Válogatás az Emerging Talent Awards 2024 nyertes képeiből

A 2024-es Emerging Talent Awards zsűrizése során különösen meghatott Austin Quintana Rocío című projektje, amely Új-Mexikó északi vidéki hegyi közösségeiről szólt. A költői képek dokumentálják mindazokat az élőlényeket - embereket és emberen túli lényeket -, akiknek a régió az otthona. A munka elgondolkodtatóan reflektál az amerikai délnyugatra, kiemelve az élet bizonytalanságát és törékenységét ezen a nyers és változó tájon.

A Poolt választottam, mert a projekt azonnal megragadta a figyelmemet. Először is, mint egy tiszta vizuális élmény – a színpaletta rögtön nosztalgikus érzéseket keltett bennem a régi filmtekercsek iránt! Imádom a képeken szereplő karakterek csillogását; a férfiak és nők egyaránt a figyelem középpontjában állnak, de olyan természetességgel, ami magával ragadóvá teszi őket. Első pillantásra akár Dél-Franciaország is lehetne, de ha mélyebbre ásunk, akkor egy szürke városi tájjal körülvett medencéről van szó, ami a betonban létező ékszer érzetét kelti. Aztán ha megértjük, hogy valójában egy moszkvai medencéről van szó, az intrika egy újabb rétegét kapjuk – egy olyan városét, amelyet többnyire a politika és a hideg időjárás helyeként ábrázolnak.

Ramona Jingru Wang vibráló és intim fotói ázsiai témákról egyszerre túláradóak és kifinomultak. Wang képei pontos figyelmet fordítanak a fényre, a színekre, a gesztusokra és a környezetre, miközben üdítően optimistán kutatja a kívülálló identitását, ünnepli és időnként szatirikusan ábrázolja az ázsiai „másság” eszméjét. Az előadás, a játék, az ábrázolás és a fantázia átgondolt egyensúlya olyan összetett és izgalmas projektet hoz létre, amely könnyedséggel és eleganciával formálja át a kulturális narratívákat.

Chiao Su munkája úgy bontakozik ki, mint egy filmes elbeszélés, ahol emberek, épületek és tájak csendesen sodródnak el. Az éles fekete-fehér kontrasztokkal minden kép csendet áraszt, magával ragad, és magával ragadó kíváncsiságot ébreszt arra, hogy mi következik.

Zayira Ray interthread című sorozata a dél-ázsiai közösségen belüli diaszpóraszövetség gyengéd, mégis örömteli kifejezése. A kézzel festett háttereken keresztül, az őszinte pillanatokkal szembeállított, megrendezett képekkel Ray sorozata arra hívja fel a nézőket, hogy gondolkodjanak el a migráció összetettségén, és arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit lehet elveszíteni, megnyerni vagy újraértelmezni.

Kalum Ko „Close to Home” című fotótörténetének képei olyanok, mintha egy csendesen magába forduló film állóképei lennének - és ez azért is érthető, mert ő maga is filmes és videós. Ez a munka egy visszatekintés az életre a kanadai Sziklás-hegység távoli kisvárosában, ahol felnőtt (jelenleg New Yorkban él és dolgozik). Sok kép különösen filmszerűnek hat a maga terjedelmében és intimitásában, mivel olyan nyomasztó érzelmi töltést fejtenek ki, amely a magnetizmus és a klausztrofóbia között váltakozik. (...)

Zhu Gaocanyue The South Is Infinite Yet Finite című műve a titokzatos és néha kísérteties fotói miatt vonzott. A mű arra hívja a nézőket, hogy aktívan foglalkozzanak a fotókkal, tegyenek fel kérdéseket, és hozzanak létre kapcsolatokat saját megértésük vagy tapasztalataik alapján. Érdekelt ez a kölcsönhatás, amely teret teremt a többféle igazság és jelentés egymás mellett létezésének.

Abdelrahman Alkahlout azért tűnt ki számomra, mert bátran és higgadtan készítette a fotóit - a környezet, amelyben készültek, nemcsak ellenséges és veszélyes, hanem személyes is. A képek meghatottak, és nehéz rájuk nézni, de ez csak rávilágít az ilyen munkák elkészítésének fontosságára, valamint arra, hogy ezt a munkát meg kell osztani és támogatni kell.