A magyar műkedvelő fényképezés kimagasló alakja: Báró Eötvös Loránd (1848–1919)

Eötvös Loránd az egyik legjelentősebb magyar természettudós, nemzetközileg elismert fizikus, geofizikus, akit három ízben is felterjesztettek Nobel-díjra,[1] munkássága meghatározó volt a fizika fejlődésére. Bár a tudósok legrangosabb kitüntetését nem neki ítélték oda, halálakor Albert Einstein a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Szövetségének ülésén tartott nekrológjában „a fizika egyik fejedelmének”[2] nevezte. Tudósi és emberi sokoldalúságát jelzi, hogy számos, egymástól igencsak különböző dolog viseli a nevét. Nemcsak híres torziós ingáját és a fizikához kapcsolódó fogalmakat – mint az Eötvös-effektus, az Eötvös tényező, az Eötvös-állandó, az Eötvös-hatás, a folyadékok felületi feszültségére vonatkozó Eötvös-törvény, a nehézségi gyorsulás mértékegysége, a gravitáció Eötvös alapegysége – neveztek el róla, hanem névadója a budapesti Tudományegyetemnek,[3] a Fizikai Társulatnak, a Geofizikai Intézetnek, a középiskolások fizikai tanulóversenyének, a lorándit[4] nevű ásványnak, az 12301-es számú kisbolygónak, valamint a Hold túlsó, a Földről nem látható oldalán lévő[5] kráternek. A természettudományoktól távol eső dolgok, mint az olaszországi Dolomitokban lévő Cadin-hegycsoport egyik csúcsa, a Cima Eötvös, az igen nehéz hegymászó-útvonalnak tartott Eötvös út, s Dobogókőn az MTE[6] első menedékháza is róla lett elnevezve.

Még az ELTE hallgatói közül is bizonyára kevesen tudják, hogy egyetemük névadója nemcsak a magyar tudománytörténet kimagasló egyénisége, a századforduló egyik legnagyobb magyar természettudósa és művelődéspolitikusa, hanem korának egyik legnevesebb sportembere, európai hírű hegymászó volt, s emellett kiváló fotográfus, sok ezer fotográfia készítője, aki nemcsak tudományága hasznos segédeszközeként használta a fotográfiát, hanem az esztétikai igényű fényképezésnek is hivatott művelője, jelentős fotóművésze volt.

Báró Eötvös Loránd – 175 évvel ezelőtt – 1848. június 27-én elszegényedett arisztokrata családba született Budán. Anyja barkóczy Rosty Ágnes, korának művelt, széles látókörű asszonya volt. Apja báró Eötvös József a 19. századi Magyarország kimagasló személyisége, ekkor már neves író, állambölcseleti tudós és nagytekintélyű politikus, a reformmozgalom egyik irányítója, fia születésekor az első felelős magyar kormány, majd közel húsz év múlva az 1867-es kiegyezés kormányának vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Szülei nagy gondot fordítottak oktatására, neveltetésére. Eötvös alapfokú tanulmányait magántanulóként, a középiskolát a piaristák pesti gimnáziumában végezte. Már gyermekként megismerhette korának közéleti szereplőit, legkiválóbb tudósait, művészeit. Kezdetben az irodalom vonzotta, diákkorában – a szigorú kritikus, Gyulai Pál véleménye szerint is – figyelemreméltóan verselgetett. Neveltetésében Gyulai Pál, Petzval Miklós, Jedlik Ányos, Keleti Gusztáv[7] kapott szerepet. A hegymászás és a fényképezés iránt valószínűleg tudós-utazó nagybátyjától, Rosti Páltól kaphatott egy életre szóló inspirációt, aki amerikai útján Mexikóban megmászta a hóval és jéggel borított 5452 méter magas Popocatepetl vulkánkúpját, s remek fényképeivel illusztrált Úti emlékezetek Amerikából című, 1861-ben kiadott könyvének egy példányát Ágnes nővérének dedikálta. A gimnázium befejezésekor 1866-ban Eötvös kéthónapos utazást tett Svájcban, Kelet-Franciaországban és Észak-Itáliában. Különösen az Alpok jelentett számára feledhetetlen benyomást. Az út csúcspontjaként megmászta Európa második legmagasabb hegyét, a Monte Rosa csoport 4638 méter magas Dufourt csúcsát. „E napot életem eddigi legélvezetesebb napjának tartom; költőibb élvezet ennél nincs.”[8] – számolt be levelében édesapjának a meghatározó élményről. Kettejük levelezéséből harmonikus, őszinte, meghitt kapcsolat, mintaszerű apa-fiú viszony, közös gondolkodás, egymás iránti bizalom sugárzik. Visszatérve a hegyekből írta: „Midőn útra küldtél czélod volt, úgy hiszem, … engemet tevékeny életre ébreszteni. … azt elérted; mert … feléledve testben, lélekben érzek magamban erőt az élet fáradságaival szembeszállni.”[9] Eötvös atyjától nemcsak a nemzet iránti mély elkötelezettséget, a közélet iránti fogékonyságát és a kötelességtudást örökölte, hanem költői tehetségét is. Mintegy 70 költeménye maradt fenn.[10]

1865-től jogi és államtudományi tanulmányokat folytatott Pesten, érdeklődése azonban a természettudományok és a matematika felé vonzotta, s a joggal párhuzamosan matematikai, kémiai, ásvány- és kőzettani előadásokat is hallgatott. Leghőbb vágya volt, hogy külföldi egyetemen, jó tanárok vezetése alatt ismerkedhessék meg a természet világával és az abban ható erők játékával. Apja jóváhagyásával döntött 1867-ben az akkoriban az arisztokraták számára igencsak szokatlan természettudósi életpálya mellett. „Valóságos megnyugtatásomra szolgál, hogy más pályán látlak. – írta levelében apja. Haladj bátran előre, és ne sajnáld fáradságodat. A tudomány körében a legnagyobb erőfeszítés eléri jutalmát, mert azt nem várja az emberektől, hanem magában a tudományban találja meg.”[11] Heidelbergben és Königsbergben a kor legkiválóbb tudósainál – Kirchhoffnál, Bunsennél, Heimholznál, Franz Neumannál – tanult kémiát, matematikát, majd fizikát, 1870-ben summa cum laude minősítéssel doktorált. Hazatérte után fél év múlva apja meghalt, s ő csak saját tehetségére hagyatkozhatott, természettudósi pályája mégis gyorsan ívelt felfelé. Apja azt tanácsolta fiának, hogy boldog csak akkor lehet, ha tudós marad és a politikába nem avatkozik bele.[12] 1871-ben Eötvös a pesti Tudományegyetem elméleti fizikai tanszékének tanára lett, 1878-tól Jedlik Ányos utódaként haláláig a kísérleti fizika professzora, s az elméleti és kísérleti fizikai tanszék egyesítése által létrehozott Fizikai Intézet igazgatója volt. Élénk tevékenységet fejtett ki az egyetemi oktatás, a tudósképzés, a hazai tudományos élet fejlesztése terén. Bekapcsolódott a tudományos közéletbe a Természettudományi Társulat munkájába. 1891-ben többedmagával megalapította A Mathematikai és Physikai Társulatot és Mathematikai és Physikai Lapok címen folyóiratot indítottak el. 1873-ban 25 évesen lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, tíz év múlva az Akadémia rendes tagjává, 1889-ben pedig 41 évesen elnökévé választotta. 16 éven át a tudományok magas szintű művelésének, igényességének előmozdításán fáradozott, működése alatt megerősödött a természettudományos szemlélet és a kutatás támogatása hazánkban, és sikeresen kapcsolta be az európai vérkeringésbe a hazai tudományos kutatótevékenységet. Életkorának előrehaladtával igyekezett társadalmi tisztségeitől megválni, akadémiai elnökségéről 1905-ben mondott le, hogy minden erejét és energiáját kizárólag kutatásainak szentelhesse.

Életművében egységbe forrt össze a tudós egyetemi tanár, és a tudomány- és kultúrpolitikus tevékenysége. A hazaszeretet igazi megnyilvánulását a tevékeny életben, a tettekben látta. Tudományos tevékenységében döntő szerepe volt az igazság keresésének. A tehetség és a munka volt az a két mérce, mely szerint képet alkotott kortársairól. Módszerét elsősorban a kiváló elemző képesség és az átfogó szintetikus kutató-hajlam együttese jellemezte. 1894-ben hét hónapig a Wekerle-kormány vallás- és közoktatási minisztere volt. Toleráns politikai elveit tükrözi a nemzetiségi kérdésről vallott nézete: „Ezt nem lehet rendeletekkel megoldani, ehhez tapintat, megértés, a más fájdalmába való beleérzés szükséges.”[13] Magánéletét is apjától örökölt demokratizmusa irányította, 1875-ben nem arisztokrata, hanem polgári származású feleséget, a nagy műveltségű Horvát Gizellát választotta. Eötvős rendkívül fontosnak tartotta a közoktatást. Rövid ideig tartó kultuszminisztersége alatt nem valósíthatta meg a közoktatás megreformálására irányuló mélyreható terveit, de sikerült 400 új népiskolát létrehozni, és a tanítók jutalmazására szánt összeget jelentősen megemelni. Miniszterségének legmaradandóbb eredménye a tanárképzés színvonalának emelése céljából a párizsi École Normale Supérieure mintájára megalapított, édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégium létrehozása volt, mely a szegény sorsú fiatal tehetségek számára biztosította, hogy magas szintű tanulmányokat folytathassanak. A kollégiumban ingyen elhelyezett tanárjelöltek a legmagasabb rangú tudományos képzésben részesültek, gazdag könyvtár és nyelvtanulási lehetőség állt rendelkezésükre. A kollégium szellemi életünk kiemelkedő alakjainak egész sorát adta. Eötvös kollégista volt többek között Balázs Béla, Bay Zoltán, Gerevich Tibor, Hankiss Elemér, Keresztury Dezső, Kodály Zoltán, Kosáry Domokos, Spíró György, Szekfű Gyula. Az 1891-92-es tanévben Eötvös a budapesti tudományegyetem rektora volt. Az oktatást néhány év alatt a rangos egyetemek színvonalára emelte. Az egyetemi oktatás legfőbb feladatának nem csupán az ismeretek közlését, hanem a hallgatók tudományos szakképzettségének és önálló gondolkodásának kifejlesztését tekintette. Ma is érvényes gondolata, hogy a nemzet felemelkedése nagymértékben a közoktatástól, a tanárok munkájától függ.

Életét szívvel, lélekkel szentelte a kutatómunkának. Magányt, vagy meghitt kis baráti, családi kört kedvelő puritán ember volt, kerülte a feltűnést, lehetőleg elzárkózott a nagyvilági élettől, nyilvános szereplésektől, nem vágyott anyagi elismerésre, sem zajos ünneplésre. Találmányait nem szabadalmaztatta, a felfedezéseivel nem kívánt üzleti haszonra szert tenni, inkább felajánlotta, hogy az emberiség szabadon használja azokat. „Lelke mélyén nem érdekelte más, csak a természet, az a nagyszerű harmónia, amely a világmindenségben működő erők közt van s ennek a harmóniának legfinomabb zöngéit igyekezett megérteni, számokkal kifejezni.” – írta a tudóstárs-barát, Cholnoky Jenő.[14] Mind a kísérleti fizika, mind pedig az elmélet terén örök értékű felismerésekkel gazdagította a természetre vonatkozó ismereteket. „Csodálatos éleslátásával meglátta a természet jelenségeinek mélyén rejlő igazságokat, átfogó gondolkodásával észrevette az egymástól távol eső részletek közötti kapcsolatot. Merész fantáziájával lehetőnek tartotta oly kísérleti feladatok megoldását, amelyekre előtte senki még csak gondolni sem mert. A megsejtett és kitűzött cél felé haladva, nagy körültekintéssel és kritikával végezte mintaszerű kísérleti kutatásait, amelyekben a emberi gyarló eszközökkel elérhető legnagyobb pontosság és tökéletesség lebegett szemei előtt. … Tudós volt a szónak valódi értelmében, … aki tulajdonképpen a saját örömére végezte kutatásait.”[15] – jellemezte munkatársa, a geofizikus Pekár Dezső. Eötvös tudományos tevékenységére jellemző volt a felvetett probléma teljes körű vizsgálata: az elméleti megalapozást követte a vizsgálatokhoz szükséges műszer és módszer megtervezése, a laboratóriumi és terepi mérések végrehajtása és a mérési eredményekből levonható következtetések összegzése.

Munkásságának döntő többségét az anyagi részecskék között működő három erő: a kapilláris, a nehézségi és a földmágneses erő kutatására fordította. Két évtizeden át a kapillaritással (hajszálcsövesség), a folyadékok felületén működő erőkkel foglalkozott. Mérésükre új, az Eötvös-féle reflexiós módszert dolgozta ki. Fontos összefüggést állapított meg a folyadékok felületi feszültsége és azok szerkezete, molekulasúlya között. Az Eötvös-törvény azt fogalmazta meg, hogy minden folyadék felületi energiája ugyanolyan mértékben fogy, ha hőmérséklete 1 C°-kal nő. A 80-as évek második felétől haláláig a gravitációval és a földmágnesesség témakörével foglalkozott. Felismerte, hogy a földön lévő tárgyakra nemcsak maga a Föld, hanem a rajta lévő kisebb-nagyobb tárgyak és dolgok is gyakorolnak vonzóerőt. Kimutatta, hogy a gravitációs erő független az anyag minőségétől, s hogy a nehézségi gyorsulás pontos értéke a földfelszín alatt húzódó kőzetek sűrűségétől is függ. Új módszert dolgozott ki a földi nehézségi erő térbeli változásának meghatározására, és korát évtizedekkel megelőzve szinte hihetetlen érzékenységű – a gramm húszmilliomod részét megmérni képes – műszereket, torziós ingákat szerkesztett[16], melyek alkalmasnak bizonyultak a mélyben rejtőző ásványok kutatására, s felhasználta a gravitációs tér és a földi mágneses erő térbeli változásának mérésére is. „Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesség köréből” című munkájával 1896-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát. A méréseket nemcsak laboratóriumban, hanem a szabadban is elvégezte. Elsőként pestszenlőrinci kertjében, majd 1901 és 1903 telén – hogy kiküszöböljenek minden külső zavaró hatást – nagyobb területre kiterjedően a Balaton tükörsima jégfelületen végeztek éjszaka méréseket. Eötvös tudományos munkája segédeszközeként felismerte a fényképezés jelentőségét. Kísérletinél egy-egy jelenség pontos ábrázolásával a megismerést segítő képalkotási eszközként használta a fotográfiát, tudományos munkásságának állomásait, méréseinek helyszíneit, egyes munkafázisait, a terepmunka nehézségeit, egy-egy tudományos újdonság vizsgálatát is fényképekkel dokumentálta. Röntgen felfedezéséről értesülve az X sugarakkal rajzolt kép kipróbálására saját kezéről készített röntgenfelvételt.

Eötvös így jellemezte a torziós inga használatának lehetőségét: „a fizikus … kiolvashatja a nehézségnek legfinomabb változásait. Ily módon a földkéreg oly mélységeibe pillanthatunk be, ahová szemünk nem hatolhat és fúróink el nem érnek.”[17] Az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatott, s ott nagydíjat nyert műszere a korabeli finommechanikai műszerkészítés csúcsteljesítménye volt, precizitását több évtizeden át nem tudták túlszárnyalni. Eötvös gravitációs eszközével végezhető mérések több tudományág – az elméleti fizika, a geofizika, a geodézia, a geológia, a szeizmológia – szempontjából egyaránt fontosak, addig megoldhatatlan problémák megoldását tette lehetővé. A tehetetlenség és a gravitáció arányosságának törvénye a tudományban igen szerteágazó, felmérhetetlen jelentőségű. Mérései Einstein általános relativitás-elméletének egyik megalapozója lett, annak kísérleti alátámasztását nyújtották, melyet Einstein Eötvöshöz írt személyes levélben is hangsúlyozott. Eötvös kísérletileg igazolta azt is, hogy a földön mozgó testek nehézsége, súlya a mozgás sebességétől és irányától függően megváltozik[18]. A geofizikában Eötvös eszközével meghatározható a Föld alakja, belső szerkezete, megállapítható a földkéreg felépítése, sőt, segítségével a múltra, a Föld fejlődéstörténetére is következtethetnek a tudósok. A geodéziában is szinte nélkülözhetetlenné vált Eötvös eszköze. A szeizmológiában a veszedelmes tektonikai vonalakat, földrengés- vagy vulkánkitörés-veszélyes területeket mutathatnak ki a torziós ingával. A geológiában a földalatti rétegek alakulatára, sőt bizonyos fokig azok minőségére is következtethetnek. Használata a bányakutatásban igen nagy jelentőségű: segítségével értékes ásványi kincsek, kőolaj-, földgáz-lelőhelyek tárhatók fel. Eötvös fontos kutatásokat végzett a földmágnesesség terén. A mágneses erő tanulmányozására különleges, új műszereket szerkesztett és értékes laboratóriumi kísérleteket végzett. A Föld, és kiemelten Magyarország földtani-geofizikai megismerése, kutatása céljából alapították 1907-ben a később róla elnevezett Eötvös Loránd Geofizikai Intézetet (ELGI).

Eötvös teljes értékű életre törekedett, nemcsak a tudománynak élő kutató volt, hanem kiemelkedő sportember, európai hírű alpinista is volt. Harmonikus, kiegyensúlyozott egyéniség volt, aki az intenzív szellemi munka ellensúlyozására rendszeres testmozgást végzett, mindig talált módot a kikapcsolódásra, sportolásra. Rendszeresen lovagolt, kerékpározott, Kispest-szentlőrinci villájából naponta lóháton járt be az intézetbe, és az egyetemre előadásait megtartani. Alapvetőnek tekintette a test és lélek, fizikum és szellem edzését, egymást kiegészítő szerepét: „Itt, a jó levegőben, egészséges életmódom mellett különben még úgy érzem magam, hogy van előttem még egy néhány év, mely alatt sikerülni fog munkálataimnak némi befejezése.”[19] – írta 1906-ban. Nyáron olykor leányaival együtt kerékpáron tették meg az utat Budapestről a dél-tiroli Dolomitok szívében fekvő, 1441 méter magasan fekvő Schluderbachba,[20] a Dolomit-túrák kiindulópontjára, ahol 1876-tól családjával évtizedeken át a nyarakat töltötte. „Miként tudományos munkásságában a természet rejtélyes titkait kutatta s titokzatos erőit igyekezett megismerni, pihenése közben ismét csak a természetet kereste föl ott, ahol a leghatalmasabban nyilatkozik meg, … : a magas hegyekben.”[21] Legfőbb szenvedélye a sziklamászás volt. „Ha szabadságot keresek, ma is a hegyekre megyek.”[22] – mondta. A Vasárnapi Újság beszámolt róla, hogy „Évenkint, ha az iskolai szünidő megkezdődik, pontosan megjelent Tirolban, hol valóságos törzsvendégnek tekintik. Itt aztán kedvére áldoz a turistaság örömeinek. Neki egyetlen sziklahegy sem megmászhatatlan.”[23] Hegymászásai pontos részleteiről kevés adat maradt fenn. A túrázással töltött nyarak történetét legteljesebben és legrészletesebben a fotók mesélik el. Merész, egyes csúcsokat elsőként meghódító túráiról csak hegyi-vezetőinek naplóiból értesülhetett az utókor, mert kedvtelését legszentebb magánügyének tekintve ő maga nem írt naplót, nem publikálta eredményeit.

De mint szenvedélyes fényképész, gyönyörű – túlnyomórészt 8,5x17 cm-es brómezüst-zselatinos száraz eljárással készült sztereó-diapozitív[24] – képek százait fotografálta a Dolomitok fenséges tájairól és hajmeresztő alpinista jelenetekről, gyakran dokumentálta egy-egy sziklafal megmászásának fázisait. A nehéz fényképezőgép, állvány és az üveglemezek cipelésére egy-egy nehezebb túrára külön embert kellett fogadnia. Nem tudjuk, hogy kitől, mikor tanult meg fényképezni, mikor készítette első képeit. Diákkori utazásáról 1866-ban még vásárolt fényképeket küldött haza, de 1870-ben már tudományos körökben feltűnést keltett a világon az egyik legkorábbi holdfényes tájkép, melyet a Monte Cristallo-ról éjszaka másfél órás expozícióval készített, az égbolton két csillag elmozdulásából keletkezett fénycsíkkal. Állványról, szűk rekesznyílással készített, nagy mélységi élességű képei nemcsak esztétikai, hanem technikai szempontból is tökéletesek, komoly fotótechnikai tudásról tanúskodnak, nagyon élesek, szépen, változatosan komponáltak. Diáit 5x5 méteres nagyságban vetíthették, 40x50 cm-es nagyításokat készíthettek róluk, ami akkoriban ritkaságszámba ment, méltán nyertek díjakat a kiállításokon. Képei zömét az 1890-1910 közötti két évtizedben fényképezte. Más utazásain, a Mont Blanc, a svájci Alpok, a Grossglokner, a Matterhorn, a Magas-Tátra vidékén, a dobsinai jégbarlangban, adriai és Garda tavi hajózásain, Erdélyben, az Alföldön, a Pilis, a Visegrádi- és Budai hegyek turistaútjain, Budapesten és környékén is számos fényképet készített.

Eötvösnek az alpinizmus évkönyveiben följegyzett első sziklamászása 1877-ben a 3000 métert meghaladó Croda dei Toni, a ’Mennydörgés sziklájá’-nak meghódítása volt, melyre előtte csak hűséges hegyi-vezetője, a ’Dolomitok királyá’-nak tisztelt Michael Innerkofler és testvére jutott fel. Még ez évben érték el Eötvössel elsőként a ’Dolomitok királynőjének’, a Cima Cadininek 2839 méter magas ormát. A ’magyar báró’, ’a pesti professzor’ neve sziklamászó körökben rövidesen fogalommá vált, hiszen a következő évben a 2868 méteres Schwalbenkofel sziklatornyának elsőként történt meghódítását Innerkoflerékkel utánuk 34 évig senkinek sem sikerült megismételni. Rendkívüli fizikai erőnlétére vallott, hogy másnap 5-6 órás oda- és visszaúttal és 12 órás mászással a Sextener Rotwand közel 3000 méteres csúcsára jutottak fel. Öt nap múlva a 3115 méteres Elferkofelt mászták meg elsőként. 1879-ben az Einslert győzték le elsőként.[25] A következő években is több csúcs első megmászása fűződött nevükhöz. Az évek során a Cadin csoport minden egyes csúcsát és hágóját megmászták. Itt a második legmagasabb, 2837 m-es csúcsa Cima di Eötvös nevet viseli. Legnagyobb teljesítménye vezetőjével talán 1884-ben az alpinisták szerint istenkísértésnek, lehetetlen vállalkozásnak számító, de mindegyikük fantáziáját izgató 2717 méteres Croda de Lago ormának legyőzése volt, melyről azt hitték, hogy két tűhegyszerű fokára ember nem hághat fel. A csúcsra a meredek sziklafalon vezető igen nehéz útvonalat azóta Eötvös-útnak hívják, melyről ő csak annyit mondott: „meredek, nagyon meredek.”[26] Kedvelt vezetőjének, 1888-ban történt tragikus halála után Eötvös évekig nem túrázott a Dolomitokban. De az 1890-es években már fokozatosan beavatta serdülő lányait, Rolandát és Ilonát a magashegyi túrázás rejtelmeibe. 1896-ban már lányaival mászták meg a festői szépségű Misurina tó körül égbe szökő csúcsokat – köztük elsőként hódítva meg a Cadin di Misurinát és a Croda Liscia-t. Még 1900-ban is végzett első csúcsmászást az Eötvös-triász. Eötvös szebbnél-szebb képeken örökítette meg a fenséges tájakat és Európa legsikeresebb női sziklamászói közé tartozó lányainak merész teljesítményeit. Számunkra elképzelhetetlen, amit a képeken látunk: a biztosító kötélen kívül minden mai hegymászó-felszerelés nélkül, a lányok hosszú szoknyában és kalapban, a hegyi vezetők és férfi turisták utcai öltözetben, zakóban és kalapban kapaszkodtak fel a szédítő ormokra. Eötvös baráti társaságban tréfásan emlegette, hogy büszkébb közös hegymászó sikereikre, mint a torziós inga felfedezésére. Nem teljesítményhajhászás, hanem a természet szeretete hajtotta, kedves helyeire gyakorta visszatért. Bucsek Henrik kutatása szerint „magashegyi túráinak száma 500-ra tehető. Legkevesebb 110 önálló csúcsot mászott meg. Első megmászásának száma … kb. 25-30 lehetett. Kb. ugyanannyi csúcsra mint második, harmadik, negyedik jutott fel.”[27]

Eötvös igen népszerű volt az Alpokban, ahol a teljesítmény számított, nem az, hogy ki milyen társadalmi környezetből jött. Saját környezetében inkább zárkózott, arisztokratikusan visszahúzódó, a szabad természetben mindig derűs, közvetlen volt. Őszinte, mélyről fakadó demokratizmusa nyilvánult meg abban, hogy nyaralásain nem a pénzes turistákkal barátkozott, hanem az írni-olvasni alig tudó hegyi-vezetőjével került szoros barátságba. A falusi kocsmában jól szót értett a helyiekkel, hallgatta a környék citerásai, dalosai előadásában a tiroli népzenét, a kispadon ülve szívesen elbeszélgetett a dél-tiroli parasztemberekkel ügyes-bajos dolgaikról, játszott, sárkányt eregetett gyerekeikkel a mezőn. A csodás kalandjaikkal dicsekvő koca-turistákat viszont szívesen megtréfálta azzal, hogy – amíg ki nem derült a csalafintaság – úgy hallgatta meséiket, mintha ő nem a híres alpinista, hanem hegyet addig még nem látott kezdő turista lett volna. Ha az időjárás nem kedvezett a hegymászásnak, akkor sem tétlenkedett. „Én itt rossz időben sokat járok és sok mindenfélén töröm a fejemet.” Mikor az első világháború megakadályozta, hogy az Alpokba menjenek, a Tátrában túráztak, közel 70 évesen mászta meg a Fecske-tornyot és a Lomnici csúcsot, ahová ma az átlag magyar kiránduló lanovkára ülve jut fel.

Eötvös nemcsak saját kedvtelésére turistáskodott, hanem sokat tett a magyar természetjárás fejlesztéséért és népszerűsítéséért. Részben az ő kezdeményezésére alakult meg 1888-ban a Magyarországi Kárpát Egyesület, melynek elnökéül választották, majd a Magyar Turista Egyesület elnökeként segítette a hazai turizmus felvirágoztatását. Az egyesület 1890-ben sikeres amatőrfotó kiállítást rendezett, melynek rendezőbizottságában és kiállítói között Eötvös mellett tudományos életünk több fotografáló kiválósága – Gothard Jenő, Hermann Ottó, Lóczy Lajos, Konkoly-Thege Miklós, Wartha Vince – vett részt, akik nemcsak a tudományos, hanem az esztétikai igényű fényképezésnek és a szakirodalomnak is hivatott művelői voltak. Az 1880-as években, az első magyar amatőrök többsége a kiemelkedő szellemi elithez tartozott. „Már is vannak elég sokan a mi kedves hazánkban olyanok, akik a fotografiával, ezen művészettel párosult tudománnyal vagy tudománnyal párosult művészettel foglalkozni szeretnek.”[28] – mondta Eötvös a kiállítás megnyitóján. 1896-ban első kiállításuk helyszínéül Eötvös díjmentesen a Fényképészek Köre rendelkezésére bocsátotta az Akadémia dísztermét. 1899-ben az Aradi Foto-Klub műkedvelő kiállításán maga is részt vett képeivel. Vetítettképes előadásán a Dolomit hegységből címmel nagy sikerrel számolt be turista élményeiről.

Az első magyar fotográfiai egyesülés, az 1899-ben megalakult Photo Club tagjainak illusztris névsorában az arisztokrácia, a tudomány és művészeti élet nagyjai közt Eötvös nevét is ott találjuk. Részvétele a klubban nem formális, protokolláris volt, amatőr fényképészként is elismerést szerzett magának. Gyakorta állította ki képeit és vetítettképes előadásokat tartott. A Photo-Club Közlönye a vetítettképes előadásokkal foglalkozva Eötvös kollekcióját, különösen köd- és felhőtanulmányait emelte ki. „Báró Eötvös Loránd tagtársunknak remek diapozitivjeiben gyönyörködtünk. Körülbelül másfélszáz vetítő és stereoskop diapozitiv képet láttunk, amelyeknek mindegyike élénken bizonyítá, mennyire mestere a fényképezésnek.”[29] A Photo Club 1902-es nagyszabású kiállításáról írva a Magyar Fényképészek Lapja szerint: „Mindjárt az első teremben feltűnnek br. Eötvös Loránt (sic!) remek kivitelű nagyméretű tájfelvételei. …”[30] Az Akadémia elnökeként Eötvösnek is szerepe volt az oktatás és ismeretterjesztés, a fotográfia és film fejlődésére serkentőleg ható Uránia Magyar Tudományos Színház 1899-es megalapításában, melynek célja „az ismeretek minél szélesebb körben való terjesztése, a művelődés munkájának kiszélesítése”[31] volt. Hozzájárult ahhoz, hogy az előadások sorában a természettudományok között kiemelkedő szerepet kapott a fizika és a csillagászat. Tevőlegesen is részt vett az Uránia mellett létrejövő tudományos egyesületek szakosztályai közül a csillagászati, a fizikai és a fotográfiai létrehozásában. Munkatársa, Cholnoky Jenő Eötvös eredeti felvételeiről készített vetített képekkel illusztrálta A dobsinai jégbarlangról szóló előadását. Maga Eötvös a színes fényképezésről tartott vetítettképes előadást, a háromszín- és a heliochrom-eljárások addigi eredményeit foglalva össze.

Sok tízezernyi felvételéből mintegy 2300 fennmaradt, túlnyomórészt sztereó-diapozitívje az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetbe részben a Műszaki Múzeumba került, ma a MMA Műemléki és Dokumentációs Központ tulajdonában vannak. Budapesten készült sztereoképei közül különlegességével tűnik ki a Gellérthegyről felvett ultra-sztereo városképe, melyen a képpár két tagját több méter távolságból fotózva olyan erős térérzetet kelt, „mintha egy rettenetes óriás nézné a lefotografált vidéket.”[32] Felvételei nem csupán érdekes kortörténeti dokumentumok, hanem a rendkívüli természeti szépségekről készített, saját kidolgozású, pompás tájképei, lányai és saját csúcsmászásait megörökítő felvételei kora magyar fotóművészetének élvonalbeli alkotásai közé tartoznak. Eötvös a magyar műkedvelő fényképezés kimagasló alakja, aki mind a tudományban, mind a hegymászásban és a magashegyi fényképezésben megoldhatatlannak látszó nagy feladatokat tűzött ki maga elé és oldott meg sikerrel. Szerény, a háttérben meghúzódni törekvő tudós volt, ennek ellenére tudományos eredményeiért és tudományszervező tevékenységéért számos hazai és külföldi elismerésben, kitüntetésben részesült: a francia kormány Becsületrenddel,[33] a magyar király Ferenc József-renddel és a Pro Litteris et Artis osztrák-magyar érdemrenddel, a szerb király a Szent Száva-rendel tüntette ki. A berlini Porosz Királyi Tudományos Akadémia kültagjává, a Krakkói Jagello Egyetem és az osloi Norvég Királyi Frederik Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta, különböző tudományos és társadalmi egyesületeknek elnöke vagy vezetőségi tagja volt. Eötvös kutatásaival mindmáig a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítményét adta. Egy sikerekben gazdag életút zárult le halálával 1919. április 8-án. Síremléke a Kerepesi temetőben Stróbl Alajos alkotása.

1948-ban, születésének századik évfordulóján a londoni Science Museumban Eötvös-emlékkiállítást rendeztek Hungary's greatest man of science címmel. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában A magyar fotoművészet 125 éve[34] című kiállításon a Monte Cristallo holdfényben, 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981.[35] című átfogó fotótörténeti kiállításon a Mont Blanc-ról 1870-ben készült sztereo-felvételének egyik oldala volt kiállítva. Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) Tihanyi Obszervatóriuma 1970-ben az apátság épületében lévő múzeumban Eötvös Loránd kiállítást rendezett, majd 1981-ben ugyanitt állandó kiállítása nyílt Eötvösnek. 1988-ban ez az anyag a Tihanyi Múzeum részét képező Balaton Házba költözött. Születésének 150. évfordulóján 1998-ban az ELGI az intézetben őrzött Eötvös-hagyatékból nyílt meg az ELGI-ben névadójuk állandó kiállítása, az Eötvös Loránd emlékkiállítás. 1998 óta az Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény állandó múzeumként Eötvös Loránd személyes hagyatékát és laboratóriumi eszközeit, alkotásait, valamint az Eötvös halála utáni kor geofizikai kutatóeszközeinek műszaki gyűjteményét, valamint a magyar geofizika második világháború utáni tevékenységének érdekesebb emlékeit mutatja be. 2005-ben tiszteletére emléktáblát állítottak a MOM park falán. 2012-ben a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben Két nagy név – egy szokatlan párosítás Eötvös Loránd és Strobl Alajos[36] című kiállítás a két híresség – a tudós és a szobrászművész térhatású fotográfiáiból mutatott be válogatást, melyben többek között Eötvös Budapesten készült városképei, dolgozószobája a Tudományos Akadémián, a torziós ingával végzett mérések munkafázis-fotói és a kezét ábrázoló sztereo-röntgenfelvétel volt látható. A múlt kiemelkedő magyar tudományos személyiségeit bemutató tudomány-történeti művek sorában a millennium tiszteletére jelentette meg 2001-ben az ELGI és a Magyar Fotográfiai Múzeum A magyar fotográfia történetéből című sorozatának 19. köteteként a Báró Eötvös Loránd, a tudós fotográfus[37] című kötetet, melyben elsőként jelentek meg feltűnést keltő – köztük számos művészi színvonalú – fotográfiái. 2020-ban a Városháza kiadásában megjelent háromnyelvű Csak képek[38] című album a 19. század végi főváros fotográfusaként mutatta be Eötvöst. Szinte alulnézetből tárul elénk a város élete sétálóival közlekedési eszközeivel. Máskor nagyméretű, nehézkes fotófelszerelésével a Tudományos Akadémia épületének tetejéről, felülnézetből fényképezett pompás látképeket. Ezekből a képekből korábban már itt a Punkton is mutattak be egy válogatást.

2019-ben halálának centenáriumán Eötvös 100 című emlékévben a szellemi örökségét ápoló szervezetek, intézmények, egyesületek számos tudományos, ismeretterjesztő, turista-, sport-és kulturális rendezvényt, kiállítást, az UNESCO-val közös megemlékezést, nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek, kiadták gyermek- és fiatalkori verseinek és fordításainak gyűjteményét[39], Budán a Gesztenyés kertben emlékére szobrot állítottak, a Normafánál parkot létesítettek. Idén, születésének 175. évfordulóján Eötvös 175 elnevezéssel folytatódott, kiszélesedett a 2019-ben nemzetközivé terebélyesedett programsorozat.

(2023. augusztus, Tőry Klára)

Jegyzetek

[1] 1911-ben, 1914-ben, 1917-ben Közli: http://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/nobel/nobeldij.html

[2] Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok. (Akik megérdemelték volna c. fejezet) Dunaszerdahely. 1999. 67. o.

[3] 1950 óta

[4] tallium-, arzén- és kéntartalmú ásvány

[5] D 37° K 134° koordinátájú kráter

[6] Magyar Turista Egyesület

[7] Eredeti neve Klette Gusztáv (1861-ig), majd nemességet kapván Kelety néven vált jó nevű festőművésszé.

[8] Zermatt, 1866. szeptember 13. Közli: Kis Domokos Dániel: A csúcson. A hegyek szerelmese – báró Eötvös Loránd ELTE, Eötvös Kiadó. 1998. 101. o.

[9] Luzern, 1866. szeptember 25. Idézi: Bucsek Henrik: Eötvös Lóránd a hegymászó. Fizikai Szemle, 1969/8. 244.o., közli: Kis Domokos Dániel: i. m. 107. o.

[10] Molnár Andrea: Eötvös Loránd, az ember. 2019.11.10. https://ujkor.hu/content/eotvos-lorand-az-ember

[11] 1967.03.24. Idézi: M. Zemplén Jolán - Egyed László: Eötvös Loránd A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970.

[12] https://www.sztnh.gov.hu/hu/magyar-feltalalok-es-talalmanyaik/eotvos-lorand

[13] Idézi: Eötvös Loránd – A fizika fejedelme http://www.fokusz./info/index.php?cid=1224723513&aid=1906624256 2007.10.08. (Ribár Béla Híres magyar tudósok könyve alapján)

[14] Cholnoky Jenő: Eötvös Loránd báró emlékezete. Turisták Lapja, 1944/6. 103. o.

[15] Dr. Pekár Dezső: Báró Eötvös Loránd. A torziós inga ötven éves jubileumára. Bp. 1941.

[16] 1898-tól Süss Nándor finommechanikai műhelyében kerültek kivitelezésre.

[17] Idézi: Dr. Pekár Dezső: Báró Eötvös Loránd alkotásainak jelentősége a tudományban és a gyakorlati életben. Magyar Tudományos Akadémia, 1929. 6. o.

[18] Eötvös-effektus: A nyugatról keletre mozgó testeknél – a felszíni nyugalmi helyzethez képest – a nehézségi erő kisebb, mint a keletről nyugatra haladóknál.

[19] Báró Eötvös Loránd emlékkönyv. Budapest, 1930. 62. o. Idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 63. o.

[20] ma Carbonin

[21] Hensch Aladár: Báró Eötvös Roland dr. †. Turistaság és Alpinizmus, 1920/1. 8. o.

[22] Idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 41.o.

[23] A közoktatási miniszter mint turista. Vasárnapi Újság, 1894. 24. sz. 405. Idézi: Kis Domokos Dániel: i. m. 22. o.

[24] A korabeli sztereofényképezésről lásd a szerző Hopp Ferencről szóló tanulmányát.

[25] Bucsek Henrik: Eötvös Loránd a hegymászó. Fizikai Szemle,1969/8. 245. o.

[26] Idézi: Kiss Domonkos Dániel: A hegyek szerelmese – az ifjú Eötvös Loránd. Természet Világa. 1999.03. 126. o.

[27] Bucsek Henrik: i. m. 246. o.

[28] Idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 17. o.

[29] A Magyar Photo-Club Közlönye, 1901.április-május 23. o. Idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 26. o.

[30] Magyar Fényképészek Lapja, 1902.02.20. Idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 26. o.

[31] Idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 23. o.

[32] Pekár Dezsőt idézi: Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: i. m. 14. o.

[33] Legion d’Honneur

[34] A magyar fotoművészet 125 éve (rendezte: Magyar Fotoművészek Szövetsége). Magyar Nemzeti Galéria, 1966. november - december

[35] Tény-Kép A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981. december 19. – 1982. január 31.

[36] Két nagy név – egy szokatlan párosítás Eötvös Loránd és Strobl Alajos. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, 2012.01.20.-03.24. http://magyarmuzeumok.hu/kiallitas/435_ket_nagy_nev_egy_szokatlan_parositas

[37] Kis Domokos Dániel - Kincses Károly: Báró Eötvös Loránd, a tudós fotográfus. (A tanulmányok szerzői:) A magyar fotográfia történetéből 19., Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet – Magyar Fotográfiai Múzeum.2001.

[38] Eötvös Loránd: Csak képek - Just Picture - Bilder Ohne Worter. Városháza, Budapest, 2020.

[39] Ahol virág, madár megértenek – Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Unicus Műhely, Budapest, 2020.

Jegyzetek

Válogatott irodalom

Legjelentősebb tanulmányai:

A távolbahatás kérdéséről. Magyar Tudományos Akadémia Évkönyvei, 1877. XVI. kötet.

A folyadékok felületi feszültsége és vegyi alkata közötti fennálló kapcsolatról. Mathemetikai és Természettudományi Értesítő, 1885.

Az egyetem feladatáról. Rektori székfoglaló beszéd a Budapesti Tudományegyetemen. 1891.09.15. Természettudományi Közlöny, 1891. XXIII. kötet, 266. füzet.

Vizsgálatok a gravitáció és a mágnesesség köréből. Mathematikai és Physikai Lapok, 1896.

A Föld alakjának kérdése. Akadémiai Értesítő, 1901.06.15.

Bestimmung der Gradienten der Schwerkraft und ihrer Niveaufächen mit Hilfe der Drehwaage. Verhandl. d. XV. allg. Konferenz des Internationale Erdmessung in Budapest, 1906.

A Balaton nívófelülete s azon a nehézség változásai. Budapest, 1908.

Über geodetischen Arbeiten in Ungarn, besonders über Beobachtungen mit der Drehwaage. Budapest, 1909.

Kísérleti kimutatása annak a nehézségi változásnak, amelyet valamely, a szabályos alakúnak felvett földfelületen keleti, vagy nyugati irányban mozgó test e mozgás által szenved. Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1920.

Beiträge zum Gesetze der Proportionalität von Trägheit und Gravität. Annalen der Physik, Vol. LXVIII. 1922.

Roland Eötvös gesammelte Arbeiten (edited by P. Selényi) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1953.

Eötvös Loránd a tudós és művelődéspolitikus írásaiból. (sajtó alá rendezte Környei Elek) Gondolat, Budapest, 1964.

Eötvös Loránd tudományos és művelődéspolitikus írásaiból. (válogatta, bevezető, jegyzetek: Bodó Barna) Kriterion, Bukarest, 1980.

Könyvek, cikkek Eötvösről

Pekár Dezső: Báró Eötvös Loránd alkotásainak jelentősége a tudományban és a gyakorlati életben. Magyar Tudományos Akadémia. 1929.

Dr. Pekár Dezső: Báró Eötvös Loránd. A torziós inga ötven éves jubileumára. Budapest, 1941.

In: A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig 1899-1941. Dr. Pauer János: Eötvös Loránd báró mint ember Budapest, 1941.

Zemplén Jolán - Egyed László: Eötvös Loránd A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970. https://mek.oszk.hu/03200/03286/html/eotvos1/eotv8.html

Baráth István – Szabó Zoltán: Eötvös Loránd emlékkiállítás. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára. Budapest, 1998.

Kis Domokos Dániel: A csúcson. A hegyek szerelmese – báró Eötvös Loránd. ELTE Eötvös Kiadó. 1998.

In: Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok. (Akik megérdemelték volna c. fejezet) Dunaszerdahely. 1999.

Kis Domokos Dániel – Kincses Károly: Báró Eötvös Loránd, a tudós fotográfus, A magyar fotográfia történetéből 19., Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet – Magyar Fotográfiai Múzeum.2001.

Cholnoky Jenő: Eötvös Loránd báró emlékezete. Turisták Lapja, 1944/6.

Bucsek Henrik: Eötvös Loránd a hegymászó. Fizikai Szemle, 1969/8.

Harkay Pál: Eötvös Loránd, a hegymászó. Ég és Föld, 1980/3.

Nagy Károly: A klasszikus fizika világhírű magyar mestere. Magyar Tudomány, 1998/7.

Dr. Szabó Zoltán: Apa és fia, Anyai örökség, Az „igazi természettudós”. Eötvös Loránd emlékkönyv. Élet és Tudomány, 1998/júl. 24., aug. 7., szept. 18.

Radnay Gyula: Élet és tudomány a két Eötvös felfogásában. Eötvös Loránd emlékkönyv. Élet és Tudomány, 1999/jan. 1.

Tőry Klára: Eötvös Loránd. Digitális Fotó Magazin, História, 2008. május

Tőry Klára: Eötvös Loránd. Expolorer, 2010.03.

https://www.sztnh.gov.hu/hu/magyar-feltalalok-es-talalmanyaik/eotvos-lorand - 2016.06.06.

Molnár Andrea: Eötvös Loránd, az ember. https://ujkor.hu/content/eotvos-lorand-az-ember 2019.11.10.

A magyar műkedvelő fényképezés kimagasló alakja: Báró Eötvös Loránd (1848–1919)

Következő

„Mindenki tud egy jó fotót készíteni” – Elárverezték Dorothy Bohm (1924–2023) gyűjteményét

Edith Tudor-Hart életművének újraértelmezése feminista szemszögből

A mérnöki precizitás és a romantikus festészet képi világa Heinrich Kühn fényképein

Vizuális és szöveges narratíva Hámos Gusztáv és Katja Pratschke fotófilmjeiben

Félix Bonfils, a Közel-Kelet francia fotográfusa