Menü

„Minden teremtménynek egyenlő joga van az élethez.” – Virtuális kiállításon láthatók Nick Brandt természetvédő fotográfus szomorú képei

21 • 12 • 14Baki László

Nick Brandt Angliában született 1964-ben, és a londoni St. Martin’s School of Art művészeti főiskolán tanult filmművészetet és festészetet. 2001-ben – csalódottságában, hogy nem tudta filmre rögzíteni az állatokkal kapcsolatos érzéseit és szeretetét – átpártolt a fényképezéshez, és ekkor kezdett bele a később trilógiát alkotó első munkáiba, mely komoly szakmai sikereket hozott neki: On This Earth (Ezen a Földön), A Shadow Falls (Árnyék vetül), Across the Ravaged Land (A kifosztott vidéket róva), amelyeket az Inherit the Dust (Miénk lesz a föld pora) és a This Empty World (Üres ez a világ) fotósorozatok követtek.
Kelet-Afrika egyik elismert természetvédőjével, Richard Bonhammel együtt 2010 szeptemberében megalapította a Big Life Foundation afrikai orvvadászat elleni szervezetet, ahol jelenleg több száz őrt foglalkoztatnak, akik körülbelül 2 millió hektárnyi ökoszisztémát védenek.

 

„Mércét állító munka a környezetvédelem egyik legnagyobb bajnokától a fényképezésben. Brandt embert és állatot közös portréra helyez, hogy sorsunk szoros összefonódását ábrázolva elgondolkodtasson az éghajlatváltozás életbevágó következményein. Mély felháborodását csendes elszántságba átfordítva tablót készít, amely az antropocén e kritikus pontján mindnyájunkat reprezentál.”

– írta Phillip Prodger, kurátor, író, fotótörténész, a brit National Portrait Gallery fotográfiai részlegének volt vezetője Nick Brandt The Day May Break (A hajnal talán meghasad) című anyagáról, mely öt kenyai és zimbabwei helyszínen, vadállatmenhelyeken és védett területeken készült 2020 végén. Ezeket a megmentett állatokat már soha nem lehet újra elvadítani, szinte kivétel nélkül tartós gondozásra szorulnak, és elszenvedtek már mindent; a szüleik levadászásától élőhelyük elpusztításán át a mérgezésig.

Az embereket pedig a klímaváltozás érintette súlyosan: egyesek azért hagyták el otthonukat, mert szélviharok söpörték el azt, másokat pedig a sokéves aszály miatti szegénység üldözött el.

Ezek az állatok és emberek egyazon helyen élnek, és egy időben, egy képre lettek lefényképezve. A The Day May Break csakúgy, mint Brandt összes munkája, a természet megóvása érdekében beterjesztett vádirat.

„…a jelenben már céltalanok az olyan apró vészjelek, mint a bányába vitt kanárik elhallgatása; átmeneti korszakban élünk, amely a mélyéig feldúlt föld hangzavarát nyögéseivel kíséri.”

– részlet Yvonne Adhiambo Owuor The Day May Break sorozathoz írott esszéjéből.

Az Atlas Gallery által bemutatott 59 képből álló virtuális kiállításon az állati és emberi szereplők egyaránt „a rendje vesztett bolygó felzúdulásának” elbujdosott veteránjai. A képek köddel és világítással elért effektusai már-már dezorientálóak, s a csendes, szinte megbűvölt jelenetek a tragédia vagy veszteség érzését idézik fel. Jóllehet az ábrázolt emberek és állatok épp azok, akik veszteségeik ellenére, de életben maradtak – így a reményt is ők jelentik. – olvashatjuk a kiállítás sajtóanyagában, ahol Brandttől is idéznek:

 

„Ez a világ rettenetesen fenyegetett, minden teremtménynek, legyen az ember vagy nem ember, egyenlő joga van az élethez, és ez az érzés, ez a meggyőződés, hogy minden állat és én egyenlőek vagyunk, minden alkalommal hatással van rám, amikor egy állatot fényképezek. A fotók elégiám ezekhez a gyönyörű teremtményekhez, ehhez a megdöbbentően gyönyörű világhoz, amely folyamatosan, tragikusan tűnik el a szemünk előtt."

0103

Fotó: Nick Brandt: Githui and Kimanjo, Kenya, 2020 © Atlas Gallery/Nick Brandt

Jegyzetek

Az 59 képet felvonultató virtuális kiállítás ezen a linken tekinthető meg.