Korunk legfontosabb kérdései közé tartozik, hogyan leszünk képesek megetetni hétmilliárd embert úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb erdőt kelljen tarra vágni. A gazdasági és környezetvédelmi szempontok mellé ráadásul kulturális és etikai kérdések is sorakoznak: ki mondhatja meg egy generációk óta szarvasmarhákból élő családnak, hogy életmódjuk fenntarthatatlan? Egyáltalán: valóban aránytalanul nagy a környéken értékesített sajt környezeti terhelése a világ másik végéről ideszállított gyümölcshöz vagy a lakossági kiskertben, több kudarcos próbálkozást követően végre termést hozó paradicsom palántához képest?
A MOME fotográfia mesterszakján végzett Bányász Annát ezek a kérdések is foglalkoztatják, de képeinek mondanivalója ennél mélyebbről származik. A munka és az állatok szeretete az az örökség, amely a tradicionális mezőgazdaság szép és (elsőre) kevésbé szép oldalát is megmutató fényképeken visszaköszön. Bányász felváltva forgatja a vasvillát és a fényképezőgépet, így szó szerint testközelből láttatja ezt a néha romantizált, néha démonizált világot. Egyaránt képes új látványokat találni és elmélyülten variálni ugyanazt a motívumot. Képein az állatok mitológiai lények, akik a velük dolgozó emberekkel együtt mindig is léteztek és létezni fognak, kölcsönös kiszolgáltatottságuk pedig a modernség természet-felfogásának legelemibb kritikája.
