Menü

Ansel Adams életművének kezelői perre mentek, mert egy AI-szoftver a művész stílusában generált képeket

24 • 06 • 23Szabó Benedek

Május 31-én szokatlan poszt jelent meg Ansel Adams egyik közösségi médiafelületén, amikor a híres fotográfus életművének kezelői azzal a gyakorlattal kapcsolatban fejezték ki nemtetszésüket, amelyben egyes AI-szoftverek olyan képeket generálnak, amelyek a művész stílusában készültek. A poszt mellett egy képernyőfelvétel is szerepelt, amelyen egy sor fekete-fehér kép volt látható, amelyeket az Adobe Stock képalkotó algoritmus készített Ansel Adams jellegzetes stílusában.

A poszt kiírói szerint ez a gyakorlat nemcsak azért problémás, mert reprodukálhatóvá tesz egy művészi stílust, hanem mert ezekből különböző vállalatok jogtalanul profitálnak, az Adobe virtuális piacterén például 79,99 dollárt kell fizetni egy ilyen mesterséges képért. A konkrét esetben a fotográfus Nature's Symphony című felvételéhez nagyban hasonlító mesterséges intelligencia által készített képhez lehetett így hozzáférni. Az Ansel Adams profilja alatt megjelent bejegyzésre az Adobe hamar reagált, válaszukban megköszönték, hogy jelezték a problémát, illetve kifejtették, hogy az ilyen képek szembemennek a Generative AI tartalomirányelvével, így le fogják szedni ezeket, és törekedni fognak arra, hogy ilyen eset a jövőben ne forduljon elő többet. A vállalat más felületen is felvette a kapcsolatot a fotográfus profiljának kezelőivel, hogy a későbbiekben minden hasonló esetről közvetlenül is értesülhessenek.

0103

Ansel Adams hagyatékának kezelőit azonban nem nyugtatta meg a vállalat válasza. Egy másik posztjukban kifejtették, hogy még nagyobb proaktivitást várnának el a hasonló panaszokkal kapcsolatban, illetve tevékeny részvételt az ilyen esetek megakadályozásában. Hozzátették, hogy mélységesen felháborítja őket az, hogy a vállalat egy olyan szellemi terméket árusít, amelyhez nem lehetne hozzáférése.

A poszt alatti hozzászólók többnyire egyetértettek ezzel az állásponttal, többen kifejezték ellenérzéseiket a generatív mesterséges intelligenciákkal, illetve az ezzel összefüggő általános szerzői jogi kérdésekkel kapcsolatban. Többen rávilágítottak arra, hogy nemcsak az minősül szellemi termékkel való visszaélésnek, ha másolatokat vagy hamisítványokat árulnak, hanem az is, ha egy képet úgy hirdetnek, hogy az egy konkrét művész stílusában készült.

Bár az Adobe Stock eltávolította az Ansel Adams stílusában készült mesterséges tájképeit az AI-generált képek gyűjteményéből, a hagyaték kezelői feljelentették  az Adobe-ot. Mindezt arra hivatkozva tették, hogy a szóban forgó eset mellett korábban is volt precedens arra, hogy a vállalat által készített és árult képek visszaélésre adtak lehetőséget. Korábban az Adobe a gázai háború témájában készült AI-képeket árult, amelyeket egyes hírportálok úgy tettek közzé, mintha azok valódi fényképek lennének.

0103

Jegyzetek

A Punkt időről-időre foglalkozik a mesterséges intelligencia (AI) jelenlétével a vizuális művészetekben, mindenekelőtt a fotográfia területére fókuszálva. Szemlézzük a jelenséggel kapcsolatos pro és kontra véleményeket, bemutatjuk a technológia fejlődésének állomásait, de megvilágítjuk az új médiummal kapcsolatban felmerülő társadalmi és etikai kérdéseket is. Nemrég új területre léptünk, és egy teszt segítségével vizsgáltuk meg, hogy jelenleg mire képesek a mindenki számára elérhető AI képgenerátorok. A tapasztalatainkról szóló cikkünk ezen a linken olvasható el.