„Megváltoztathatod egy fénykép jelentését azzal, ahogyan nagyítod.” – Sokkoló felvételek Joel-Peter Witkin kiállításán

Joel-Peter Witkin 1939-ben született Brooklynban. Apja ortodox orosz zsidó, anyja olasz és hívő katolikus volt. Ezek a vallási nézeteltérések vezettek a válásukhoz, így Witkint és testvéreit anyja és nagyanyja nevelte fel. Witkin már tizenhat évesen komolyan érdeklődött a fotográfia iránt, ekkor találkozott Edward Steichennel, aki el is fogadta az egyik képét egy általa szervezett kiállítás állandó darabjának. Witkin gyakran látogatott el Coney Islandre, ahol egy torzszülötteket bemutató cirkuszi műsor keltette fel az érdeklődését, mivel közöttük érezte otthon magát. Sajnos a műsornak nem volt szüksége fényképészre, így Witkin New Yorkban maradt, eleinte reklámstúdiókban dolgozott, majd megteremtette azt a saját fantáziával teli világot, amelyet lefényképezhetett.

1961-ben behívták katonának, ott hadgyakorlatokon történt baleseteket és haláleseteket dokumentált. Witkin tehát korán megismerkedett a különössel, és a rendkívüli a mindennapi életének természetes részévé vált. Megtanulta elfogadni az életben a betegséget és a szenvedést, és egyúttal a halált is az élet természetes részének tekinteni. Witkin képeinek témái – a test, az akt és a csendélet – ellentmondásosak, mert Witkin mindig talál szépséget a groteszkben. A fotográfus a menny és a pokol, a szexualitás és a halál, valamint a szépség sokféle fogalma közötti feszültségekkel foglalkozik. Ahogy Witkin egy 2010-es interjúban megjegyezte:

„A test a lélek páncélja.”

Véletlen találkozások és apróhirdetések révén talált modelljei gyakran deformáltak, amputáltak, holttestek, kisnövésű emberek, szadomazochisták, transzszexuálisok. Rajtuk keresztül rámutat a kortárs kultúra társadalmi, vallási és politikai ellentmondásaira, képeibe beépítve a „lelkiismeret történetét”. Witkin szerint egy szobrot mindig csodálnak, még akkor is, ha hiányoznak a végtagjai, míg a fogyatékos személy többnyire bizonytalanságot és szégyenérzetet kelt az emberekben.

Mielőtt elkezd fényképezni, Joel-Peter Witkin papírra veti ötleteit, melyekhez előzetes vázlatokat készít. Hetekbe, sőt hónapokba telhet, mire megtalálja a modelljeit és megépíti az elképzelt díszleteket. Évente kevés fényképet készít, és csak korlátozott számban nagyítja azokat. Witkin értékesíti is fényképeit, és közöttük sosincs két teljesen egyforma. Miután elkészül egy fénykép, Witkin a sötétkamrában a negatív felületét roncsolni kezdi, majd ezután a kész nagyításokat is átfesti, retusálja és megvágja. Ezáltal képei ugyanolyan sérültek lesznek, ahogy képeinek modelljei. Mint 2017-ben mondta:

„Megváltoztathatod egy fénykép jelentését azzal, ahogyan nagyítod.” – Sokkoló felvételek Joel-Peter Witkin kiállításán

„A test a lélek páncélja.”

Következő

A királyi családtól az Ajax-legendákig: Paul Huf százéves öröksége

„A tudomány fikció, sci-fit készíteni teljesen haszontalan” – válogatás a párizsi MEP kiállításának képeiből

Albert Watson: No Idle View – Egy ikonikus karrier retrospektív tárlata

„Nem foglalkozom azzal, hogy más fotográfusok mit csinálnak” – Bruce Weber képei Prágában láthatók

Martin Parr korai és ikonikus munkái – két különleges kiállítás Frankfurtban