Menü

Környezetszennyezést okozó fűtési nyomor és hátrányos helyzetű sportoló gyermekek az idei Hemző-díjas sorozatok témája

21 • 11 • 04Baki László

Kiegyensúlyozott és egyre színvonalasabb fotográfiai munkájáért kapta meg Mónus Márton a Hemző Károly Alapítvány fiatal alkotóknak kiírt díját a Capa Központban ma megrendezett díjátadón. A zsűri (Bánkuti András, Korniss Péter, Lajos Mari, Salvarani Zsófia és Szarka Klára) indoklása szerint Mónus a fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozó, hosszútávú munkáit nagy képi erővel, szakmailag igényesen valósította meg. A pályázatban szereplő esszéi – a súlyos környezetszennyezést okozó fűtési nyomorról, a sportról, mint az integráció eszközéről és a hortobágyi gulyásokról készített képanyaga – erős és hatásos fényképekből állnak.

Mónus Márton (sz. 1990) budapesti szabadúszó fotóriporter a változatos fotóriporteri munkái mellett a személyes projektjeinél nagyobb ívű témákat keresi, és fotóesszéi alanyait nem ritkán hosszú éveken át követi. Sorozataiban személyek vagy társadalmi csoportok problémáit tárja fel a fotográfia eszközével.

„A riporteri munkában pedig azt szeretem a legjobban, hogy rengeteg helyre eljut az ember, amit máshogyan soha nem nézne meg. Olyan helyzetekbe engednek be, ahová mezei szemlélődőként nem. Emberi történetekbe lát bele az ember, a fényképezőgépet belépőjegyként használva.”

nyilatkozta a Punktnak a fotográfus, akinek legutóbbi, az északkelet-magyarországi légszennyezésről szóló Fullasztó meleg című fotóesszéjét a Reuters hírügynökség a legfontosabb Wider Image anyagai közé választotta. Mónus Márton így írt erről a sorozatáról:

„Vannak olyan területek Magyarországon, ahol a lakóknak komoly nehézséget okoz otthonaik fűtése, elsősorban pénzügyi okok miatt. Az egyik ilyen problémás terület a Sajó-völgy. Az itt élők bármilyen éghető anyagot elégetnek a rosszul szigetelt épületek felmelegítéséhez. Mivel nem tudnak megfelelő minőségű fűtőanyagot vásárolni, fát, szemetet, gumiabroncsokat, ruhákat, papírhulladékot, építési hulladékot, PET-palackokat égetnek – röviden, bármit, ami adhat egy kis meleget.
Sajnos sokszor az emberek rákényszerülnek, hogy nem teljesen legális módon szerezzék be a tüzelőt, nem ritka a falopás a környező erdőkből, szén keresgélése elhagyott bányák meddőhányóiba ásott veszélyes gödrökben vagy éghető anyagok ellopása elhagyott épületekből. Ez a fajta fűtés amellett, hogy nem ad elég hőt, még a környezetre és az emberekre nézve is rendkívül káros, mivel mérgező anyagok (főleg kén), por és hamu kerül a levegőbe, ami komoly egészségügyi veszélyt jelent a környéken élőknek.”

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Borsodnádasd, 2020. december 6.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Berki Zoltán (55) elégethető fagerendákat keres egy régi ózdi házban, 2020. december 19-én.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Zoltán és unokája, Sajónémeti, 2020. november 6.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Béla szenet keres, Farkaslyuk, 2020. december 6.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Zoltán és Béla fát gyűjtenek, Farkaslyuk, 2020. december 19.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Zoltán a Bibliából olvas fel unokáinak, Sajónémeti, 2020. december 6.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Milán (4), Dzsamila (8) és Seron (6) (balról jobbra) alszanak, Sajónémeti, 2020. október 10.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Zoltán Renátával, menyével beszélget, Sajónémeti, 2020. szeptember 13.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Renáta gyermekét, Milánt (4) egy orvos vizsgálja, Ózd, 2021. január 19.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Sebestyén az asztma inhalátorával kazincbarcikai otthonában, 2021. február 7. Sebestyén édesanyja elmondta, hogy minden kazincbarcikai gyermeknek ezt írják fel születéskor, és a városban 10 gyermekből 9-nek van ilyen.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Berki Zoltán (53) és Varga Béla (55) elégethető műanyagot keres, Ózd, 2020. december 6.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Fűtés műanyag hulladékkal, Ózd, 2020. december 06.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Zoltán otthonában, Ózd 2020. február 13.

0103

Fotó: © Mónus Márton: Részlet a Fullasztó meleg című sorozatból.
Miskolc, 2020. január 5.

A Hemző-díj zsűrijének indoklásában említett 90 perc című hátrányos helyzetű gyermekekről készített sorozat képeiből a galéria rovatunkban mutattunk be korábban egy válogatást.

0103

Fotó: Mónus Márton: Részlet a 90 perc című sorozatból

Jegyzetek

A Punkt júniusban készített Mónus Mártonnal egy interjút, ami ezen a linken érhető el.