„Az idő múlásával bölcsebbé és érzelmileg ellenállóbbá válunk” – beszélgetés Aimee McCroryval

Mikor és hogyan kezdődött a fotográfiához fűződő kapcsolata? Mi volt az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy ez az önkifejezés legmegfelelőbb eszköze az Ön számára?

Több mint egy évtizede egy kedves barátom, Lex Olivo ismertetett meg a fotózással, és nagylelkűen megajándékozott az első fényképezőgépemmel. Teljesen elbűvölt a kamera, nem tudtam letenni. Mindent meg akartam tanulni a fotográfiáról, ezért a legjobb tanárokkal vettem körül magam, akiket csak találni lehetett. Ugyanolyan szenvedéllyel közelítettem meg ezt a tevékenységet, mint életem bármely más területét, így belevetettem magam a fotográfiai workshopokba és magánmentorálásokba.

Kik azok a művészek vagy fotográfusok, akik leginkább inspirálják, és milyen hatással vannak a munkáira?

Számos kiváló önarckép- és feminista fotográfus inspirálta a munkámat. Közülük Cindy Sherman, Francesca Woodman és Carrie Mae Weems különösen nagy hatással voltak rám. Sok olyan művész munkájából merítek ihletet, akik előttem jártak, de a legnagyobb hatást mégis a saját érzéseim és tapasztalataim gyakorolják rám. Minden egyes alkotás egy ösztönös érzésből, egy történetből indul ki, amely elmesélésre vár.

A Roller Coaster egy nagyon teátrális sorozat. Azt akartam, hogy erőteljes érzelmeket váltson ki, és egyfajta rejtélyes atmoszférát teremtsen. A fekete-fehér sötét tónusai és mély kontrasztjai segítettek abban, hogy elérjem a kívánt hangulatot és a mozi hatását. Ebben a munkában olyan művészek alkotásaihoz fordultam, akik filmes megközelítést alkalmaztak. Valójában azt akartam, hogy ezek a képek úgy hassanak, mintha egy film jelenetei lennének, ezért Alfred Hitchcock, Ingmar Bergman és Stanley Kubrick munkásságának tanulmányozása nagy segítségemre volt ennek a sorozatnak a megalkotásában.

Mi inspirálta arra, hogy a Hullámvasút: Jelenetek egy házasságból című sorozatot elkészítse, és miért választotta a saját házasságát témának?

Annyi minden megváltozott közöttünk – ezért született meg a Roller Coaster. Őszintén szólva, soha nem számítottam rá, hogy Don beleegyezik ebbe. Ő egy hagyományos gondolkodású ember, és ez a projekt teljesen kívül esett a komfortzónáján. Még most sem tudom, mivel győztem meg, hogy belevágjon.

A Covid-járvány közepén voltunk, és hirtelen több szabadideje lett. Biztos vagyok benne, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy részt vett benne. Mindenesetre végigcsinálta, és ezért örökké hálás leszek neki. Az viszont igaz, hogy a közös munka számos kérdést felszínre hozott – jókat és kevésbé jókat is. Mindketten bonyolult háttérből jövünk, és egymás előtt sebezhetőnek lenni nem könnyű. Amikor az intimebb jeleneteket készítettük, láttam, mennyire nehéz számunkra igazán elengedni magunkat.

Sőt, ha nem lett volna a kamera, talán sosem tapasztaltuk volna meg azt a gyengédséget, amelyre mindketten vágytunk. Emlékszem, amikor a Surrender című képet készítettük, amelyben az ágyban fekve öleljük egymást – abban a pillanatban tudatosult bennem, mennyire hiányzik az érintése. Majdnem elfelejtettem, milyen csodálatos érzés.

Ugyanakkor rengeteg vidám pillanatot is megéltünk együtt. Én alapvetően játékos és bohókás vagyok, míg Don humora inkább szatirikus és élesebb. Az én hajlandóságom a bolondozásra teret adott Donnak is, hogy felszabaduljon. Nagyon örülök, hogy dokumentálhattam a házasságunkat. Ez a folyamat egy teljesen új dimenziót adott a kapcsolatunknak a Covid idején. Egy közös élmény lett, amely még ragaszkodóbbá tett minket.