„Együtt alkottunk egy harmadik szemet” – Beszélgetés Elsával és Johannával
24 • 02 • 29Kereszty Anna
Két ismétlődő arc, számtalan karakter és történet. Valóság, fikció, nosztalgia, melankólia, identitás, vágyakozás, emlékezet és magány. Ezek keverednek a két francia fotográfus, Elsa Parra és Johanna Benaïnous munkásságában, akik 2014 óta dolgoznak együtt. Az alkotópáros védjegye, hogy különböző karakterek bőrébe bújva saját magukat fényképezik, egyszerre betöltve a modell, a stylist, a díszlettervező és a fotográfus szerepét. Érzékeny és aprólékos munkáik földrajzi, társadalmi és kulturális miliőket barangolnak be, amelyeket a fotó eszközével értelmeznek. A Mások bőrében – Elsa és Johanna számos élete című kiállítás a Mai Manó Házban a művészduó három legújabb projektét mutatja be, akikkel a beszélgetésünk során többek között szó esett a kezdetekről, az inspirációkról és a közösen megosztott alkotói folyamatokról.
Sorsszerűen alakult pontosan idén 10 éve a megismerkedésetek New Yorkban, ahol egy tanulmányi csereprogramon vettetek részt mindketten. Mi volt a legmeghatározóbb élményetek a városban? Milyen impulzusok értek ott titeket, amik hozzásegítettek vagy megalapozták a későbbi alkotómódszereteket?
A legemlékezetesebb az volt, ahogy együtt fedeztük fel a várost és az ottani kultúrát, amit mindketten ugyanabból a perspektívából szemléltünk. Amerika a popkultúra bölcsője és nagyon izgalmas volt elmerülni ebben.
Sokat bolyongtunk a városban, mindent megfigyeltünk magunk körül. Órákat ültünk egy-egy padon, egymásnak fejtegetve a benyomásainkat arcokról, tekintetekről, az emberek ruháiról és testbeszédéről.
Számomra is a város közös felfedezése, illetve az egyetemi fotográfiai kurzusok és a sok új ember megismerése volt a legnagyobb élmény. Minden az újdonság erejével hatott és csodás élmény volt mindezt egymással megosztani.
Imádtunk időt tölteni például Brooklyn népszerű részeiben, különösen a Puerto Ricó-i negyedet szerettük. Sétáltunk, figyeltük az embereket, a házakat. Minden nagyon inspirálóan hatott ránk.
Emellett sokat beszélgettünk az életünkről és rájöttünk, hogy több hasonló gyerekkori emlékünk van, annak ellenére, hogy nem ugyanabban a régióban nőttünk fel. Az emlékeink, a bimbózó barátság és a közös megfigyelések adták a táptalaját a most tíz éves együttműködésünknek.
Illetve mindketten osztoztunk az amerikai fotózás iránti szeretetben is, például mindkettőnkre hatással volt William Eggleston munkássága. Szóval mindezek egymással egy kreatív emulziót hoztak létre.
Duóban alkotni különleges összekapcsolódást igényel. Személyes karakteretek hasonlít vagy inkább kiegészíti egymást? A közös munkában miként oszlanak meg köztetek a szerepek?
Amikor elkezdtünk együtt dolgozni fontos volt kitalálnunk azokat a közös alkotófolyamatokat – mint az öltözködés, a sminkelés, a frizurakészítés, a fények beállítása és fotózás – amelyben mindketten párhuzamosan és teljesen egyenrangú félként tudunk résztvenni. Az alkotás minden lépésében autonómnak kell lennünk, mivel általában asszisztens nélkül dolgozunk és mind a ketten saját magunk modelljei is vagyunk. Együtt alkottunk egy „harmadik szemet”, egy közös identitást, ami elengedhetetlen volt a közös univerzumunk felépítéséhez. Teljesen megbízunk egymásban és bár nem vagyunk egyforma karakterűek, mindketten vidámak és optimisták vagyunk. Szerintem Elsa szelídebb, én pedig extrovertáltabb vagyok, de nagyon jól kiegyensúlyozzuk egymás személyiségét.
Igen, különböző személyiségek vagyunk, de valóban nagyon jól kiegészítjük egymást. Ha munkáról van szó, mindketten ugyanúgy állunk a dolgokhoz, miközben a különbözőségeinket is be tudjuk építeni, és ez jó energiákat mozgat.
Létrehozott univerzumaitok mindig nagyon filmszerűek illetve a való élet mellett sokat inspirálódtok filmekből. Kik azok a rendezők vagy melyek azok a filmes irányzatok, amelyek meghatározóak a számotokra?
Olyan rendezők hatottak ránk többek között, mint Pedro Almodovar, David Lynch, Tim Burton, Agnès Varda, Alfred Hitchcock, Jacques Tati vagy Wes Anderson. Az olyan egyedi esztétikájú filmek inspirálnak minket, ahol a nézőt egyfajta költőiség és misztikum vezeti. Illetve azok a rendezők, akik igazán mély és árnyalt módon ragadják meg a karaktereik pszichológiáját vagy akiket általában a női karakterek érdekelnek.
Egyetértek Johannával. Nekem talán még a Rosemary gyermeke jutott eszembe Roman Polanskitól vagy a Thelma és Louise. Ezenkívül népszerű sorozatokból is sokszor merítünk ihletet, ugyanis sorozat formátumában egy karaktert több epizódon vagy évadon keresztül ismerünk meg és folyamatában követhetjük nyomon a fejlődését, ami nagyon izgalmas a karakter pszichológiai aspektusából.
Hogyan zajlik általában egy projekt előkészítése? Mennyire tervezitek meg előre, hogy miről szeretnétek mesélni egy-egy sorozatban? Vagy minden a helyszínen születik meg?
Soha nem tudjuk előre pontosan, milyenek lesznek az egyes sorozataink. Az utazást mindig előre megtervezzük, kitaláljuk a pontos útvonalat és lefoglaljuk a szálláshelyeket is, amelyeknek kiválasztása azért nagyon fontos, mivel ezek a házak nemcsak a lakóhelyeink az adott időszakra, hanem egyben az alkotóhelyszínünk és a műtermünk is. Ezután viszont teljesen szabadon engedjük magunkat és pont a kiszámíthatatlanságra apellálunk.
Az alakítja a fotósorozatainkat, hogy hogyan érezzük magunkat az új helyen. Egy projekt során belemerítkezünk az ottani világba, megfigyeljük az atmoszférát, a szokásokat, a fény sajátosságait, a színeket és a textúrákat. Ezeket az információkat dolgozzuk fel, amiből elkezd kialakulni egy irány tele ötletekkel, amely ezen a ponton már referenciákból is táplálkozik. Ezt követően a helyi boltokban veszünk használt ruhákat, ékszereket, kiegészítőket és kiválasztjuk a parókákat, hogy ezek segítségével építsük fel a karaktereinket, akiket saját életünkből, az emlékeinkből és a képzeletünkből merítve alkotunk meg. Az adott helyszínek is nagy hatással vannak a karakterek vizionálására és identitására, mert teljesen más személyiségeket hívunk életre például Írországban vagy akár Olaszországban.
Hagyjuk, hogy a benyomások, a felfedezés és az ottani élet kínáljon nekünk kellékeket és egy metódust az egyes sorozatok megalkotásához. Számunkra pont az az izgalmas, ahogy a projekt fokozatosan, ott helyben, a szemünk előtt bontakozik ki. Ez folyamatos mozgásban és egy állandó kérdésfeltevés állapotában tart bennünket.
Munkáitokra jellemző egyfajta nosztalgikus múltidézés, illetve egy szürreális miliő teremtése, aminek a kettőssége egy különleges dimenziót hoz létre. Ennek a kettőnek a vegyítése tudatos döntés?
A munkáinkban különböző hangulatok és esztétikai kódok keverednek egymással, például a költőiség és az abszurditás. A valóságot kreáljuk újra egy képzeletbeli világ segítségével, amely különböző irányzatokból, például a szürrealizmusból merít.
Az idő és a képzelet fogalmai mindig is áthatott mindkettőnket. A munkánk azt tükrözi, ami érdekel, ami megmozgat bennünket. A nosztalgia érzése magában foglalja az időutazást, a szürrealizmus pedig teljes szabadságot enged a fantázia világának és a narratívának.
Honnan jön az inspiráció a különböző eljátszott szerepekhez?
Elsősorban saját megfigyeléseinkből, emlékeinkből és találkozásainkból. De sokat merítünk ihletet a kollektív emlékezetből és képzeletből. Vagyis a filmekben, magazinokban, reklámokban és könyvekben megjelenő személyiségek ikonográfiájából.
Igen, és az adott helyszín is fontos, ahol néha egy szoba, egy tárgy vagy bútordarab is segít felépíteni egy karaktert.
A Mai Manó Házban jelenleg is látható Nappal és az Éjszaka tizenkét órája című sorozatnak egyik fontos referenciapontja volt egy Frida Kahlóról készült fotó. Mi volt az, ami megragadott benneteket ebben a portréban?
Ami nagyon tetszett ebben a képben, hogy eleinte egy teljesen hagyományos, fekete-fehér portrét látunk, kamerába néző tekintettel. Ugyanakkor, ha jobban megnézzük, van benne valami nagyon kortárs és modern. A ruha, amit Frida a fotón visel, egy motoros bőrdzsekire hasonlít, ami egy rocksztár, egy lázadó benyomását kelti. Érzelmek sokféleségét tárja elénk, mégis egyszerűen. Ez az, ami vonzott ebben a fotóban, és ami a sorozatnak is egy alapköve lett.
Ez a Frida portré sűríti össze mindazt, amit a nőkben, csodálunk: karizma, kreatív erő, rugalmasság, elegancia és titokzatosság. Ezek azok a személyiségjegyek, amelyek inspirálnak bennünket az életben és az alkotói folyamatokban is.
Egyaránt dolgoztok digitális és analóg technikával. Mitől függ, hogy melyiket választjátok, esetleg preferáljátok az egyik módszert?
Nálunk a technika mindig a projekthez igazodik. A kérdés mindig az, hogy melyik technikával lesz a legkoherensebb az üzenet, és milyen esztétikát és stílust szeretnénk elérni a fotókkal.
A digitális eljárás sok előnnyel és praktikummal jár, és a részletek nagyon pontos megmutatását teszi lehetővé, míg az analóg költségesebb tud lenni, azonban finomabb, organikusabb textúrát kínál, és több benne a kiszámíthatatlanság-faktor. Mindkét módszer befolyásolja az alkotás metódusát.
Például a Moormerland időtlen története című sorozatunk többek között az amatőr és családi fotózást idézi, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy analóg képek készüljenek a sorozat egységessége és az esztétikai minősége miatt is.
Alkotói praxisotok olyan, mint egy kutatás, amelyben kulturális miliőket és földrajzi helyeket fedeztek fel. Fontos levonni az egyes sorozatok kapcsán következtetéseket vagy inkább a kérdésfelvetés az, ami jobban érdekel benneteket?
Kétségkívül inkább a kérdésfeltevés a célunk, mintsem következtetések levonása. Inkább ajtókat nyitogatunk, mintsem bezárjuk őket. Mindenképpen arra szeretnénk ösztönözni a nézőt, hogy kérdéseket tegyen fel, lépjen ki a megszokott gondolkodási sémáiból, és egy kicsit kalandozzon a vizuális történetekben, amelyekben bármilyen megfejtés lehetséges.
Szeretjük megkérdőjelezni a társadalom és az emlékezet témája körüli fogalmakat, legyenek azok személyesek vagy kollektívek. Munkáink a magunkról alkotott képpel és az emlékezettel foglalkoznak. Szemlélődésre és reflexióra ösztönzik a nézőt, miközben körüljárják az identitás, a nemek és a reprezentáció kérdéseit.
Szerintetek napjainkban mi egy fiatal felnőtt legnagyobb kihívása?
Szerintem a legnagyobb kihívás optimistának maradni, minden ellenére, ami a világban történik körülöttünk, illetve fenntartani az alkotás és az álmodozás vágyát.
A pozitív szemlélet megőrzése mellett a munka értelmének megtalálása, valamint az, hogy időnként ki tudjunk lépni a mindennapokból, feltöltődjünk és ihletet merítsünk.
Mások bőrében – Elsa és Johanna számos élete
Mai Manó Ház
2024. január 26. – 2024. március 18.
Kurátor: Kereszty Anna