Menü

Leica ritkaságok és Marilyn Monroe a Leitz Photographica aukcióján

22 • 12 • 15Princz Zsófia

A Leitz Photographica aukciósház évente kétszer rendez nagyszabású árverést történelmi fényképezőgépekkel és kamerakiegészítőkkel a fókuszban. Az elmúlt három évben ritka daraboknak és főleg a korai modelleknek szentelték a figyelmet, amelyet a 2022 júniusi árverésen minden idők legdrágább fényképezőgépének világrekordja (14,4 millió euró egy Leica 0 sorozatú fényképezőgépért) koronázott meg. Idén az aukciósház újfent árverésre bocsájtott fotográfiákat is.

A Leica Camera AG hivatalos aukciósháza számára különleges jelentőséggel bír a holisztikus megközelítéshez való visszatérés.

„A Leica egyedülálló módon forradalmasította a fotográfia történetét technikailag, esztétikailag és kulturálisan is. Ez a zsúfolt és sokrétű, az 1920-as évektől napjainkig tartó művészet- és kultúrtörténet fogja a továbbiakban a fotográfiai árveréseket egy izgalmas tételekből álló válogatással szolgálni"
– mondta Anna Zimm a Leica Camera Classics-tól, aki Caroline Guschelbauerrel és Johannes Faberrel együtt a tételek kiválasztásáért felelős. A 41. Leitz Photographica aukció Árnyék és fény elnevezésű fotográfiai árverésének fénypontjai között Vivian Maier, Thomas Hoepker, Robert Frank, Diane Arbus, Bruce Davidson, André Kertész és Dennis Hopper fotói is szerepeltek, ahol az árverésre szánt 100 fotográfiából végül csak 48 tétel kelt el.

0103

Fotó: THOMAS HOEPKER (* 1936)
9/11, New York City 2001
Archival pigment print 60 x 90 cm
Signed and annotated "AP" by the photographer in ink on the reverse, photographer's copyright stamp on the reverse, 1 of 2 artist prints of an already sold-out edition
PROVENANCE the print comes directly from the photographer
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: VIVIAN MAIER (1926-2009)
Self-portrait, Chicago 1950s/1960s
Gelatin silver print, printed later (2015) 30,4 x 30,6 cm
Photographer's collection stamp (signed by John Maloof, with date, print date and edition no.) on the reverse, edition no. 5/15
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: DIANE ARBUS (1923–1971)
'Two friends in the park', Washington Square Park, New York City 1965
Gelatin silver print, printed later by Neil Selkirk 38 x 37,7 cm
Signed and dated by the photographer's daughter, Doon Arbus, in ink on the reverse, edition no. "12/75”, photographer's estate stamp and "a diane arbus photograph" copyright stamp on the reverse
PROVENANCE Private Collection, through Thomas Zandere Gallery
Leitz Photographica Auction

„Az én személyes kedvencem egy Nan Goldin cibachrome nagyítás" – magyarázza Anna Zimm. „Goldin mindig azon elv szerint dolgozik, hogy csak azokat közelíti meg kamerájával, akik már közel állnak hozzá. Ez jól észrevehető nála, és ezért érintenek meg nagyon a fotográfiái. Goldin a fotográfiára vizuális naplóként tekint, és én személy szerint nagyon vonzónak találom ezt a megközelítést. A voyeurista, ragadozó tekintet távol áll Goldintól, hiszen neki nem kell meghódítania mások intim szféráját, ő már része annak. Van valami közvetlen és fényezetlen ebben a szubjektív fotózási formában, ezért is vonz annyira."

0103

Fotó: NAN GOLDIN (* 1953)
'Joana and Aurele Making Out in my Apartment' (from ‘The Ballad of Sexual Dependency’) NYC 1999
Cibachrome, framed, large format print 78 x 104 cm Signed and annotated
“A.P.2” by the photographer in ink on the reverse
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: TODD HIDO (* 1968)
‘#11793-9406’ (from the series 'Bright Black World), 2017
Archival pigment print, mounted on Alu Dibond
76,2 x 114,3 cm (30 x 45 in)
Signed, titled and numbered by the photographer in pencil on label on the reverse of mount, artist print no. 2 (from an ed. of 5)
PROVENANCE the print comes directly from the photographer
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: MARIO GIACOMELLI (1925–2000)
‘Lo non ho mani che mi accarezzino il volto’ (There are no hands to caress my face), Pretini 1961-63
Gelatin silver print, printed in 1983
30,3 x 40,3 cm Signed by the photographer in pencil on the reverse
PROVENANCE Private Collection, Italy
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: ROBERT FRANK (1924-2019)
Mary and Pablo, Paris 1952
Gelatin silver print, printed in the 1960s 20,3 x 34,1 cm
Signed, titled and dated by the photographer in ink in the margin, signed and dated (1980, date of signature) by the photographer in ink on the reverse, Robert Frank's archive stamp and copyright stamp on the reverse
PROVENANCE Private Collection, former collection of Walter Keller
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: CHARITY LOT – ANDRÉ DE DIENES (1913–1985)
Marilyn Monroe, Tobey Beach 1949
Three archival pigment prints, all printed in 2006
each c. 50 x 40 cm Each with the photographer's edition stamp and handwritten notations on the reverse, edition nos. 146/200, 166/200 and 173/200
All proceeds from the sale will be donated to a non-profit organization in Austria for charitable purposes
Leitz Photographica Auction

0103

Fotó: WILLIAM KLEIN (* 1928)
‘Bikini Moscow’, 1959
Gelatin silver print, printed in the 1980s 23,9 x 33,4 cm
Signed by the photographer in pencil on the reverse,
photographer's copyright stamp on the reverse
Leitz Photographica Auction

Caroline Guschelbauer William Klein Bikini Moszkva című fotóját nevezi meg a tételek között kedvenc fotójaként.

„A nemrég elhunyt fotográfus az 1950-es években több városnak, köztük New Yorknak és Rómának is szentelt portrékat. William Klein már akkor is olyan esztétikát alakított ki, amely szakított a hagyományos, meglehetősen diszkrét utcai fotográfiával, és hatással volt a fotográfusok későbbi generációira. Radikálisan vizuális nyelvezetével, közvetlenségével és spontaneitásával újra alkotta a fotográfia világát, és új mércéket állított fel."

0103

Fotó: BRUCE DAVIDSON (* 1933)
Jimmy Armstrong, The Dwarf, The Palisades, New Jersey 1958
Gelatin silver print, printed in the 1970s 29 x 19,7 cm
Signed and annotated by the photographer in pencil on the reverse
Leitz Photographica Auction

A történelmi fényképezőgépek között olyan ritkaságok is leütésre kerültek, mint a Leica M3 ritka prototípusa és egy rendkívül ritka Leica M4 kamera eredeti, újszerű állapotban. Az 1952-ben gyártott prototípus 312.000 euróért kelt el az árverésen, míg a gravírozott M4-es kamera pedig 540.000 euróért.

 

0103

M3 Prototyp
Zustand: B/A
Jahr: 1952
Seriennummer: 0037
Leitz Photographica Auction

0103

M3 Prototyp
Zustand: B/A
Jahr: 1952
Seriennummer: 0037
Leitz Photographica Auction

A 41. Leitz Photographica aukció titkos sztárja azonban nem egy fényképezőgép, hanem egy objektív volt; a Noctilux 1.2/50mm 35 mm-es objektívjének egy krómozott prototípus 1964-ből 360.000 euróért kelt el.

0103

LEITZ WETZLAR GERMANY 1:1.2/50 B702 0000663
Die Bezeichnung Noctilux ist auf diesen Prototypen noch nicht eingraviert.
Zustand: B/A
Jahr: 1964
Seriennummer: 0000663
Leitz Photographica Auction

0103

LEITZ WETZLAR GERMANY 1:1.2/50 B702 0000663
Die Bezeichnung Noctilux ist auf diesen Prototypen noch nicht eingraviert.
Zustand: B/A
Jahr: 1964
Seriennummer: 0000663
Leitz Photographica Auction

Jegyzetek

A 41. Leitz Photographica aukció fényképezőgépek és kamerakiegészítők szekciójának leütési árai ezen a linken, míg a fotográfiáké ezen a linken érhetők el.