Menü

0103

Fotó: Still from ‘Persona’ by Ingmar Bergman, © AB Svensk Filmindustri (1966). Photo: Sven Nykvist; Sweet is the Swamp

Roni Horn kiállítása a Hauser & Wirth Monaco kiállítótereiben

22 • 09 • 26Baki László

Roni Horn 1955-ben született New Yorkban, és annak külvárosában nőtt fel. Apja zálogházi kereskedő volt Harlemben. A Rhode Island School of Designban tanult, majd 1978-ban a Yale Egyetemen szerzett MFA diplomát. Első (egyetemen kívüli) önálló kiállítására 1980-ban került sor a müncheni Kunstraumban. A diploma megszerzése után Horn Izlandra utazott, mindig motorkerékpárral közlekedett, és számos itteni útja volt nagy hatással az életművére. Horn 1990-ben kezdte el To Place (A helyhez) című művészkönyv-sorozatát, amely az Izlandhoz fűződő kapcsolatát mutatja be. 2001 végére nyolc kötetet készített, valamint további, egymástól független művészkönyveket.

Horn néhány fényképét könyvekben és fotóinstallációkban is felhasználta. Például a You Are the Weather (1994–96) számos képe – száz közeli felvétel egy fiatal nő arcáról, akit különböző izlandi medencékben, különböző időjárási körülmények között fürdés közben fényképezett – megjelent a To Place egyik kötetében. A képek, amelyek egy hathetes utazás során készültek, a modell androgün jellegét és az erotika érzését örökítik meg.

Az 1990-es években Horn szövegközpontú szobrokat is készített, amelyekben alumíniumrudakba vagy -tömbökbe műanyag betűket ágyazott. A szobrokon Emily Dickinson, Wallace Stevens és mások írásaiból vett idézetek szerepeltek. Horn megjegyezte, hogy különleges rokonságot érez Dickinsonnal, aki szintén elvonultan dolgozott. A művész több köztéri alkotást is készített, köztük a You Are the Weather-München (1996–97), amely a müncheni Deutscher Wetterdienst (Német Meteorológiai Szolgálat) állandó installációja. A Yous in You (1997), pedig a bázeli keleti pályaudvar gumicsempével burkolt sétánya egy szokatlan izlandi bazaltképződményre utal.

2000-től kezdve Horn a fotográfia segítségével a víz lényegét, valamint az emberi identitás és megjelenés kérdéseit járta körül.

A Hauser & Wirth Monaco épületében nyílt SWEET IS THE SWAMP WITH ITS SECRETS című kiállítás – mely először vizsgálja Roni Horn munkásságát a filmművészet világán keresztül – Horn fotográfiáit és szobrait Ingmar Bergman 1966-os Persona című drámájából vett részletekkel együtt mutatja be. Míg a szavakat, az irodalmat (a kiállítás címe egy Emily Dickinson versből vett idézet) és a nyelvet gyakran Horn alkotói tevékenységének kulcsaként ragadják meg, ez a kiállítás rávilágít arra, hogy a test, a vágy és a szexualitás – a „mocsár" és a „titkai" – kulcsfontosságúak az identitás instabilitása és változékonysága szempontjából.

0103

Fotó: Roni Horn: Key and Cue, No. 1740, (SWEET IS THE SWAMP WITH ITS SECRETS), 1994/2007, Aluminium and black plastic 193 x 5.1 x 5.1 cm / 76 x 2 x 2 in
© Roni Horn Courtesy the artist and Hauser & Wirth Photo: Genevieve Hanson

0103

Fotó: Roni Horn: Blue by Blue (D), 2007, Solid cast blue glass with as-cast surfaces on all sides (fire-polished top), 2 units 24 x 101 x 151.5 cm / 9 1/2 x 39 3/4 x 59 5/8 in
© Roni Horn Courtesy the artist and Hauser & Wirth Photo: Alex Delfanne

0103

Fotó: Roni Horn: Her, Her, Her, and Her, 2002 - 2003, Sixty-four gelatin silver prints printed on paper coated with light-sensitive emulsion, glued into one unit 244 x 244 cm / 96 1/8 x 96 1/8 in
© Roni Horn Courtesy the artist and Hauser & Wirth Photo: Ron Amstutz

0103

Fotó: Roni Horn © Roni Horn
Courtesy the artist and Hauser & Wirth Photo: Mario Sorrenti

0103

Fotó: Roni Horn: Clownpout (4), 2002-03, 2 C-printed photographs cut and reassembled 103.5 x 114.9 cm / 40 3/4 x 45 1/4 in
© Roni Horn Courtesy the artist and Hauser & Wirth Photo: Roni Horn Studio

Jegyzetek

Roni Horn: 'SWEET IS THE SWAMP WITH ITS SECRETS’
Hauser & Wirth Monaco
2022. szeptember 22. – december 17.