A személyes felkutatása – Melanie Issaka kiállításajánló

Az 1994-es születésű ghánai-brit Melanie Issaka képzőművész és szabadúszó fotográfus Londonban él és alkot. Alkotói munkásságában arra törekszik, hogy olyan társadalmi gyakorlatokat dolgozzon ki, amelyek a rassz és a gender metszéspontjában foglalkoznak a dokumentálás, a reprezentáció és az archiválás kérdéskörével. Mindezt a személyes és a politikai határának feszegetésével, megkérdőjelezésével és az ezzel történő játékkal, valamint a nyomtatott és objektív-alapú fotózás és médiaművészet eszköztárával teszi. Issaka a The Royal College of Art-on végzett fotográfia szakon, korábban pedig a Brightoni Egyetemen tanult grafikai tervezést. Most először látható egyéni kiállításként a művész két meghatározó sorozata, a Locating the Personal és a Blueprint: Black Skin, White Mask a frankfurti Galerie Peter Sillemben.

A Locating the Personal című sorozatában olyan kérdésekre keresi a választ, miszerint hogyan lehetséges saját magam megtalálása saját magamon keresztül és nem a „Másik”, egy rajtam kívül eső tekintete által? A társadalmi nyomás, amely alatt élünk, hajlamos abba a kényszerbe hajtani minket, hogy másokon keresztül lássuk és definiáljuk magunkat, elidegenedve magunktól. Azokat az utakat keressük, melyeken keresztül megfelelhetünk az előírásoknak, hogyan kell kinézni, hogyan kell viselkedni annak érdekében, hogy egy közösség vagy egy személy elfogadására leljünk. A folyamatos megfelelési kényszer, önmonitorozás és félelem a kudarctól óriási terhet tesz az egyénre. Ezekkel a folyamatokkal való, kihívásokkal teli szakításra vállalkozik Issaka sorozatában, amelyben a saját tekintete alá veti magát, visszafoglalva személyes tereit és a testét a külső tekintettől, hogy szorosabb kapcsolatot és megértést alakítson ki magával, az „Idegen” elvárásokat levetkőzve, önmagában megerősítést és komfortot teremtve.

Issaka munkáiban gyakran alkalmazza a kamera nélküli fényképezést. Életnagyságú színes fotogramokat használva saját testét rögzíti a fotópapíron. Issaka az egyrészről általa teremtett és az egyszerre el/visszafoglalt terek felfedezésével, hajának és testének anyagiasságával foglalkozva olyan képeket készít, amelyek elmossák a határokat én és a másik között, felülírva létező társadalmi dinamikákat.

Mit jelent feketének lenni egy fehér térben? Milyen fekete bőrszínű britnek és afrikainak lenni Európában? A Blueprint: Black Skin White Mask a társadalmi és politikai kontextusát vizsgálja a feketeségnek, fehérségnek és a kettő közötti kapcsolatnak. A sorozat címe egyértelműen Frantz Fanon 1952-ben megjelent könyvének (Black Skin, White Masks) címét idézi azzal a különbséggel, hogy Issaka a többes számot elhagyja: nem maszkokról, hanem maszkról mondd el valamit képein. Saját, személyes megközelítésből, egyéni példájára, művészetébe kódolva gondolja át Fanon állításait és felvetéseit, miszerint milyen hatásai vannak a rasszizmusnak és kolonializmusnak az elnyomottak pszichéjére. Hogy internalizálja a kolonializált az ellene irányuló előítéleteket és sztereotípiákat, hogy végső soron elnyomóját imitálja, maszkot húzva saját magának elfedésére?

Issaka ezeknek a kérdéseknek átgondolására, illetve meghaladására vállalkozik sorozatában és alkotói munkájában: hogyan lehet megtörni azokat a struktúrákat, amelyek korlátoznak minket önmagunk megélésében? Milyen más utak lehetségesek a maszkok levetésére? Hogyan lehet egyéni szinten szembe menni a társadalmi egyenlőtlenségek, rasszizmus és szexizmus ellen? És hogyan lehet felülemelkedni fekete emberként a hiperláthatóság és láthatatlanság ellentmondásosságán egy fehér központú világban?

Blueprint sorozatában cianotípiákkal dolgozva testét fehér üres alakzatként mutatja be, kék nyomatokon – a blueprint átvitt és szó szerinti jelentésével játszva – így vizsgálja az egyidejű jelenlét és hiány, a hiperláthatóság és láthatatlanság, valamint a fekete női test művészet- és fotótörténeti ábrázolásának kérdéseit.

„A fényképezőgép túl sokáig arra törekedett, hogy „elfogja” a feketeséget, bezárja, vegyi anyagokba és papírba, hogy úgy használhassa, ahogy a fehér szem jónak tartja. Az észlelt fekete test ritkán tud pihenni, lefeküdni és egyszerűen létezni. Issaka elutasítja ezt az „erőszakos” fényképezést, és saját fekete pszichogeográfiájával helyettesíti. A képeiben feketeség azt csinál, amit a feketeség akar.” – írja Isaac Huxtable a kiállítást kísérő katalógusesszéjében.

A személyes felkutatása – Melanie Issaka kiállításajánló

Következő

„Van, aki lát. Van, aki nem” – Ara Güler fotói a Capa Központban

Egyedi perspektíva és társadalmi érzékenység – Susan Meiselas kapta a 2025-ös Sony World Photography Awards kiemelkedő elismerését

„Mindenki tud egy jó fotót készíteni” – Elárverezték Dorothy Bohm (1924–2023) gyűjteményét

Két magyar alkotó is szerepel a Szlovák Fotóhónap kiállítói között

,,Apámat festem (…), aki magyar származású művész és fotográfus” – Frida Kahlo édesapjának fotográfusi pályafutása