Menü

Szeretők – Martin Wanda sorozata a szerelem sokszínűségéről

23 • 02 • 14Martin Wanda

A vizuális alkotó felmenőkkel rendelkező Martin Wanda a MOME fotográfia, illetve az ELTE filmtörténet szakán végzett. Jelenleg ő az egyik legsikeresebb és legfelkapottabb fiatal magyar fotográfus, aki dolgozott már a Diorral és a Louis Vuittonnal, fotózta már Iggy Popot és a The Horrors zenekart is. Munkáiban összekeverhetetlen módon ötvözi az européer romantikát és a brit punkot, a barokkos érzelmeket és a vagabond rock’n’rollt egyaránt. Valentin nap alkalmából a London és Magyarország között ingázva készült Lovers/Szeretők című sorozatából állítottunk össze galériát.

A fiatalok és a szubkultúrák mellett a társadalmi nemek, identitáskeresés különböző aspektusai nagyon érdekelnek − és mint a legtöbb alkotót, a szerelem és a szexualitás kérdésköre is. A személyes projektjeim közül határozottan a Lovers/Szeretők a kedvencem. Ezt még a MOME-s diplomamunkámként kezdtem el, majd a londoni mesterszakom alatt fejlesztettem tovább. Ebben az anyagban elég személyes, és a társadalom egészére nézve aktuális kérdésekkel foglalkozom. Ezért is örültem, hogy nagy publicitást nyert, és sok emberhez eljutott. Sorozatommal a szerelem szépségét szerettem volna ábrázolni a társadalmi nemre való tekintet nélkül.

A szubkultúrák alapját a társadalom nagy hányadától való elszakadás, a normáktól való különbözni akarás képezi. A társadalomból való kitűnés mellett azonban jelen van – ennek látszólag ellentmondó módon – a valahova tartozni akarás vágya is. Utóbbi létrehoz kisebb, alternatívabb szubkultúrákat, amelynek rendezőelve lehet éppen szexuális identitás, rassz, hobbik, mint például a sport, vagy éppen a zenei ízlés. Ebből kiindulva legtöbb munkám a másság / különbözés és a valakihez, valahova tartozni akarás ambivalensnek ható kettősségére épít.

Így jutottam el többek között a Lovers/Szeretők kulcsmotívumához és formanyelvéhez, amely a korábbi stílusomat dokumentarista elemekkel ötvözte. A Szeretők MOME-s diplomamunkámként indult, később egy több éven át húzódó személyes, talán még most is befejezetlen projektté vált.

Lovers/Szeretők egy teljességgel személyes indíttatásból táplálkozó projekt, amely társadalmi szempontból is releváns kérdéseket vizsgál. Céljaim között szerepelt a szexualitás (szexuális fluiditás/sokszínűség) természetének vizsgálata, illetve a heteroszexuális és homoszexuális kapcsolatok, „szerelmek” hasonlóságának vizuális bemutatása: különböző fiatal párok fotografálásán keresztül.

Az egész projekt kiindulópontját a Gender Studies tudományában való elmerülésem jelentette, amelynek a kiindulópontja, hogy megkülönbözteti egymástól a társadalmi (gender) és biológiai nemet (sex). Azt, hogy mit tartunk hagyományosan „férfiasnak” vagy „nőiesnek”, tehát a társadalmi nemet és az ehhez kapcsolódó elvárásokat tételezi. Teljesen triviális példákkal élve, például egy férfi nem sírhat, a nő a gyengébb és sebezhetőbb, vagy akár, hogy egy férfi nem hord rózsaszínt, ha nem akarja, hogy a szexuális identitására vonatkozó megjegyzéseket kapjon.

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

A Gender Studies lényege, hogy a Gender (társadalmi nem) konstrukció, az évszázadok alatt bevésődött, ismétlődő mintázatok társadalmi tudatba vésődött lenyomata, amit neveltetésünk által természetesnek és eleve adottnak veszünk. Ezek a mintázatok újra generálják önmagukat, a természetesnek ható elvárás-megfelelés motívumok által. Judith Butler a Gender Studies egyik fontos teoretikusa szerint a gender egy kvázi performanszként megközelíthető tényező kellene legyen, amelyet az egyén tetszése szerint választ vagy akár változtat meg.

A fotózott fiatal párok a par excellence „szerelmet” jelenítik meg a képeimen nemtől függetlenül, ugyanis projektemmel arra próbálok rámutatni, hogy a szerelem és a szexualitás nem a nem (gender vagy sex) függvénye. A párokat a saját privát terükben, saját hálószobáikban fotóztam, és leginkább közeli ismerőseim és barátaim közül kerültek ki, hiszen így tudtam igazán intim hangulatú és őszinte képeket készíteni. (Az eredeti szöveg ezen a linken érhető el.)

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

0103

Fotó: © Martin Wanda: Részlet a Lovers/Szeretők című sorozatból

Jegyzetek

Martin Wanda további munkái ezen a linken tekinthetők meg.