„Jó képet csinálni olyan, mint szeretkezni” – Saudek képei a Műcsarnokban

Két élmény határozta meg Jan Saudek (1935) munkásságát, az egyik, hogy gyermekkorában ikertestvérével, Karllal együtt, szinte csodával határos módon megmenekültek a koncentrációs táborból. A másik élmény a The Family of Man című kiállítás volt, aminek megtekintése után meggyőződésévé vált, hogy az ott látott fotók rávilágítanak a családi harmónia szükségességére. Ennek hatására tudatosodott benne, hogy a fotográfia lesz az ő igazi, művészi önkifejező eszköze. Saudek volt az egyik első cseh származású fényképész, akinek munkásságát a nyugati világ is elismerte, így egészen a nyolcvanas évekig hazájában nemkívánatos személy volt. Fényképei – melyek főleg ellentétekre épülnek – a következő témákat járják körül: a szexualitás, a nő és a férfi viszonya, öregség és fiatalság, ruhában és ruhátlanul.

„Kényszerűség eredménye minden. Volt egy kis szobám mállott fallal, az ablakon réges-régi függönnyel, az ágyon sötét, aprómintás takaróval, s mivel harminchárom évig gyárban dolgoztam, csak este, villanyfénynél tudtam fotózni. Más megoldás nem létezett számomra, a kellékek pedig időtlenséget sugalltak. Időtlenséget olyannyira, hogy amikor rámtörtek a rendőrök és megtalálták a képeimet, azt mondhattam: ezeket nem én készítettem, hanem az apám, még a század elején. És elhitték. Mai kellékeimre, a kalapokra, koszorúkra, ruhadarabokra azt mondják, hogy romantikusak. Én az élet festőiségében hiszek, ami maga a romantika.”