Időtlen elegancia – A Phillips megrendezi az Irving Penn Alapítvány első árverését
25 • 09 • 09Szabó Liliom
Idén ősszel a Phillips aukciósház rendezi meg Visual Language: The Art of Irving Penn címmel az Irving Penn Alapítvány első önálló árverését, amelyen a 20. század egyik legjelentősebb fotográfusának több mint hét évtizedes pályáját felölelő fotográfiák és festmények kerülnek kalapács alá. Az esemény Irving Penn rendkívüli tehetségét ünnepli, fejet hajtva egyedi látásmódja és kivételes technikai tudása előtt, amely a különféle fotónyomtatási eljárásokban mutatkozott meg. A 70 tételből álló árverést 2025. október 8-án tartják.
Az aukción a fotográfus több mint hét évtizedes pályafutása alatt készült fotónyomatai és festményei szerepelnek. Ez az első olyan alkalom, amikor az alapítvány, amely 2005-ben azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse Irving Penn művészi örökségének megismerését és megértését – ideértve azokat a technikákat, médiumokat és témákat, amelyeket a művész pályája során vizsgált –, áruba bocsátja az életmű darabjait.
Tom Penn, a The Irving Penn Foundation ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
„2010 óta őrizzük Irving Penn művészi örökségét, és ez az aukció mérföldkő az alapítvány életében, hiszen lehetőséget ad jótékonysági és oktatási programunk bővítésére. Apám mindig azt mondta: bármit teszel is az életben, tedd teljes szenvedéllyel. Szenvedéllyel kereste a kiválóságot mindenben, amit csinált.”
Irving Penn a 20. század egyik legjelentősebb fotográfusa volt, akit megragadó képei, technikai tudása és visszafogott eleganciája tett híressé. Bár több mint hatvan éven át a Vogue vezető fotográfusaként szélesebb körben is nagy népszerűségnek örvendett, zárkózott maradt, és teljes mértékben a fényképezésnek szentelte életét. A legendás művészeti vezető, Alexey Brodovitch tanítványaként Philadelphiában kezdte pályáját, majd a Harper’s Bazaarnál asszisztált, mielőtt 1943-ban a Vogue-hoz került. Itt Alexander Liberman szerkesztő és művész felismerte Penn egyedi látásmódját: páratlan eleganciájú divatfotói új mércét állítottak a magazinok prominens világában, míg portréi, csendéletei és aktfotói sem maradtak figyelmen kívül.
Kevés kortársa kísérletezett olyan széles körben a nyomtatási eljárásokkal, mint ő. A Phillips aukciója a fotóművészet számos területéről mutat be alkotásokat, köztük Penn lenyűgöző zselatinos ezüstnyomatait, mint a Coffee Pot, amelynek kikiáltási árát 20 és 30 ezer dollárra becsülik, vagy árnyalt platinapalládium-nyomatait, mint a Harlequin Dress, amelynek várható kikiáltási ára 200 és 300 ezer dollárra tehető, csakúgy, mint ritka színes szitanyomatai közül az ikonikus Ginkgo Leaves, de az 1986-ban a L’Oréalnak készített Mouth című alkotására is ezt az árat tűzték ki. A gyűjtők számára ez az aukció kivételes lehetőséget jelent, ugyanis az alapítvány archívumából előkerülő művek közül sok, mint például az 1950-es Black and White sorozat egyes nyomatai, vagy nagy méretű, négy részből álló alkotása a Mud Glove, még soha nem szerepelt hasonló árverésen.
0103
Fotó: Irving Penn:
Miles Davis Hand on Trumpet, New York, 1986
Gelatin silver print, printed 1998.
10 1/8 x 10 1/2 in. (25.7 x 26.7 cm)
Signed, initialed twice, titled, dated, annotated in pencil, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the verso. One from an edition of 9.
Estimate: $70,000 - 90,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Marriageable Young Woman of Imilchil, Morocco, 1971
Gelatin silver print, printed 1991.
14 3/4 x 14 3/4 in. (37.5 x 37.5 cm)
Signed, initialed twice, titled, dated, and annotated in ink, credit, Vogue copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the reverse of the mount. One from an edition of 10.
Estimate: $20,000 - 30,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Ginkgo Leaves, New York, 1990
Dye transfer print, printed 1992.
22 3/4 x 19 1/4 in. (57.8 x 48.9 cm)
Signed, initialed, titled, dated, annotated in pencil, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the verso. One from an edition of 22.
Estimate: $200,000 - 300,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Cracked Egg, New York, 1958
Chromogenic print, printed 2000.
26 7/8 x 23 7/8 in. (68.3 x 60.6 cm)
Signed, initialed twice, titled, dated, annotated in ink, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the verso. One from an edition of 10.
Estimate: $30,000 - 50,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Coffee Pot, New York, 2007
Gelatin silver print, printed 2007.
18 7/8 x 14 7/8 in. (47.9 x 37.8 cm)
Signed, initialed twice, titled, dated, annotated in ink, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the reverse of the mount. One from an edition of 10.
Estimate: $20,000 - 30,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Cigarette No. 37, New York, 1972
Platinum-palladium prints in four parts, printed 1977.
Each sheet 30 x 22 1/4 in. (76.2 x 56.5 cm)
Overall 60 x 44 1/2 in. (152.4 x 113 cm)
Each signed, initialed, numbered 22/70, annotated in pencil, credit and copyright credit reproduction limitation stamps on the verso.
Estimate: $150,000 - 250,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Untitled, circa 1987
Ink, watercolor, and dry pigment with gum arabic over platinum-palladium print on paper.
23 3/8 x 19 in. (59.4 x 48.3 cm)
Signed in ink on the recto; signed and annotated in ink on labels affixed to the reverse of the aluminum flush-mount.
Estimate $30,000 - 50,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Mud Glove, New York, 1975
Platinum-palladium print in four parts, printed 1976.
Each sheet 30 x 22 1/4 in. (76.2 x 56.5 cm)
Overall 60 x 44½ in. (152.4 x 113.0 cm)
Each signed, initialed twice, titled, dated, numbered 30/52, annotated in pencil, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the verso.
Estimate: $50,000 - 70,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Télégraphiste, Paris, 1950
Platinum-palladium print, printed 1976.
18 3/4 x 14 1/8 in. (47.6 x 35.9 cm)
Signed, titled, dated, numbered 10/22, annotated in pencil, credit, Condé Nast copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the verso.
Estimate: $30,000 - 50,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Mouth (For L’Oréal) (A), New York, 1986
Dye transfer print, printed 1992.
18 5/8 x 18 1/4 in. (47.3 x 46.4 cm)
Signed, initialed, titled, dated, annotated in pencil, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the verso. One from an edition of 28.
Estimate: $200,000 - 300,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Irving Penn in a Cracked Mirror (Self-Portrait) (A), New York, 1986
Platinum-palladium print, printed 1991.
19 1/2 x 19 1/4 in. (49.5 x 48.9 cm)
Signed, initialed twice, titled, dated, numbered 2/16, annotated in ink, credit, copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the reverse of the aluminum flush-mount.
Estimate: $25,000 - 35,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Harlequin Dress (Lisa Fonssagrives-Penn), New York, 1950
Platinum-palladium print, printed 1979.
19 3/4 x 18 3/4 in. (50.2 x 47.6 cm)
Signed, titled, dated, numbered 2/30, annotated in pencil, Condé Nast copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the reverse of the aluminum flush-mount.
Estimate: $200,000 - 300,000
0103
Fotó: Irving Penn:
Black and White Hat, New York, 1950
Gelatin silver print, printed 1950.
13 7/8 x 12 3/8 in. (35.2 x 31.4 cm)
Signed, initialed, titled, dated, annotated in ink, credit, Condé Nast copyright credit reproduction limitation, and edition stamps on the reverse of the mount. One from an edition of 2.
Estimate: $25,000 - 35,000
Visual Language: The Art of Irving Penn
Phillips
2025. október 8.