Menü

A német zsidóság élete az 1960-as években Leonard Freed fényképein

25 • 04 • 14Szabó Benedek

Az 1960-as évek elején Leonard Freed amerikai zsidó fotográfus több hónapot töltött Nyugat-Németországban, hogy fényképsorozatot készítsen a németországi zsidóság életéről. A művészeti projekt nem egészen 20 évvel a holokauszt után azt a célt tűzte ki, hogy figyelmet irányítson a németek között élő igen népes, a korban azonban szinte láthatatlan zsidó népesség helyzetére. Freed számos zsidó közösségben készített fényképeket, elsősorban Frankfurt és Düsseldorf környékén. A sorozat fényképei most ingyenesen megtekinthetőek a Jewish Museum Berlin-ben, de a múzeum online is hozzáférhetővé tette az alkotásokat.

Leonard Freed sorozatának képeit nem sokkal azok elkészülte után, 1965-ben adták ki, különböző kísérőszövegekkel együtt. A Deutsche Juden heute (Német zsidók ma) című kiadványban szereplő 52 fénykép és a szövegek a zsidó közösségekre összpontosítottak, és arra a kérdésre keresték a választ, hogy a kisebbség tagjai milyen kapcsolatban lehetnek a német többségi társadalom tagjaival. A fényképek arra hívták fel a figyelmet, hogy a zsidó közösségek helyzete Németországon belül, és azon kívül is bizonytalan.

Ebben a sorozatban Freed elsősorban Frankfurtban, Düsseldorfban és a környező régiókban készített képeket, de fényképezett többek között olyan nagyvárosokban, mint Berlin, Essen, Hamburg, Köln, vagy éppen Nürnberg. Szinte minden fényképen szerepelnek emberek, de a nem szokványos portrékként, hagyományos esztétikai keretezésben. A felvételek az alanyok személyiségén felül leginkább élethelyzeteket és hangulatokat tükröznek vissza. Ezek a fényképek ugyanakkor nem az elkeseredettség, vagy a holokauszt traumájának terhét hangsúlyozzák, hanem a zsidóság továbbélését ábrázolják. A mindennapi élet jelenetei mellett a zsidó identitás megélésének lehetőségeit is bemutatják alanyaikon keresztül.

0103

Fotó: © Leonard Freed: Lighting the candles on Shabbat, Frankfurt am Main, 1961; Jewish Museum Berlin, accession 2006/198/7

0103

Fotó: © Leonard Freed: Children from Bad Sobernheim on an excursion, Reichenstein Castle, 1961; Jewish Museum Berlin, accession 2008/305/29

0103

Fotó: © Leonard Freed: New synagogue and new community center, Düsseldorf, 1961; Jewish Museum Berlin, accession 2008/305/3

Freed könyvének témái két korábban megjelent kiadványban is előkerültek. Az első, 1963-ban megjelent munkában, a Der Spiegel magazin Juden in Deutschland (Zsidók Németországban) című számában, illetve 1964-ben, a Hermann Kesten által kiadott kötetben, az Ich lebe nicht in der Bundesrepublik (Nem a Szövetségi Köztársaságban élek) hasonló kérdések kerülnek előtérbe. A kérdés, amellyel ezek a kiadványok foglalkoztak az, hogy lehet-e zsidóként élni Németországban, és ennek milyen társadalmi és történeti kontextusai vannak.

Az ebben a korszakban már aktívan tematizált kérdéseket boncolgató sorozat Leonard Freed életművének fontos részét képezik, de a sorozat mégsem előkép nélküli. Freed már 1954-ben készített sorozatot ortodox zsidókról a New York-i Brooklyn Williamsburg negyedében, majd alig négy évvel később, 1958-ban adta ki első könyvét Joden van Amsterdam címmel, amely az amszterdami zsidók életéről készült terjedelmes sorozat legjobb képeit foglalta magába.

0103

Fotó: © Leonard Freed: Insurance inspector Walter Seligmann, on a ship on the river Rhine, 1961; Jewish Museum Berlin, accession 2008/305/19

0103

Fotó: © Leonard Freed: Groundbreaking ceremony for the new synagogue, Mainz, 1962; Jewish Museum Berlin, accession 2006/198/13

0103

Fotó: © Leonard Freed: Simhat Torah ball, Köln, 1961; Jewish Museum Berlin, accession 2006/198/8

A nagy hatású sorozat korábban megjelent 52 fényképe most a Jewish Museum Berlin tulajdonában van, a gyűjteményt a fotográfus özvegyétől, Brigitte Freedtől vásárolta meg az intézmény. A képeket bemutató tárlat 2025. április 27-éig várja látogatóit. A fényképek ezen a kiállításon láthatóak először együtt, de a német múzeum online is hozzáférhetővé tette a alkotásokat, így azokat bárki megtekintheti.

Jegyzetek

Leonard Freed: German Jews Today
Jewish Museum Berlin
2024. november 11. – 2025. április 27.

A kiállítás 52 fotója ezen a linken online is megtekinthető.