Menü

Fejér Zoltán György és Vécsy Attila kiállítása a Foton Galériában

21 • 11 • 02Punkt

Az interneten, televízióban, applikációkon keresztül közvetített információhalmaz folyamatos befolyással van életünk minden területére, miközben álmainkkal, emlékeinkkel, érzéseinkkel és tudásunkkal etetjük a digitális térben létező avatarunkat addig a pontig, amíg a valóság ki nem üresedik és a jól táplált adathalmaz befogadhatatlanná válik számunkra. 

A Foton Galéria legújabb tárlatán két elismert alkotó, Fejér Zoltán György és Vécsy Attila vizuális párbeszéde vizsgálja a fénykép mediális sajátosságainak és az emberi érzékelésnek a határterületeit. Míg Fejér Zoltán György az Interdiszciplináris látomások című munkájában a kemogram és festészeti technikák ötvözéséből hoz létre absztrahált jeleneteket, addig Vécsy Attila a Pixel világ nevű sorozatában ugyanezt a digitális képkészítési technológiák stilisztikai eszközeivel éri el. Kettejük anyaga a kiállítótérben egy elszeparált, mégis koherens egységet alkot, amelyben a percepció fogalmának dekonstrukciója mellett a fotográfia asszociatív mivolta és lehetőségei is feltárásra kerülnek – főként a mai információs társadalmunk és a kortárs médiafogyasztásunk viszonyrendszerében. A divergens technikai megoldások, a tudatosan komponált, szuggesztív képi látomások és többdimenziós terek szinte egy hipnotikus installációt teremtenek meg, amelyben a két élesen elhatárolódó projekt, konceptuális mivoltában is egybefonódik. A festészet a fotográfiával, a fotográfia a digitális térben megjelenő pixelhalmazokkal olvad egybe, miközben a fény útja anyagtalanná és számítástechnikai struktúrákká egyszerűsödik. Az alábbi szubjektív valóságok pedig rámutatnak az érzékelt világunk esetlenségére is, amelynek racionalitása legalább annyira megkérdőjelezhető, mint a kiállított képek puszta absztrakt esztétikuma. – írta ajánlójában Varga Domonkos, az FFS tagja.

0103

Fotó: Enteriőrkép a Foton Galériából © Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója

Vécsy Attila kiállított képei a távközlés hibáinak szétesettségében rejlő szépséget egyfajta vizuális parabola-antenna-esztétikaként jelenítik meg. A művek szemlélőinek van bőven feladata, hiszen meg kell próbálnia újra összerakni, értelmezni ezeket a színes vizuális pixel-absztrakciókat. Több képen is jól felfogható részletek segítik a nézőt (belső vizuális munkára késztetve) elmerülve a színek és formák váltakozásában. Közben bőven van időnk elgondolkodni a minket körülvevő, kissé értelmezhetetlen digitális, virtuális világról, kütyüink nélkülözhetetlen mindenhatóságáról.

,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - - valamit."
Reményik Sándor

0103

Fotó: Vécsy Attila: Robogó élet © Vécsy Attila

0103

Fotó: Vécsy Attila: Iparváros © Vécsy Attila

0103

Fotó: Vécsy Attila: Kertmozi © Vécsy Attila

0103

Fotó: Vécsy Attila: Lépéselőny © Vécsy Attila

0103

Fotó: Vécsy Attila: Tornádó délben © Vécsy Attila

0103

Fotó: Vécsy Attila: Viharvadász © Vécsy Attila

0103

Fotó: Vécsy Attila: Virtuális rongyszőnyeg © Vécsy Attila

Hogyan fonódhat össze festészet és fotográfia? Ennek egyik lehetséges módját mutatják Fejér Zoltán György alkotásai. Fejér 2006 óta készít kemogramokat, szerinte művészileg kifejezőbb, mint a hagyományos fényképezés módszerei. A fényérzékeny papírra vegyszerfoltokat fest vagy fröcsköl, és temperával, akrillal is ráfest. A brómezüst-zselatinos, Dokubrom fotópapírokon és Polaroidokon a színárnyalatok egymáshoz igazodnak, a mozdulatok hasonlóak, az interdiszciplináris alkotói folyamat mégis divergensen kreatív képi világot eredményez.

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

0103

Fotó: © Fejér Zoltán György

Jegyzetek

Fejér Zoltán György: Interdiszciplináris látomások / Vécsy Attila: Pixel-Világ
Foton Galéria
2021. október 26. – november 6.
Kurátor: Reichert Eszter

Tárlatvezetés: 2021. november 3., szerda, 17.00

A kiállítás a Fotóhónap2021 rendezvénysorozat része.