Korábbi munkáim analóg és digitális fényképezőgéppel készültek, az utóbbi időben azonban szinte csak mobiltelefonnal fényképezek. Arakihoz és Vivian Maierhez hasonlóan én is mindent leképezek, ami a szemem elé kerül. A mobilfotó a polaroidhoz hasonlóan megajándékoz engem az azonnali és esetleges képcsinálás örömével. Mindig szerettem volna egy olyan kamerát, ami a szemembe beépítve, a pillantásommal exponál. Bár ez ma még a fantázia világa, a mobiltelefontól megkaptam azt a majdnem határtalan szabadságot, amire mindig vágytam. Való igaz, mobillal mindenki tud fényképezni, de szerintem ezek „talált képek” csupán. A tengernyi képből kiválasztani a jót, és átgondolt koncepció szerint fáradtságos munkával rendszerbe illeszteni talán fontosabb, mint maga az expozíció. A digitális adathalmazból , a virtuális képekből kinyomtatva tapintható, kézbe vehető, kiállítható fotó lesz.
Évek óta készítem gesztusból, játékból a fotó irka-firkákat, szinte naponta csinálok képeket, és rendszeresen megosztom őket a Facebookon, de most, kiállítva az anyagot – mert működik bennem az exhibició – nekem is meglepetés volt látni ezt a képfolyamot, az intim fotóimat, mindennapjaim képnaplóját.
Ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer majd visszatérek a fényképezőgéphez, ha olyan projektre találok, amihez már nem lesz elég a mobiltelefon.
A (mobil)fényképezés olyan, mint a drog. Ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni
– írta Horváth M. Judit Balogh Rudolf-díjas fotográfus a Punktnak küldött levelében az ArtPhoto Galériában megnyílt kiállítása kapcsán, melyet Borbély László az alábbi gondolatokkal nyitott meg:
Horváth M. Judit ezzel a kiállítással megteremtette a tudatfolyamfényképezés kategóriáját, ezáltal új műfajt teremtett, egy olyan technikát, ahol érzéseit, gondolatait, mentális állapotát, tudatának ide-oda csapódó áramlását képeken, fotográfiákon ábrázolja, és ezeket egy nagy hömpölygő áradatban tárja elénk.
„Néha azt szeretném, hogy a szemem egy kamera legyen, és képes legyen mindent rögzíteni, amit látok” mondja, és valószínűleg elképesztő élmény lenne látni Judit szemén, mint a legtökéletesebb optikán keresztül a világot, ha az így rögzített képeket agyának végtelen kapacitású winchesteréből valamilyen módszerrel ki tudnánk nyeri. Ez azonban sajnos egyelőre nem lehetséges, neki is olyan technikai eszközt kellett találnia, amely mindig nála van, mindig készen áll, azonnal bevethető, ha meg kell ragadni a valóságot. Ez az eszköz a mobiltelefon lett, (az itt látható képek egy kivételével mobillal készültek), amely alkalmas volt arra, hogy az általa érzékelt, benne születő, tervezetlen pillanatokat, az életéből kivágott képeket foglyul ejtse és egy képfolyamot, tudatáramlatot hozzon belőle létre, ami leírja Őt, megmutatja a világnak és természetesen megfejthetővé teszi önmagát saját magának is.
