A természet valódi megismerhetősége régóta foglalkoztatja a filozófiát és a tudományelméletet, de leginkább minket, az embereket. Különféle elméletek és nézőpontok születtek arra vonatkozóan, hogy vajon valóban megérthetjük-e a természet valóságos mivoltát, vagy csak az észlelésünk és gondolkodásunk által közvetített képet ismerjük meg.
A realizmus fogalmisága feltételezi, hogy a tudomány képes közelíteni a természet valódi működéséhez: ha egy elmélet sikeresen írja le és jósolja meg a jelenségeket, akkor az valószínűleg a valóságról mond el valamit. Bár Kant szerint ez nem így van, hiszen soha nem ismerhetjük meg a dolgokat önmagukban, csak azt, ahogyan számunkra megjelennek. Az emberi megismerés ugyanis nem passzív másolása a világnak, hanem aktív alakítója: a tér, az idő és az okozatiság nem a természet adottságai, hanem az emberi észlelés előfeltételei. Ez azt jelenti, hogy a természetet mindig az emberi ész, érzékelés, érzelemvilág és annak történetén keresztül tapasztaljuk meg.
A fenomenológiában a világ mindig “valamiként” jelenik meg számunkra. Így a természet sem független fogalomként áll előttünk, hanem tapasztalati mezőként, amelyet tudatunk alakít ki és helyez szubjektív kontextusba. Aztán megjelenik a megismerés forrásának kérdése, hogy az érzéki tapasztalaton keresztül, vagy a velünk született, megörökölt, eltanult eszmék és értelem szerepén át hívható-e elő. A 20. és 21. századi természettapasztalatunk és -illúzióink gyökeresen alakult át az ipari forradalom, az urbanizáció majd a digitalizáció térnyerése után, ahol már csak protéziseken keresztül találkozunk a természettel, így annak mibenlétét és jellemét is már csak azokon keresztül éljük át.
A festők a középkori bestárium gyűjtemények alapján ábrázolták az állatokat műveikben, különösen akkor, ha olyan fajokról volt szó, amelyeket nem ismertek első kézből. De honnan is ismerhették, hiszen vajon hány oroszlán élt Európában, unikornisokról vagy sárkányokról már nem is beszélve? Ezeket a rajzokat nem csak a tudatlanság, de a félelem is vezette, és az állatok, mint szörnyek még szörnyetegszerűbben és groteszkek lehettek. Oroszlánok lótesttel, lovak ormánnyal, vagy egészen furcsa, torz madárformák, gyakran pontatlan, ugyanakkor szimbolikusan gazdag képeket eredményeztek. Ezek a bestiáriumok nem tudományos, hanem allegorikus és moralizáló célból születtek: az állatokat tulajdonságokkal ruházták fel, amik erkölcsi tanulságokhoz vezettek
De még a végtelen tudományhittel átitatott reneszánsz is félrenyúlt, amikor a lábatlan, szárnyatlan mennyországi paradicsom madarakra került a sor, hiszen a dísz tollakkal túlspékelt testük egyáltalán nem hasonlított az itt ismert fajokra. Talán a helyzetet még az nehezítette, hogy Európába egészen az ötvenes évekig nem érkezett be élő példány belőlük, így aztán tényleg azt lehetette hinni, hogy a fejünk feletti felhős mennyországból pottyantak közénk.
A természet és a természeti lények szerepének definíciójával és a természet mivoltának folyamatos változásával illetve az emberrel való kapcsolatával a FUGA kiállítótérben is találkozhatunk. Bognár Benedek Szép új világ című fotósorozata, a természet mesterséges újradefiniálásának és reprezentációjának kérdéseit vizsgálja, ezzel szemben Diósi Máté szobabelsőbe elburjánzott flórát és faunáit ábrázoló Back to nature sorozatában szembesülünk azzal a drámai átalakulással, amely az emberiség modern történetének egyik legmeghatározóbb folyamata. Sióréti Gábor munkáján, az ablak előtt elhelyezett cserepes növények tornasora világít rá a természet és mesterséges környezet viszonyának alakíthatóságára, míg Tímár Péter ironikusan elnevezett Vegetáció című fotósorozatában a helyes kompozíciójú négyzetes keretekbe, terekbe szorított valóságos vagy a valóság látszatát keltő növényzet ember által kialakított térbelsőkbe kerültek. Urbán Ádám Emlék a természet vadságának című sorozatában a preparált állat látványa egyszerre emlékeztet a vadon egykori, zabolázhatatlan jelenlétére, de méginkább egykori fényére. Vasali Katalin Botanika című fotósorozata pedig egyszerre reflektál a természet és ember közötti történeti viszonyra, valamint a természet helyére az ember szerint. A sorozat fotói a hagyományos természetkép, kert idea posztmodern újraértelmezései.
