Palha munkáját leginkább Henri Cartier-Bresson humanista szemlélete és kompozíciós érzékenysége inspirálta, de nagy hatással volt rá James Nachtwey társadalmi érzékenységgel átszőtt haditudósítói munkássága és Sebastião Salgado humanista fotográfiája is, noha kortárs street fotográfusokra tudatosan nem épít. Elmondása szerint távol áll tőle Bruce Gilden harsány, vakus megközelítése, amelyet saját érzékeny és visszafogott stílusával ellentétesnek érez. Azt vallja, hogy a fényképezés örök tanulás: „örök tanítvány vagyok, minden nap tanulok valamit az utcán, az emberektől, az élettől.”
Bár Palha képeinek főszereplői az emberek, Lisszabon városa is állandó háttér és inspiráció. A város fényjátékai, eső utáni tükröződései és multikulturális nyüzsgése visszaköszönnek fekete-fehér fotóin. Ugyanakkor szerinte a jó utcafotó bárhol készülhet – a lényeg az emberi jelenlét, a pillanat megragadása. Képein gyakran felsejlik a „saudade” – a portugálok sajátos melankóliája –, amely a történelem, a fado, és az egykori diktatúra öröksége. Palha szerint minden portugálban él egy kis költő, s ezt a költőiséget igyekszik ő is felfedezni az utcán találkozó emberek arcán, gesztusaiban.
Rui Palha hitvallása egyszerű; szeretni és tisztelni kell az embereket. Úgy véli, az utcán fényképező legfontosabb tulajdonsága az empátia és a bátorság.
