Szolga Hajnal Berlinben élő fotográfus a Foton Galériában megrendezett első magyarországi önálló kiállítása az elmúlt három év munkáit mutatja be.
A jelenlegi egyidejű politikai, társadalmi és környezeti katasztrófák egymást erősítve abszurd normalizálódást eredményeznek egyéni és kollektív szinten. Az összeomlás mindenhol megmutatkozik: az elidegenedés a természettől, egymástól, tudománytól, vallástól, etikától, hagyománytól, soha nem tapasztalt léptéket öltött. Az egyén és a társadalom öngyilkos karmáját szarkasztikus rezignáltsággal ugyan, de elfogadjuk. Tudatos magatehetetlenséggel haladunk a végzetes események felé. Ráadásul még esztétizáljuk is, gyönyörködünk az összeomlásban. Ezt a hülyeség korának is lehetne nevezni. Ez a Zeitgeist. Vagy még inkább, Zeitgeistlosigkeit.[1]
Szolga Hajnal munkáiban ezeket a képtelen, egyszerre egzisztenciális és etikai dilemmákat járja körül. Míg a Traces of Survival, a Scotopia és a Melt című sorozatokban felbukkan a túlélő passzívan szemlélődő alakja, a Bunker és a No Fear sorozat szereplő nélküli narratív szcenográfiák. Cselekmény van, cselekvő nincs; nincs kivel azonosulni, de nincs kit hibáztatni sem… legalábbis a képeken. Ha Allen Feldmannak igaza volt, amikor azt írta, hogy „az esemény nem az, ami megtörtént, hanem az, amit történetként el lehet mesélni”[2], akkor ez egy mese a globális későkapitalista kényelmi logikáról. A kiszolgálás és a kiszolgáltatottság közé zuhant személyes és kollektív meghasonlás története. A képek a múlt dokumentációi, a kollektív jelen-tudat meghatározó képei, és egyben a jövő forgatókönyvei is. A szereplők hiánya ezzel az ambivalenciával invitálja a nézőt egyszerre, mint passzív elkövetőt és aktív áldozatot.
Ezt az érzelmi túlhajszoltságot az elroncsolt természet képein túl maga a fénykép anyaga is közvetíti. Az előhívás során, az alkotó kemigram és fotogram eljárásokkal roncsolja képeit. A kémiai folyamatok használata a szándék és a véletlen játéka: más eredmény jön létre, ha a reakció kiteljesedik, mintha megszakítják. A kísérleti alkotómódszer a kiállítás dilemmájának parafrázisa: mi lenne, ha tennénk valamit? Mi lesz, ha teszünk valamit?
