Menü

Fotótörténet – Fan Ho: Közeledő árnyék (1954)

23 • 05 • 14Jeneses Ádám

Május 11-14. között a Somerset House neoklasszikus épületegyüttese ad újból otthont a Photo London eseménynek. Emellett számos helyszín csatlakozott a fesztiválhoz, köztük a Blue Lotus Gallery, akinek képviseletében láthatóak Fan Ho fotográfiái, köztük egyik legikonikusabb felvétele a Közeledő árnyék (1954).

,,[...] A fekete-fehér távolságot nyújt nekem. Miféle távolságot? Egyfajta távolságot a való élettől. Azt hiszem, ez a távolság nagyon fontos. A valódi élet sokszínű. A fekete-fehér a távolságtartás érzését nyújtja. Lehetővé teszi a közönség és a nézők számára, hogy kialakítsák reakcióikat. [...] Szeretem a fekete színt. Van egyfajta ereje. Nagyszerű és titokzatos, olyan, mint egy hatalom, amely uralkodik a világ felett.”

A 2016-ban elhunyt alkotó fekete-fehér fotográfiái tették szakmailag és művészileg elismertté, holott több évtizedet átívelő karrierje ennél jóval sokszínűbb: a rá jellemző drámai fény-árnyékokkal dolgozó képek mellett készített színes felvételeket, dolgozott filmrendezőként - három filmje szerepelt a cannes-i, berlini és a San Franciscó-i nemzetközi filmfesztivál hivatalos válogatásában - és a hongkongi filmipar alkotásaiban is felbukkant, mint színész.

Első fotográfiáit még Sanghaj utcáit járva készítette kamaszkorában egy Kodak Brownie kamerával. Ezt az egyszerű eszközt később Rolleiflex kétaknás fényképezőgép váltotta fel, élete meghatározó felvételeit már ezzel rögzítette. Fotói leginkább az utcai fotózás és a városi élet, például a nyomornegyedek, piacok és utcák, az ott élő, dolgozó emberek mindennapjai köré csoportosulnak.

Családjával 1949-ben telepedett le Hongkongban, ahol szemtanúja volt a város 1950-es, ’60-as évekbeli egyre gyorsuló fejlődésének, világvárossá válásának. A legtöbb felvétele Kowloon-Sai Wanból, a Nyugati kerületből, Shau Kei Wanból és Causeway Bayből származik. Választott témája miatt a kelet Cartier-Bressonjának is nevezték.

,,Szeretem a fényképek vágását. Olyan, mintha filmet készítenék. Nagyon élvezem a szerkesztési folyamatot.”

Bár művészete szemléletmódjában rokonítható volt Cartier-Bressonéval távol állt tőle a purizmus, nem ragaszkodott munkamódszerhez sem: egyaránt jelen volt a türelmes, a környezetébe beolvadó, a megfelelő pillanatért órákig várakozó utcai fotográfus, és a felvételeket, nyersanyagokat szétbontó, átíró laboráns, manipulátor.

0103

Fotó: Fan Ho: Approaching Shadow, Hong Kong, 1954, Credit Fan Ho Trust and Estate

Életművének legismertebb darabjában is ez a feszültség tükröződik: az első pillantásra egy szerencsés hétköznapi helyzet megragadása, a véletlenek tökéletes együtt állásának hat. A Közeledő árnyék című fotó készítésére így emlékezett vissza az alkotó:

,,Láttam egy fehér falat a Causeway Bay közelében. Megkértem az unokatestvéremet, hogy álljon oda, ő pedig eljátszotta a közeledő árnyékkal szemben álló lányt. Először a kompozíciót készítettem el, majd a sötétkamrában a háromszög alakú sötét árnyék behozásával fejeztem be. A falon valójában nem volt árnyék. Ez azt jelenti, hogy a fiatalsága el fog múlni, és hogy mindenkinek ugyanaz a sorsa.”

Fan Ho 1995-ben az Egyesült Államokba emigrált, és nyugdíjas éveiben elkezdte rendezni gyűjteményét. Számos alkotása a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumának állandó gyűjteményébe került. Fan Ho életművének gondozását, bemutatását jelenleg Blue Lotus Gallery látja el. A Közeledő árnyék című fotót évekkel az alkotó halála után, 2018-ban a Christie’s árverésén közel 50.000 dollárért értékesítették.

Jegyzetek

A híres fotók történeteit bemutató sorozatunk korábbi részei ezen a linken tekinthetők meg.