Menü

Piti Marcell: Maga ura (2021)

22 • 07 • 08Piti Marcell

A Pécsi József (1889–1956) fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíjat 1991-ben alapította a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához. Új sorozatunkban a 2021-es Pécsi József-ösztöndíjasok munkáit mutatjuk be.

Piti Marcell: Maga ura

Az ösztöndíjprogram második évében a Maga ura című fotósorozatom folytatásán dolgoztam. A célom az volt, hogy valódi alternatívákat mutassak be, hogyan lehet vidéken, illetve a klasszikus mezővárosok agglomerációiban környezettudatos gondolkodású családi vagy kistermelői gazdaságot alkotni különböző mezőgazdasági technológiákkal. A képeken látható családok és személyek ritkán kerültek ki többgenerációs földművelő családokból. A legtöbben városokból kiszakadt, új utakat kereső fiatalok, akik önállósodásuk eszközeként, tudatos döntésből választották a hazai vidéki életforma egyik legszélsőségesebb módját.

A személyek mellett teret adtam a részleteknek, enteriőr vagy tájképeknek, amelyek az ember és természet olykor ambivalens kapcsolatára reflektálnak. Előzetes tervem, hogy szorosabban bevonjam az alanyaimat az alkotómunkába, azáltal valósult meg, hogy részese lettem az életüknek egy rövid időre, amiből kiragadtam velük egy újra eljátszott eseményt. Megfigyeléseimen alapulva konkrét élethelyzeteket reprodukáltam a megrendezett valóság szisztémájában gondolkodva.

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 21, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 25, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 34, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 59, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 37, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 45, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 62, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 23, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 35, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 52, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 64, 2021

0103

Fotó: © Piti Marcell: Maga ura II., No 56, 2021

Jegyzetek

A Maga ura című sorozat 2020-ban készült képei ezen a linken tekinthetők meg.