„Fotózni annyit tesz, mint láthatóvá tenni a felszín alatt rejlő láthatatlan dolgokat” – Helyszíni beszámolónk a 2024-es Arles-i fotófesztiválról

Idén 55. alkalommal került megrendezésre a Les Rencontres de la Photographie fesztivál Arles-ban. A július 1. és 7. közötti nyitóhéten a fotográfia szakmai körének színe java és a fotográfiáért lelkesedők tábora lepte el a dél-franciaországi kisvárost. Az idei programban a tudatalatti rétegei, gigászira nőtt zöldségek, vonat-kulinária és Frida Kahlo ruhái is felbukkannak. A kiállítások ezúttal is templomban, szupermarketben, apátságban, katakombában és szabadtéren várják a látogatókat, beszélgetések és egyéb programok mellett. Christoph Wiesner, a fesztivál igazgatója kihangsúlyozta a kultúra jelentőségét, valamint a világra való érzékenység, illetve a képekkel történő kommunikáció és történetmesélés különös fontosságát.

A fesztivál minden évben arra törekszik, hogy a kiállításokkal tükrözzék a világ aktuális tudatállapotát. A program őszintén vall arról, hogy nehéz időket élünk. Nyomok, szellemek, zűrzavar, feldolgozás, újraértelmezés, emlékezet, rekonstrukció. Ezeket a fogalmakat járja körül az idei kiadás, amely „Felszín alatt” címen olyan munkákat gyűjt egybe, amelyek túlmutatva a láthatón, a világ megértésének mélyebb rétegeibe kalauzolják a látogatókat.

A nyitóhét programjainak egyik fénypontja a William Kentridge-nek szentelt este volt, ahol a sokoldalú dél-afrikai művész saját alkotói folyamatáról tartott előadást különös intelligenciájával és humorával. Vetítésekkel kísérve beszélt a jelentésalkotásról, a mozgókép és az állókép viszonyáról, ezeknek befogadásáról, illetve a zene esszenciájáról a képi érzékeléssel párhuzamban. Az animációt, szénrajzot, filmet, zenét és színházat ötvöző alkotónak jelenleg az Arles-i Lumas Foundation-ben tekinthető meg a The Great Yes, The Great No című kiállítása.

A fotográfia, mint empátia

A Találkozások című kiállítás Mary Ellen Mark mélyreható, szociálisan érzékeny projektjeiből válogat, ahol a fotográfus a történetek főszereplőivel gyakran éveken átívelő szoros kapcsolatot is kialakított és akár többször visszatérve dokumentálta mindennapi életüket.

Christina De Middel Utazás a középpontba című szubjektív fotóesszéje dokumentarista és konceptuális gyakorlatok egymás mellé állításával vizsgálja a fotográfia és az igazság közötti kapcsolatot. A valós és fiktív elemeket vegyítő, misztikummal és szellemekkel átszőtt sorozat a Mexikón átvezető közép-amerikai migrációs útvonalról és hőseiről vall, melynek szimbolikáját és többrétegű narratívját Jules Verne Utazás a Föld középpontjába című regénye ihlette.

Japán a fókuszban

Az idei év programjában Japáné a főszerep. Összesen öt kiállításon negyven japán fotográfus munkái láthatók, hogy változatos nézőpontokat nyújtsanak Japánról és a japán fotográfiáról, kiemelve a női művészek kulcsfontosságú hozzájárulását a médium történetéhez.

Az I am so happy that you are here című kiállítás az 1950-es évektől napjainkig terjedő munkákon át mutatja be az önkifejezés és a személyes történetmesélés különböző módjait a fotográfián keresztül. Az idei év Women in Motion díját a japán Ishiuchi Miyako kapta, akinek munkásságát a nők reprezentációjának témája finoman, mégis erőteljes módon hatja át, és akinek a fotográfiáról való gondolkodása adta az idei év tematikáját is.

Kortárs múlt—Stílus az étkezőkocsiban és a hadsegerben

Ahogy az elmúlt években is, úgy az idei fesztiválnak is szerves részét képezik az archívumokban található fotográfiák újrafelfedezései. A Wagon-Bar című kiállítás a vonaton való étkezés kordokumentumait mutatja be és nem csak ínycsiklandó szendvicsekről, hanem a modern életről, innovációról, a design fejlődéséről és kultúráról is mesél. A Fashion Army című tárlat képei egy nemrég feloldott titkosítású archívumból származnak, melynek célja azonban ismeretlen. Az 1960-as és 1990-es évek körül készített fotók zavarba ejtően kortársnak hatnak. Az amerikai hadsereg egyik kutatási és fejlesztési egységének fotói, mintha csak egy mai divatfotózás képei lennének. A katonai stílus a trench coatoktól a Ray-Banekig, a chino szövetektől az álcázó mintákig áthatotta a kifutókat és az utcai ruházatot egyaránt. A kontextus, a képeken szereplő teljesen mai modellekhez hasonlító arcok, a neutrális, mégis kényszeredett pózai és félmosolyok egyfajta furcsa nyugtalanságot keltenek.

Valóság és fikció között ingadozva — Porondon az AI

A több mint negyven kiállításból álló fesztivál fókuszában a kortárs fotográfia áll, amelynek fontos hivatása, hogy az ismert alkotók mellett teret adjon a feltörekvő művészek számára is.

A Discovery-díj hét kiválasztott művésze idén a nyugtalanság tematikája köré szervezve járják körül a kiábrándultságot és a szorongást. A 2024-es Discovery-díj nyertese François Bellabas Electronic Legacy című projektje lett, amely az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia és az amerikai álom kudarcának témáit fűzi össze a tűz motívumán keresztül. Az installáció a mesterséges intelligencia három generációs fejlődésének technikájának segítségével egy erdőtűz-disztópiába vezet.

Az AI más projektben is jelen van. Bruce Eesly New Farmer című kiállítása tényeket és a fikciót összekapcsolva, gyanúsan szép és gigászi méretű zöldségekkel vizsgálja a történelem képeken keresztül történő megalkotásának módját. A mesterséges intelligencia által generált képek segítségével a projekt a természethez való extraktív viszonyunkat, az élelmiszer-termelés és a zöld mezőgazdasági forradalom uralkodó narratíváját kérdőjelezi meg.

Az emlékezés, mint kulcsmotívum

Az Arles-i fesztivál egyik igazi jellegzetessége maga a lokáció. A különleges kiállítási helyszínek a kiállító művészeket és kurátorokat is gyakran megihletik és a munkák bemutatására is inspirálóan hatnak. Ez Sophie Calle poétikus tárlatára is igaz. Miután a francia művész raktárhelyiségét megrongálta egy vihar, az ott tárolt munkákat, köztük A vakok című sorozatát – amely közeli portrékból és a szépségről alkotott elképzelésekről szóló interjúk szöveges részleteiből áll – penész támadta meg. A visszafordíthatatlan károsodással szembesülve Calle úgy döntött, hogy szimbolikus búcsút vesz a művektől, és az arles-i földalatti történelmi jelentőségéről ismert kriptoporticusban helyezi végső nyughelyükre őket. A sötét, nyirkos katakombarendszer tökéletes miliőt biztosít a veszteséget és az enyészetet művészi gesztussá átalakító kiállításhoz.

Az emlékezés és az idő érzékeltetésének témája nem csak Sophie Calle munkáiban jelenik meg, hanem Michel Medinger wunderkammer szekrényében is visszaköszön, illetve Vasantha Yogananthan Time Frames című hosszútávú projektjében, ami a provanszi táj és annak lakóinak kapcsolatáról elmélkedik.

„Fotózni annyit tesz, mint láthatóvá tenni a felszín alatt rejlő láthatatlan dolgokat” – Helyszíni beszámolónk a 2024-es Arles-i fotófesztiválról

Következő

,,Apámat festem (…), aki magyar származású művész és fotográfus” – Frida Kahlo édesapjának fotográfusi pályafutása

„Nincs filozófiám, fényképezőgépem van” – Saul Leiter képeit Spanyolországban mutatták be

Megfestették Stalter György Józsefváros című sorozatának képeit

Ők nyerték el a 2024-es természetfotó-pályázat fődíjait

„Frida univerzális művészete mindenütt jelen van” – beszélgetés Perla Labarthe Álvarezzel, a Frida Kahlo Múzeum igazgatójával