Menü

A Phillips tavaszi árverésén 2,2 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a fotótörténet jelentős alkotóinak munkái

23 • 04 • 18Kéri Gáspár

Április elején megtartotta tavaszi New York-i fotóárverését a londoni alapítású patinás aukciósház, a Phillips. A komplett fotótörténeti utazással felérő, a kortárs fotográfiára is erőteljesen fókuszáló aukción 311 tételre lehetett licitálni, melyből végül 278 kelt el. Az összbevétel meghaladta a 6,4 millió dollárt (2,2 milliárd forintot).

Hosszasan lehetne boncolgatni, hogy milyen tényezők befolyásolják a nemzetközi műkereskedelmet, s hogy mennyire tekinthető relevánsnak egy-egy alkotói teljesítmény, illetve alkotás művészettörténeti hordereje, valamint az időről-időre rekordokat döntő aukciós leütési árak közötti összefüggések. Egy azonban megkérdőjelezhetetlen tény: a műkereskedelemben sokáig marginális területnek számító fotográfia ma már ugyanolyan kurrens műfaj, mint a képzőművészet bármely ága. Sőt, a 2010-es években két műtárgy eladási ára – Andreas Gursky Rhein II. című fotója, illetve Cindy Sherman Untitled #96 című önarcképe – addig elképzelhetetlen rekordokat döntött.

0103

Fotó: Ansel Adams: Moonrise, Hernandez, New Mexico, 1941
Leütési ár: $381.000
Property from A Reverence for Beauty: The Peter C. Bunnell Collection, Part 2

A Phillips április 4-én megtartott árverésén, ha nem is üvegplafont áttörő csúcseredmények, de mindenképp figyelemre méltó, jóval az egyes fotók becsértéke fölötti leütési árak születtek. Az aukciósház Top 10-es eladási listájának első helyén Amerika valóságos nemzeti kincsének számító Ansel Adams egyik fotója, a Moonrise, Hernandez, New Mexico (1941) szerepel a maga 381 ezer dolláros leütési árával. Ezt követi egyformán 355 ezer dolláros vételárral Robert Mapplethorpe Man in Poliester Suit (1980), Irving Penn Harlequin Dress (1950), valamint Cindy Sherman Untitled #546 (2010) című fotója. Az előkelő listára felkerült további egy-egy Adams-, illetve Sherman-fotó, de a lajstromban Diane Arbus, Margaret Bourke-White, Thomas Struth és Peter Beard is képviselteti magát.

0103

Fotó: Josef Koudelka: France, 1987
Leütési ár: $25.400

Az aukció kiemelt tételének számított Sohei Nishino Diorama Map New York (2006) című nagyméretű kollázsa is, mely becsértéken, mintegy 50 ezer dollárért kelt el. A New Yorkban 2006 februárja és júliusa között készült fotók kollázsa a japán fotográfus 21. századi metropoliszokat bemutató sajátos sorozatának lenyűgöző darabja. A mintegy négyezer fotóból álló dioráma egyszerre táplálkozik a tradicionális távol-keleti térábrázolás sajátos felfogásából, valamint az alkotó New York városát szubjektíven megfogalmazó képi gondolkodásmódjából. Mindamellett a rekordok hajszolásán túl érdemes a mélyre nézni, hiszen átböngészve a Phillips áprilisi árverésének tételeit – melyek nem egy esetben jelentős magángyűjteményekből és kurátori kollekciókból érkeztek –, a fotótörténet emblematikus és kevéssé ismert felvételei mellett a kortárs fotográfia legjava is szinte maradéktalanul megmutatkozik.

0103

Fotó: Sohei Nishino: Diorama Map New York, 2006
Leütési ár: $50.800

0103

Fotó: Margaret Bourke-White: Gargoyle, Chrysler Building, New York City, circa 1930
Leütési ár: $127.000

0103

Fotó: Harry Callahan: Illustrating one from Suite of 10 Photographs from The Photographer and the American Landscape, 1941-62
Estimate: $150,000 - 250,000

0103

Fotó: Nan Goldin: Brian on the Bowery roof, NYC, 1982
Estimate: $10,000 - 15,000

0103

Fotó: Jaromír Funke: Eye from Time Persists, 1930-1934
Leütési ár: $40.640

0103

Fotó: Cindy Sherman Untitled #546, 2010
Leütési ár: $355.600

0103

Fotó: Hiroshi Sugimoto: Stylized Sculpture 054 (Designer Elsa Schiaparelli, 1947), 2007
Leütési ár: $38.100

0103

Fotó: Wolfgang Tillmans: star struck #2, 2000
Leütési ár: $40.640

0103

Fotó: Vik Muniz: Apples, Peaches, Pears and Grapes, After Cezanne from Pictures of Magazines, 2003
Leütési ár: $38.100

Jegyzetek

A Phillips 2023. április 4-i aukciójának tételei ezen a linken tekinthetők meg.