombor Zoltán (1973) jelenleg Budapesten élő és alkotó fotográfus. Autodidakta, tizenévesen ismerkedett meg a fotográfia alapjaival, 1995 óta fényképez hivatásszerűen. Karrierje Magyarországon kezdődött, majd 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portré felkéréseket teljesített.