„A türelem rendkívül fontos egy erős munka elkészítéséhez” – Válogatás Michaela Nagyidaiová díjnyertes sorozatából

Michaela Nagyidaiová (Pozsony, 1996) szlovák dokumentarista fotográfus munkái a táj és az emlékezet kapcsolatát, Kelet-Közép-Európa átalakulását a kommunizmusból a kapitalizmusba, valamint gyökereinket és az ősi örökséget elemzik. Különösen érdekli, hogy az ideológiák és a politika hogyan hatnak a mindennapi élet vagy a család és a szülői környezet személyes rétegeire, emellett gyakran megoldatlan múltbeli eseményekből, de kortárs kérdésekből is ihletet merít. Nagyidaiová általában hosszútávú és személyes projekteken dolgozik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy fotóit szöveggel vagy archív anyagokkal kombinálja.

Nagyidaiová – aki 2019-ben diplomázott a London College of Communication fotóriporter és dokumentarista fotográfia szakán – 2021 óta a Women Photograph tagja. A fotográfus 2021-ben A patak partján, a réttel szemben című sorozatával elnyerte a Fotograf Portfolio Award fődíját, így megkerestük, hogy mutatkozzon be a Punkt olvasóinak is.

Mely fotográfusok jelentettek inspirációt számodra, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Sok ilyen van! Maja Daniels, Maria Lax, Aaron Schuman, Yorgos Yatromanolakis, Sarker Protick, Yumna Al-Arashi, Ladocsi András, Brendan George Ko vagy Tereza Červeňová mindenképpen ilyen. Lenyűgöző számomra, ahogyan ezek a művészek felépítik a munkáikat, és ahogyan különböző (köztük nem fotográfiai) elemeket kombinálnak, hogy egy történetet meséljenek el. Hasonlóképpen csodálom a türelmüket, mivel azt hiszem, a projektjeik elkészítése elég sok időt vehetett igénybe, és határozott meggyőződésem, hogy a türelem rendkívül fontos egy erős munka elkészítéséhez.
Emellett más is hatással van arra, ahogy dolgozom. A fotóimhoz sok ötletet ad például a zenehallgatás, az olvasás, a filmnézés vagy egy hosszú séta.

Melyik album vagy kiállítás volt számodra meghatározó?

Tavaly novemberben elmentem a Paris Photo vásárra, és nagyon tetszett Zora J. Murff American Mother, American Father című projektje, amit a Webber Gallery mutatott be. 2021 nyarán volt egy hatalmas retrospektív kiállítás Ljubljanában, Performansz és politika az 1990-es években a posztjugoszláv kontextusban címmel, amely határozottan mély nyomot hagyott bennem és sokáig foglalkoztatott. Amikor Londonban éltem, gyakran látogattam el a Tate Modernbe, a Barbicanbe, a The Photographer’s Gallerybe vagy a Whitechapel Gallerybe, mivel ezeken a helyeken mindig érdekes fotókiállítások voltak, ahogy más művészeti médiumok is helyet kaptak. Nem igazán tudom, melyik kiállítás volt számomra a legmeghatározóbb, de általában igyekszem minél többet megnézni, és nyitott szemmel járni, mert gyakran bizonyulnak hihetetlenül inspirálónak, legyen szó fotográfiáról, videoprojektekről, performanszról vagy installációkról.

Mikor és hol volt az első önálló kiállításod?

Még nem volt. Eddig Arles-ban, Londonban, Ljubljanában és Dubaiban szerepeltek a munkáim csoportos fotókiállításokon. 2021 szeptemberében lehetőségem nyílt néhány régebbi munkámat egy szép pozsonyi térben bemutatni, ami egyfajta „egyéni kiállítás” volt, de nem szívesen nevezem így, mivel amit kiállítottam, inkább volt folyamatban lévő munka, amihez szeretnék visszatérni, mihelyst lesz hozzá bátorságom és erőm. Arról van szó, hogy bár csodálatos lehetőség volt a munka bemutatására, és nagyon hálás vagyok érte, nem voltam teljesen elégedett a kiállítással. Viszont érdekes volt látni, a közönség hogyan nézi a munkát, és ez hogyan segített kialakítani a projekt következő lépéseit. Ez a konkrét munka nagyon személyes és fontos számomra, ezért szeretnék rá összpontosítani, remélhetőleg hamarosan, majd egyszer és mindenkorra véglegesíteni.

A patak partján, a réttel szemben
Szlovákia, 2020, folyamatban lévő munka

A szüleim egyszer azt mondták, hogy a szocializmus óta megmaradt bennük a borzongás, amit a határ átlépése jelentett, az érzés, hogy „szökevények”. Ahelyett, hogy kifejezetten a határokra koncentrálnék, arra szerettem volna figyelni, ami belül van: azokra a helyekre, ahol a szüleim „menedéket, kiutat” kerestek a múlt rendszerben, Szlovákiában.

A mű kiindulópontját a gyermekkori emlékek alkotják, amelyek összekötő kapocsként szolgálnak szüleim és az én fiatalkori emlékeim között. Szlovákia történelmi és politikai légkörét vizsgáltam két különböző ifjúkoron át, amelyek hátterét két politikai rendszer, a szocializmus és a demokrácia adta.

A szüleim időnként mesélnek nekem arról, hogy bekapcsolták a Szabad Európa Rádiót, ami tilos volt, vagy hogy nem tudtak átmenni a határon, hogy akár csak egy napra is ellátogassanak Bécsbe, ahogyan azt születésem óta tesszük. A történetek egy olyan korba repítenek vissza, amelyet nem ismerhetek, 1989 előtti időkbe, amikor rendkívüli módon korlátozták a mozgásszabadságot. Ezért lett a projektem „utópiák térképe”, amely a szüleim fiatalkorához kötődő helyszíneket és a szlovákiai nyaralások emlékeit, illetve a saját gyermekkorom színhelyeiként rögzült környezeteket vizsgálja.

A gyökereimhez való visszatérésen és a fiatalon elhagyott szülőföldemhez való viszonyom elemzésén keresztül a mű arra vállalkozik, hogy bemutassa a generációkon átívelő kapcsolatot a szülőföldünkkel, és hogy megértse a szocializmus maradványait, amelyek továbbra is jelen vannak Szlovákia számtalan pontján.

Egy hely, ami nem változott.

Nagyapám lakása, ahol egykor a családjával élt Közép-Szlovákiában. A szobákban minden pontosan ugyanúgy áll harminc éve, azóta, hogy dédnagymamám ott hunyt el. A lakás minden szobája számos titkot őriz. Ahogy az ember végigsétál a lakáson, a régi emlékek, rendszerek, hagyományok jelenléte szinte kézzelfogható.