Menü

Nunchi. A csend hatalma – Koreai fotográfusok kiállítása a Mai Manó Házban

25 • 09 • 11Molnár Zoltán

A Mai Manó Házban október elejéig látható a Nunchi – A csend hatalma című kiállítás, amely öt koreai fotográfus munkáin keresztül mutatja be a nunchi, vagyis a figyelmes jelenlét és érzékeny megértés fogalmát. A tárlat a társadalom, a természet és az emberi létezés finom összefüggéseire irányítja a figyelmet, miközben párbeszédet teremt a keleti kultúrák és az egyetemes emberi tapasztalatok között.

nunchi a koreai élet egyik alapelveként értelmezhető. Ez egyfajta intuitív érzékenység, amely képessé teszi az embert arra, hogy megértse mások érzéseit, gondolatait és nonverbális jelzéseit. A nunchi elengedhetetlen a társadalmi harmónia fenntartásához, az empátia kibontakozásához. A koreai társadalomban a közösség fontossága jóval felülírja az egyén érdekeit. A nunchi elősegíti az együttélést, a munkavégzést, a közösségbe való beilleszkedést, valamint a mások iránti fokozott tiszteletet és figyelmet. Segít felismerni és megérteni a viselkedés finom rétegeit, ezáltal megkönnyítve saját és mások helyzetét is.

A kiállítás a kölcsönös párbeszéd jegyében jött létre. A különböző időben és térben született alkotások mögött álló fotográfusokat a közös gondolkodás igénye kapcsolja össze. Ez a fajta együttműködés olyan kooperációt eredményez, amely során az eltérő látásmódok és koncepciók fokozatosan egymáshoz idomulnak. A kiállított művek olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek az alkotókat személyesen is foglalkoztatják, mégis közös térben, egy időben válnak láthatóvá.

Park Byung-moon, Jang Jong-woon fotográfiái az emberi létezés mélységeire, a társadalmi struktúrákra és az emberi méltóságra irányítják figyelmünket. Szociográfusi pontossággal ragadják meg a keleti kultúrák mikroklímáját, bemutatva olyan helyzeteket, amelyek bár lokálisak, mégis egyetemes sorskérdéseket rejtenek. Mindez beágyazódik a globalizáció folyamatába, ahol a metropolisz – e kettős arcú szépség és szörnyeteg – is új jelentéseket nyer. A képek a közelmúltból a közeljövőbe repítenek, feltérképezve a világ ismert és ismeretlen tájait Észak- és Dél-Korea között, elidőzve azok alakjain, akik e terek hősei vagy kiszolgáltatott tanúi.

0103

Park Byung-moon: Szénbányásznők VIII., 2017

0103

Park Byung-moon: Szénbányásznők X., 2017

0103

© Jang Jong-woon: Élet a helyőrségen: Játék, 1987

0103

© Jang Jong-woon: Élet a helyőrségen: Bevezető ima, 1987

Kim Mi-kyoung, Moon Sang-wook és Han Hee-joon munkái vizuális vallomások bolygónkról. Az érintetlenség dicséretét hordozzák, és azt a kérdést teszik fel: vajon az ember képes-e felismerni, hogy ő maga is a természet része, akárcsak egy hegy, egy tó, egy tenger vagy egy fa? A kiállított művek világunk alapvető arányait teszik érzékelhetővé: a föld, a víz, a levegő kiterjedését, a tér mértékét. Földünk horizontja túlmutat a látható világ határain – nemcsak térben, hanem időben is. A vizek fodrozódása, a felhők gomolygása, a föld nyomai és a hegyek emelkedése a változás örök állandóságát hirdetik.

0103

© Moon Sang-wook: A házam, 2015

0103

Fotó: © Moon Sang-wook: Életvíz, 2015

0103

© Han Hee-joon: Elmosódott határok, szivárgó idő III., 2020

0103

© Han Hee-joon: Elmosódott határok, szivárgó idő VI., 2020

0103

© Kim Mi-kyoung: Az ismerős határán I., 2019

0103

© Kim Mi-kyoung: Az ismerős határán I., 2019

A kiállításon szereplő alkotók csendben és figyelemmel rögzítették benyomásaikat, érzéseiket, mielőtt megszólaltak volna. A nunchi képességét gyakorolva képekben fogalmazták meg mindazt, amit Koreában megtapasztaltak. A Nunchi – A csend hatalma című kiállítás a keletkezés és elmúlás csendes szemlélőinek vizuális lenyomata.

Jegyzetek

Nunchi – A csend hatalma
Mai Manó Ház
2025. augusztus 30. – október 5.
Kurátor: Molnár Zoltán