Történelmi kontextus, társadalmi kérdések és a technikai képek kritikája a C/O Berlin Talent Award 2023 fókuszában
23 • 07 • 29Kéri Gáspár
A fotográfia kortárs törekvéseinek független kiállítóhelyeként, a kritikai képi gondolkodás elősegítőjeként, valamint a fiatal tehetségek támogatójaként működő C/O Berlin nemrég bemutatta a harmincöt év alatti alkotók számára meghirdetett C/O Berlin Talent Award 2023 díjazottjait, valamint a shortlistre felkerült fotográfusok és vizuális művészek pályázati munkáit.
Az alkotói elismerést idén a svájci Aladin Brioli (1988) kapta Apian című sorozatával. Az enciklopédikus szándékokkal megvalósult projekt az emberek és a méhek közötti szimbiotikus kapcsolatot veszi górcső alá. Különböző területeket és kutatási módszereket összevonva az őskortól napjainkig veszi számba a sorozat az építészeti, az antropológiai, a szociológiai, a politikai, illetve az ökológiai és a mitológiai összefüggéseket, ám arra is rávilágít az Apian, hogy az emberiség szocializációs mintái hogyan vezettek elkerülhetetlen azonosulásokhoz a méhek jól felépített társadalmával, valamint hogyan formálta a méhek világa a munkával kapcsolatos eszményeinket. Aladin Brioli a díj mellett jövő évi kiállítási lehetőséget is nyert a C/O Berlin kiállítótereiben, valamint vele készít interjút és ír tanulmányt sorozatáról az elméleti kategória holland nyertese, Base Blaasse (1991) író és szerkesztő, melyet a Spector Books lipcsei kiadó művészetelméleti monográfiájában fognak publikálni.
Hasonlóképpen izgalmas és aktuális témákat dolgoznak fel a shortlist alkotói. A belga alkotópáros, Arnout és Michiel De Cleene (1986/1988) Amids the Fire, I Am Not Burnt című projektje az irodalom és a fotográfia eszközeivel rajzol mozaikos képet a Vezúvról és a környezetében élők mikrotársadalmáról. Az alkotók a Vezúv 1872-es kitörésétől kezdve – amikor először készült működésben lévő vulkánról fotográfia – fejtik fel a múlt és a jelen felé haladva a történelmi tényeket és a kitörés állandó veszélyével kapcsolatos spekulatív információkat. Az amerikai Naima Green (1990) I Keep Missing My Water című munkája Otis Redding 1965-ös You Don’t Miss Your Water dalát parafrazeálva dokumentálta gyengéd intimitással az amerikai fekete és queer közösség tagjait. A zsűri méltatta az osztrák Elias Holzknecht (1993) anyagát is, aki négy olyan ausztriai helységben dolgozott sorozatán, melyeket történetesen ugyanúgy Micheldorfnak hívnak. A nonlineáris történetmeséléssel, a fekete-fehér és színes fotóhasználattal, továbbá szövegtöredékek segítségével meghatározhatatlan helyfogalmat hozott létre az alkotó, hogy bennünket, befogadókat ösztönözzön saját narratíváink megalkotására. The Perfect Crime: Concerning the Murder of Reality című munkájában a német Jan Staiger (1995) és Malte Uchtmann (1996) túllép a hagyományos dokumentarizmuson és azt kutatja, hogyan érzékeljük és teremtjük meg a fikción túli „valóságot”. Munkamódszerükben a bűnügyi történeteknek az emberi észlelésre gyakorolt hatásait vizsgálják a kriminalisztika vizuális eszközrendszerét felhasználva, hogy megrendezett és manipulált fotóikkal, a mesterséges intelligenciát is segítségül hívva fiktív bűnesetek képi dokumentációival irányítsák rá a figyelmet a fotográfia egyre gyakrabban megkérdőjelezett hitelességére.