5kérdés – Dezső Tamás

1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Az első, fotográfiával kapcsolatos élményem a bécsi Kunsthalle Inge Morath retrospektív kiállítása volt, 1999-ben. Akármerre fordult az ember Bécsben, egy láma  nézett vele szembe: a kiállítás plakátjául szolgáló legendás felvételen, az autó hátsó ülésén utazó Linda épp egy tévéfelvételről tartott hazafele. Ezen a kiállításon ismertem meg a Saul Steinberggel készített papírálarcos portrésorozatot is, amit a mai napig nagyon kedvelek. Röviddel a bécsi kiállítás élménye után kerestem fel az egykori Magyar Hírlap fotórovatában Habik Csabát azzal, hogy fotóriporter szeretnék lenni. Ebben az időszakban Henri Cartier-Bresson, Richard Avedon és Irving Penn munkái voltak rám a legnagyobb hatással. Mindhárman éltek még, én pedig imádtam a szigorú, de mégis légies, elegáns és nagyvonalú képszerkesztési módszereiket, az ő hatásukra kezdtem az autonóm munkáimat fekete-fehér alapanyagra fényképezni. Avedon és Penn megmaradtak kedvencnek, és bár a témáik már messze állnak tőlem, a gondolkodásuk és a kivitelezés minőségére való törekvésük ma is lenyűgöz.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

A már említett Inge Morath kiállítás mellett Avedon 2008-as berlini retrospektív tárlata volt a legnagyobb kiállításélményem. Hasonlóan nagy élmény volt idén az Avedon 100 című tárlat a New York-i Gagosianben, de a berlini kiállítás komplexebb és okosabb volt. A kiállítások közül emlékezetes volt még Joel Sternfeld 2012-es tárlata az Albertinában, ahol először láttam az Oxbow Archive sorozatból néhány hatalmas munkát, amelyeket csak mostanában, úgy tíz évvel később értettem meg igazán. Kíváncsi vagyok, hogy az ugyanott, néhány héttel ezelőtt megnyílt Sternfeld kiállítás hasonló élmény lesz-e. Ami a fotóalbumokat illeti, a Louisiana Museum of Modern Art 2007-es Avedon katalógusa talán a kedvencem, de az az igazság, hogy nem igazán kedvelem a fotókönyveket, így sosem gyűjtöttem őket.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Az első egyéni kiállításom 2005-ben nyílt a Mai Manó ház könyvesboltjában, Az Ügető végnapjai címmel, a téma pedig a Kerepesi úti ügetőpálya lebontása volt. Naivan azt gondoltam, hogy fontos bemutatnom a városi kulturális örökségek pusztulását, ami részben így is van, de ma már a világ összes lóversenypályáját és az összes hasonló intézményt lebontanám. Feldühít az állatok bármilyen célt szolgáló kihasználása.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Nagyjából tizenöt éve kizárólag digitális középformátumú kamerákat használok. Az analóg és a digitális fényképezés közötti különbségekről szóló viták és az ehhez kapcsolódó végletes, szélsőséges állásfoglalások nekem teljesen érthetetlenek, illetve gyakran komikusak.

5. Milyen fényképet készített legutóbb?

Legutóbb idén tavasszal, a kaliforniai Kings Canyon Nemzeti Parkban fényképeztem egy selyemfenyő maradványát, ami, vagy inkább aki, egy, a sok tízezer elégett egyedből. A Sierra Nevada hegységet részben eluraló selyemfenyő egyébként a világ legmagasabbra növő fenyőfaja is egyben. A kép a legutóbbi, Kóda című kiállításomon már látható is volt szeptemberben, az Einspach Galériában. A kurátor, Cséka György koncepciója alapján ez a csonkig égett fenyő fogadta a látogatókat.