Rogi André képei a Mai Manó Házban – Interjú Kerstin Stremmellel, a kiállítás társkurátorával

Ki volt Rogi André, miért tartják számon a francia fotótörténet egyik különleges alkotójaként, és hogyan kapcsolódik a magyar fotográfia történetéhez? Hogyan talált vissza Budapestre, születésének 125. évfordulóján? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kerstin Stremmellel, a Mai Manó Házban látható, első magyarországi Rogi André-kiállítás társkurátorával. A tárlat 2025. augusztus 19-ig látogatható Budapesten, a Magyar Fotográfusok Házában.

B.Á.

Ki volt Rogi André? Ön hol találkozott a munkáival először?

K.S.

Rogi André Klein Rózsa néven született a múlt századfordulón, 1900. augusztus 10-én, így ez a mostani kiállítás születésének 125. éves évfordulójára esik. Zeneileg is képzett volt, és képzőművészetet tanult a Magyar Képzőművészeti Akadémián. Az 1920-as évektől fotográfusként tevékenykedett Franciaországban, a portrékészítésre szakosodott. Én akkor találkoztam a képeivel először, amikor egy Pablo Picasso-kiállítás kurátora voltam a kölni Ludwig Museumban, amely kiváló gyűjteménnyel rendelkezik a művész munkáiból. A tárlat részeként több fotográfus Picassóról készült portréját is kiállítottuk, köztük Rogi André munkáit is. Nagyon megragadtak Rogi portréi, de szinte semmilyen információt nem találtam a szerzőjükről. Elkezdtem kutatni. Ez közel tizenhat éve történt; azóta pedig mondhatom, hogy a megszállottja lettem.

B.Á.

Hogyan vezetett ez el ahhoz, hogy a Mai Manó Házban megrendezett első magyarországi Rogi André-kiállítás társkurátori feladatán dolgozzon?

K.S.

A fotográfus utáni kutatásom alatt sokakkal találkoztam, többek között egy magyar kurátorral is, aki azt javasolta, hogy lépjek kapcsolatba a Mai Manó Házzal. Írtam Baki Péter igazgatónak, találkoztunk, mostanra pedig ott tartunk, hogy a közösen szervezett kiállítással egy időben kiadunk egy kétnyelvű katalógust is, amelyben először lehet magyarul is olvasni Rogi Andréról. Nagyon fontosnak tartom, hogy visszahozzuk őt Budapestre, a városba, ahol 125 évvel ezelőtt született és ez az első önálló kiállítása Magyarországon. Ez egy fontos munka kezdete, jó lenne folytatni a kutatást.

B.Á.

Miért tartja őt ennyire izgalmasnak? Melyek Rogi André, a fotográfus legfőbb erősségei?

K.S.

A képein leginkább az a koncentráció és nyugalom tűnik fel, amely az alanyairól sugárzik. Ez részben annak köszönhető, hogy André nagy formátumú fényképezőgépet használt, hosszú expozíciós idővel, ami elősegítette, hogy a modellek jobban bevonódjanak a helyzetbe. Még akkor is ragaszkodott a régi Voigtländer Bergheil fényképezőgéphez, amikor már szinte mindenki a jóval könnyebb Leicára váltott. A sötétkamrában gondos utómunkát végzett, kereste az éles kontrasztokat, esetenként pedig a megfelelő helyen meg is karcolta a negatívot, így téve például ragyogóbbá pupillákat.

Bár a portréi modernek, azt hiszem sokat merített a 19. századi hagyományokból. Többször hasonlították már Nadarhoz, a nagy francia fotográfushoz, valószínűleg azért, mert – hozzá hasonlóan – nagyon odafigyelt az alany fejének dőlésszögére, a kezek elhelyezkedésére, a testtartásra; ezek az elemek határozták meg a képeit. Más tematikájú fotográfiáit látva viszont azt mondanám, hogy a szürrealizmus is hatott rá. Nem véletlen, hogy munkái szerepelnek André Breton L’Amour Fou című könyvében Brassaï, Henri-Cartier Bresson, Dora Maar és mások képei mellett.

B.Á.

Ahogy a képzőművész Dora Maar Picassóhoz fűződő szenvedélyes kapcsolata nem kevés fájdalommal járt, Rogi André rövid házassága Kertésszel – a gyümölcsöző szakmai hatások mellett – szintén hagyhatott sebeket.

K.S.

Csak elképzeléseink lehetnek arról, hogyan érezhette magát, miután szakítottak. Keveset tudunk biztosan, mert alig maradt írásos anyag utána. Bár az valószínű, hogy Kertész második felesége eléggé féltékeny lehetett rá… A kiállításon egyébként látható egy gyönyörű fotó, amit Kertész a nagyon boldognak tűnő Rogiról készített, aki a képen egy asztalnál ül és egy fotográfiai magazint olvas. Úgy gondolom, hogy az 1920-as évtized utolsó éveiben nagyon élénk és inspiráló időszakot tölthettek együtt. Kapcsolatban álltak több magyar emigránssal is, például Beöthy Istvánnal (Etienne Beöthyvel). Van egy fényképünk szintén Kertésztől, amin Rogi Förstner Magda (A szatirikus táncosnő) és Etienne Beöthy között ül. Rogi André akkor is jelen volt, amikor Kertész Piet Mondrian szemüvegét lefényképezte, ugyanis van egy gyönyörű képünk, amelyet Rogi André készített és éppen ezt dokumentálja. Bár valószínű, hogy Rogi André Brassaïtól is tanult, akinek kétségtelenül sokat köszönhetett, az nyilvánvalóan Kertész, ő vezethette be a fotózásba. Amikor 1928-ban összeházasodtak, Rogi még festőművészként hivatkozott magára.

B.Á.

Újra férjhez ment valaha? És hogyan alakult a művészete, miután Kertésszel szétváltak?

K.S.

Nem tudunk róla, hogy újra megházasodott volna. Az 1930-as években szinte szünet nélkül folytatta a fotózást, és Kertésszel ellentétben végleg Franciaországban maradt. A háborús éveket úgy sikerült túlélnie, hogy 1941-ben vidékre menekült, majd később visszatért Párizsba. A művészi stílusa nem sokat változott, csak talán még jobb lett. Továbbra is nagy formátumú fényképezőgépével fényképezte a korszak legérdekesebb, Párizsban élő személyiségeit. Művészileg legjobb időszaka az 1930-as, 1940-es és 1950-es évek voltak, de még az 1960-as években is készített dokumentációkat és portrékat; a kiállításon láthatóak portréi az 1960-as évekből is, például Szenes Árpádról 1967-ben készült a fotója. Rogi André az 1950-es évektől kezdve főleg a festészetnek szentelte magát.

B.Á.

Mit lehet tudni az általa készített aktfotókról?

K.S.

Az aktfotók nagyon keresettek voltak az 1920-as években. A fotográfusok számára ez valószínűleg egyfajta pénzkereseti lehetőség volt, még a jó alkotók számára is. Rogi valójában nem nagyon szerette készíteni őket, ezért az ilyen szituációk egy részét portréfotózássá változtatta. Egy magángyűjteményben találtam egy általa készített aktképet, amely egy prostituált szobájában készülhetett. Konceptuális mű, egy triptichon része. A portré bal és jobb oldalán egy-egy olyan dokumentum látható, amely a prostitúció mint foglalkozás űzéséhez volt szükséges, és a nő egészségi állapotát igazolja. Rogi sorozatot akart készíteni a témáról. A megközelítését hihetetlenül érdekesnek találom: tisztelettel közelít az alanyaihoz, megmutatja a helyzetüket, felveszi velük a szemkontaktust, nem úgy, mint férfi kollégái hasonló képek készítése esetében. Ez szinte dokumentarista fotográfia.

B.Á.

Rogi André valaha visszatért Magyarországra látogatóba?

K.S.

Ha magyar kollégáimnak igazuk van – és biztos vagyok benne, hogy igen –, akkor utoljára 1930-ban jött Magyarországra, Kertész társaságában, egy évvel később, 1931-ben pedig egy orvosi kezelés miatt. Talán még egy alkalommal, 1948-ban jöhetett Magyarországra, de az biztos, hogy az lehetett az utolsó látogatása.

B.Á.

Mi történt a művészi örökségével?

K.S.

A nagy része a Bibliothèque nationale de France-ba került, mert amikor meghalt, és a hagyatékát elárverezték, az akkori fotóművészeti kurátor sok tárgyat megvásárolt. De vannak művei állami és magángyűjteményekben is, például ismerjük portréit Picassóról, Corbusier-ről vagy Mondrianról. A vintage anyagok nagy része tehát a BnF-ben van, de levelezés nincs a birtokukban; Rogi naplóiról nem tudunk, nincs semmi ahhoz hasonló feljegyzés, és ez nagyon megnehezíti a további kutatást.

Rogi André képei a Mai Manó Házban – Interjú Kerstin Stremmellel, a kiállítás társkurátorával

Következő

„A szabadságról szól, amit nekik és magamnak kívánok” – megnyílt Tyler Mitchell első önálló kiállítása Svájcban

Válogatás a PHotoESPAÑA 2025 fesztivál kiállításainak képeiből

Fotótörténet – Yves Klein: Ugrás a semmibe (1960)

Elena Efeoglou kitalált múltja – AI generált új portrék August Sander nyomán

Mit nézzünk júliusban? – a Punkt fotókiállítás ajánlója