„Együtt alkottunk egy harmadik szemet” – Beszélgetés Elsával és Johannával

Számomra is a város közös felfedezése, illetve az egyetemi fotográfiai kurzusok és a sok új ember megismerése volt a legnagyobb élmény. Minden az újdonság erejével hatott és csodás élmény volt mindezt egymással megosztani.
Imádtunk időt tölteni például Brooklyn népszerű részeiben, különösen a Puerto Ricó-i negyedet szerettük. Sétáltunk, figyeltük az embereket, a házakat. Minden nagyon inspirálóan hatott ránk.

Duóban alkotni különleges összekapcsolódást igényel. Személyes karakteretek hasonlít vagy inkább kiegészíti egymást? A közös munkában miként oszlanak meg köztetek a szerepek?

Amikor elkezdtünk együtt dolgozni fontos volt kitalálnunk azokat a közös alkotófolyamatokat – mint az öltözködés, a sminkelés, a frizurakészítés, a fények beállítása és fotózás – amelyben mindketten párhuzamosan és teljesen egyenrangú félként tudunk résztvenni. Az alkotás minden lépésében autonómnak kell lennünk, mivel általában asszisztens nélkül dolgozunk és mind a ketten saját magunk modelljei is vagyunk. Együtt alkottunk egy „harmadik szemet”, egy közös identitást, ami elengedhetetlen volt a közös univerzumunk felépítéséhez. Teljesen megbízunk egymásban és bár nem vagyunk egyforma karakterűek, mindketten vidámak és optimisták vagyunk. Szerintem Elsa szelídebb, én pedig extrovertáltabb vagyok, de nagyon jól kiegyensúlyozzuk egymás személyiségét.

Igen, különböző személyiségek vagyunk, de valóban nagyon jól kiegészítjük egymást. Ha munkáról van szó, mindketten ugyanúgy állunk a dolgokhoz, miközben a különbözőségeinket is be tudjuk építeni, és ez jó energiákat mozgat.

Az alakítja a fotósorozatainkat, hogy hogyan érezzük magunkat az új helyen. Egy projekt során belemerítkezünk az ottani világba, megfigyeljük az atmoszférát, a szokásokat, a fény sajátosságait, a színeket és a textúrákat. Ezeket az információkat dolgozzuk fel, amiből elkezd kialakulni egy irány tele ötletekkel, amely ezen a ponton már referenciákból is táplálkozik. Ezt követően a helyi boltokban veszünk használt ruhákat, ékszereket, kiegészítőket és kiválasztjuk a parókákat, hogy ezek segítségével építsük fel a karaktereinket, akiket saját életünkből, az emlékeinkből és a képzeletünkből merítve alkotunk meg. Az adott helyszínek is nagy hatással vannak a karakterek vizionálására és identitására, mert teljesen más személyiségeket hívunk életre például Írországban vagy akár Olaszországban.

Munkáitokra jellemző egyfajta nosztalgikus múltidézés, illetve egy szürreális miliő teremtése, aminek a kettőssége egy különleges dimenziót hoz létre.  Ennek a kettőnek a vegyítése tudatos döntés?

A munkáinkban különböző hangulatok és esztétikai kódok keverednek egymással, például a költőiség és az abszurditás. A valóságot kreáljuk újra egy képzeletbeli világ segítségével, amely különböző irányzatokból, például a szürrealizmusból merít.

Az idő és a képzelet fogalmai mindig is áthatott mindkettőnket. A munkánk azt tükrözi, ami érdekel, ami megmozgat bennünket. A nosztalgia érzése magában foglalja az időutazást, a szürrealizmus pedig teljes szabadságot enged a fantázia világának és a narratívának.

Igen, és az adott helyszín is fontos, ahol néha egy szoba, egy tárgy vagy bútordarab is segít felépíteni egy karaktert.

Ez a Frida portré sűríti össze mindazt, amit a nőkben, csodálunk: karizma, kreatív erő, rugalmasság, elegancia és titokzatosság. Ezek azok a személyiségjegyek, amelyek inspirálnak bennünket az életben és az alkotói folyamatokban is.

Egyaránt dolgoztok digitális és analóg technikával. Mitől függ, hogy melyiket választjátok, esetleg preferáljátok az egyik módszert?

Nálunk a technika mindig a projekthez igazodik. A kérdés mindig az, hogy melyik technikával lesz a legkoherensebb az üzenet, és milyen esztétikát és stílust szeretnénk elérni a fotókkal.

A digitális eljárás sok előnnyel és praktikummal jár, és a részletek nagyon pontos megmutatását teszi lehetővé, míg az analóg költségesebb tud lenni, azonban finomabb, organikusabb textúrát kínál, és több benne a kiszámíthatatlanság-faktor. Mindkét módszer befolyásolja az alkotás metódusát.

Például a Moormerland időtlen története című sorozatunk többek között az amatőr és családi fotózást idézi, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy analóg képek készüljenek a sorozat egységessége és az esztétikai minősége miatt is.

Szeretjük megkérdőjelezni a társadalom és az emlékezet témája körüli fogalmakat, legyenek azok személyesek vagy kollektívek. Munkáink a magunkról alkotott képpel és az emlékezettel foglalkoznak. Szemlélődésre és reflexióra ösztönzik a nézőt, miközben körüljárják az identitás, a nemek és a reprezentáció kérdéseit.

Szerintetek napjainkban mi egy fiatal felnőtt legnagyobb kihívása?

Szerintem a legnagyobb kihívás optimistának maradni, minden ellenére, ami a világban történik körülöttünk, illetve fenntartani az alkotás és az álmodozás vágyát.

A pozitív szemlélet megőrzése mellett a munka értelmének megtalálása, valamint az, hogy időnként ki tudjunk lépni a mindennapokból, feltöltődjünk és ihletet merítsünk.