Menü

Közel nyolcvanmillió forintért kelt el a Sotheby’s tavaszi árverésén a fotótörténet ikonikus folyóirata

22 • 04 • 14Baki László

A Sotheby’s tavaszi, Photographs elnevezésű árverésén ezúttal is az egyetemes fotótörténet kiemelkedő alkotásait vásárolhatták meg az érdeklődők. A 189 tételt felvonultató aukció egyik különlegessége az Alfred Stieglitz által alapított Camera Work folyóirat összes példánya volt, melynek értékét a szakértők 180.000 – 220.000 dollárra (62–76 millió forintra) becsülték, ám a magyar idő szerint szerda este véget ért aukción végül 226.800 dollárért (78,5 millió forintért) kelt el az ikonikus folyóirat összes lapszáma.

0103

Fotó: Camera Work: A Photographic Quarterly (The Complete Set of 50 Volumes)
Estimate: 180,000 - 220,000 USD
Lot sold: 226,800 USD

Alfred Stieglitz 1902 júniusában lemondott a Camera Notes főszerkesztői posztjáról, mert úgy érzete, hogy nagyobb szerkesztői szabadságra van szüksége. A Camera Clubbal való konfliktusa miatt egy saját lap alapításában gondolkodott, ebben barátja Joseph Keiley is támogatta. Az új lapnak – melynek első száma 1903-ban jelent meg – a Camera Work nevet adta, ami a fényképészek korabeli elnevezéséből a Camera Workers (kameramunkás) szóösszetételből eredt. A fényképészekre akkoriban nem mint művészekre, hanem mint munkásokra tekintettek.

A Camera Work utolsó két száma 1917 júniusában duplaszám formájában jelent meg, és ezután nagy mennyiségű eladatlan példányok maradtak Stieglitznél, melyek egy részét 1930-ban különböző intézményeknek adományozta, a maradék közel 1000 példányt pedig elégette. A lap egyes példányai a párizsi Musée d’Orsay-ban, a washingtoni National Gallery of Artban, a Cleveland Museum of Artban, a rochesteri George Eastman House-ban, a canberrai National Gallery of Australia-ban, valamint Metropolitan Művészeti Múzeum gyűjteményeiben találhatóak meg.

A fotóművészeti folyóirat 1903 és 1917 között jelent meg.

0103

Fotó: Richard Avedon: Dovima with elephants, Evening dress by Dior, Cirque d'Hiver, Paris, August 1955
Estimate: 180,000 - 280,000 USD

Az aukció másik érdekessége az 1955 augusztusában készült, de csak 1980-ban lenagyított Dovima elefántokkal (Dovima with Elephants) című fotó volt, mely Richard Avedon talán leghíresebb felvétele.

Az ikonikus fotón az ötvenes évek neves divatmodellje Dovima látható, aki csupasz falak között, szalmán állva, elefántok társaságában mutatja be Christian Dior új estélyi ruháját, melyet Yves Saint-Laurent tervezett. A fotó az ellentétek kavalkádja: a szép fiatal modell és a ráncos elefántok, az estélyi ruha és a koszos környezet, a kecsesség és a robosztusság, a szabad életérzés és a rabság, mind-mind csupa össze nem illő dolog, mégis Avedon kameráján keresztül minden egységes és harmonikus egésszé állt össze. A felvétel elkészítésére szokatlan helyszínen, Párizsban a Cirque d’Hiver-ben került sor 1955 augusztusában. A fényképezés napján a cirkuszba belépve Avedont szinte azonnal elbűvölték a napfényben fürdő hatalmas állatok:

„Megláttam az elefántokat a hatalmas tetőablak alatt és rögtön tudtam, hogy minden adott egy álomképhez.”

– mondta Avedon, aki mégsem volt teljesen elégedett az elkészült képpel. A szalag még évekkel később sem hagyta nyugodni a fotográfust, aki a képet kudarcnak tartotta: „A szalag nem volt jó. Összhangban kellett volna lennie a Dovima melletti elefánt szélső lábával.” Mindezek ellenére a fénykép nagyméretű nagyítása közel húsz éven át díszítette stúdiójának falát. Avedon fotójára nem tett senki ajánlatot a Sotheby’s árverésén, pedig előzetesen 280.000 dollárra (közel 100 millió forintra) becsülték a leütési árat.

 

Az aukció további kiemelt képei az alábbi összegekért kerültek leütésre.

0103

Fotó: Ansel Adams: Clearing Winter Storm, Yosemite Valley, c. 1937
Estimate: 60,000 - 80,000 USD
Lot sold: 69,300 USD

0103

Fotó: Diane Arbus: Girl with a Cigar in Washington Square Park, N. Y. C., 1965
Estimate: 30,000 - 50,000 USD
Lot sold: 60,480 USD

0103

Fotó: Peter Hujar: Ethyl Eichelberger, Nefertiti, 1979
Estimate: 15,000 - 25,000 USD
Lot sold: 16,380 USD

Az aukció legnagyobb meglepetését Thomas Eakins (1844–1916) amerikai realista festő, fotográfus, szobrász és képzőművészeti oktató 1883 körül készített felvétele hozta, hiszen az egyik legjelentősebb amerikai művész Meztelen férfiak boxolnak című munkájáért – az előzetes várakozásokat jócskán felülmúlva – 327.600 dollárt (113,5 millió forintot) fizetett az egyik licitáló.

0103

Fotó: Thomas Eakins: Untitled (Male Nudes Boxing), c. 1883
Estimate: 30,000 - 50,000 USD
Lot sold: 327,600 USD

Jegyzetek

A Sotheby's tavaszi Photographs árverésének leütési árai ezen a linken tekinthetők meg.