Menü

0103

Fotó: The Market Photo Workshop, Lalhande in front of the studio. © Daniele Tamagni

Válogatás a milánói PhotoVogue Fesztivál 2021 kiállításainak képeiből

21 • 11 • 17Gondos Mária Magdolna

Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő PhotoVogue fesztivál a történelem újrakeretezését választotta témájául és olyan projekteket karolt fel, amelyek alternatív módon, új utakat keresve képesek elmondani egy történetet. Például olyan alakok bemutatásával, akik kimaradtak, kifelejtődtek az uralkodók történelméből vagy olyan szépségideálokat, melyeket valami módon kisebbítettek, sztereotipizáltak vagy egzotizáltak. Chinua Achebe afrikai regényíró, költő, kritikus és professzor (a főművének tartott Széthulló világ című regénye magyarul is megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában) nevezte el „a történetek egyensúlyá”-nak azt az elképzelést, ami a modernitás nagy emancipatorikus projektjébe illeszkedik, és amit a PhotoVogue is missziójának tart.

A programkínálatban külön témaként szerepelnek a fekete alkotók munkái. Az alternatív- és ellentörténelemtől a nyugati művészeti kánon kritikáján és mitológiáin át ezek a szubverzív alkotók olyan területekre reflektálnak, melyek túl sokáig húzódtak meg az árnyékban és amelyek képesek átrajzolni a kortárs fotográfia térképét.

A tizedik évfordulóját ünneplő PhotoVogue egy olyan videóval is ünnepel, mely több mint 500 megkerülhetetlen fotográfiát mutat be a portálról. A 2011-ben Alessia Glaviano, a Vogue Italia Brand vizuális igazgatója által alapított felület ma már több mint 257.000 fotográfust és több mint 700.000 fényképet számlál 210 országból. Az itáliai Vogue képszerkesztői által gondozott adatbázis a nemzetközi, kortárs fotográfia alakításában nem csak izgalmas művek bemutatásával vállal szerepet, hanem a vizuális műveltség és egy etikusabb, befogadó szemlélet révén is.

0103

Fotó: Image from the series Quarantine Blues, July 12, 2020, South Loop, Chicago, IL © Leonard Suryajaya, courtesy of the artist

0103

Fotó: Untitled IV, from the series ‘In e wá wo mi’ © Lakin Ogunbanwo

0103

Fotó: © Romina Ressia

0103

Fotó: Women Photograph © Golden

0103

Fotó: ‘ROYAL HIER-ITAGE. A BEAUTIFULRHAPSODY’, Muse Kuoth Wiel © Trevor Stuurman

0103

Fotó: © Kennedi Carter

0103

Fotó: Akinola Davies Jr / Nuuksio Films "Black To Life, 2019"

0103

Fotó: © Kiki Xue

0103

Fotó: Untitled from the series Warawar Wawa (Son of the Stars) © River Claure

0103

Fotó: Individual Beings Relocated III, 2017 from the series Individual Beings Relocated © Dimakatso Mathopa

0103

Fotó: Hope from the series العائلة Family © Ismail Zaidy

0103

Fotó: © Dustin Thierry

0103

Fotó: Black Magic from the series Ghost Island © Lisandro Suriel

0103

Fotó: Untitled, 2020 © Campbell Addy

A fesztivál programjai – például a beszélgetések és a portfóliók szemléje – élő közvetítésben követhetők majd a PhotoVogue oldalán. A kiállítások – melynek képeiből válogattunk – az olaszországi BASE Milano kulturális központban lesznek megtekinthetők 2021. november 18 és 21. között.

Jegyzetek

Photo Vogue Festival 2021
2021. november 18-21.