Magyar fotográfus nyerte el a Mobile Photo Awards fotópályázat első díját
22 • 03 • 04Baki László
A 2011-ben alapított Mobile Photo Awards (MPA) az egyik legrégebben futó nemzetközi fotóverseny, amelyen kizárólag mobiltelefonnal és táblagéppel készült és szerkesztett fényképek vehetnek részt. Ha igaz, amit Henri Cartier-Bresson mond, hogy az első 10.000 fotónk lesz a legrosszabb, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mobiltelefonos fényképezés történelmi lehetőséget adott az embereknek, hogy könnyen túllépjenek a 10.001. képen is. – írják a fotópályázat szervezői, akik 11. alkalommal adták át díjaikat a legjobb mobiltelefonos képek készítőinek, köztük egy magyar fotográfusnak is.
Keresnyei Vince évek óta részt vesz az MPA nemzetközi megmérettetésén, a 2021-es versenyen – melyen ő volt az egyetlen magyar induló – az esszé kategóriában ítélték őt a legjobbnak. A pécsi fotográfus – mivel személyesen is érintett – a pánikbetegség témáját járta körbe díjnyertes sorozatában, melyről így nyilatkozott a Pécs Aktuálnak:
„A mentális betegségeket még nem nagyon tudják elfogadni az emberek. Nincs olyan látványos külső jele, mintha valakinek eltörne a lába, amit be kell gipszelni, holott ugyanolyan komoly egészségi probléma. Az emberek azt mondják, hogy szedje össze magát az illető, nincs is semmi baja, pedig ez egy konkrét betegség, ami sokkal több figyelmet igényelne.”
A fotográfus egyik ismerőséről, Adriról készítette fotóit, aki úgyszintén pánikbetegségben szenved, amire korábban antidepresszánst is szedett, de nemrégiben abbahagyta, így a képeken a leszokás folyamatának első szakaszait láthatjuk.
Az MPA idei díjazottjainak képeit ezen a linken lehet megtekinteni.