„Sok munkám szépsége a tökéletlenségben rejlik” – Anton Corbijn képei a stockholmi Fotografiska kiállításán
25 • 09 • 25Kéri Gáspár
Kettős évfordulót ünnepel idén a stockholmi Fotografiska: az ötven éve pályán lévő Anton Corbijn hetvenéves lett. Bár soha nem törekedett arra, hogy saját kora egyik legnagyobb hatású alkotója legyen, a rangot már évtizedekkel ezelőtt akaratlanul kivívta, amit sok más mellett a Depeche Mode-dal és a U2-val máig tartó közös munka, Nick Cave, Johnny Cash, Tom Waits, David Bowie, Luciano Pavarotti, Clint Eastwood, Gerhard Richter és AI Weiwei emblematikus portréfotográfiái, vagy a Joy Divison, a Nirvana, a Metallica zenekarfotói legalább annyira karakteresen képviselnek, mint videóklipjei és játékfilmjei. A Corbijn, Anton című tárlat október 12-ig látogatható a svéd fővárosban.
Corbijn története a hetvenes években kezdődött Hollandia underground klubjaiban, majd a brit posztpunk és újhullámos színtérre sodródva – az első öt évben a New Musical Express fotográfusaként – olyan zenekarokkal került kapcsolatba, amelyeknek a vizuális identitását évtizedekre meghatározta. A Joy Division, a Depeche Mode, a U2 vagy a Rolling Stones tagjainak fotográfiái mára a popkultúra kollektív emlékezetének részévé váltak, ahogy színészekről és képzőművészekről készült portréi is. A Fotografiska tárlata ezekből a meghatározó képekből, valamint ritkán látott munkákból egyaránt építkezik: a közismert portrék mellett werkek, filmes standfotók és személyesebb, intimebb felvételek is helyet kaptak. A kiállítás egyik külön szekciója audiovizuális installációként meséli el Corbijn és a Depeche Mode több évtizedes együttműködését a Behind the Wheel 1987-es klipjétől a 2023-as Ghosts Again-ig. Itt mutatkozik meg igazán, hogyan fordult át Corbijn fotográfiai nyelve mozgóképes, konceptuális világba, és hogyan vált egy zenekar vizuális formanyelvének meghatározójává.
A Fotografiska terei jól illeszkednek Corbijn képi világához: a letisztult és nagyvonalú falfelületek, a visszafogott fények és a tematikusan tagolt szekciók segítik, hogy a látogatók időben és térben egyfajta utazásként éljék meg a kiállítást. A tárlat időrendben és tematikusan építkezik. Az első termekben a korai munkák láthatók; fekete-fehér portrék fiatal, ismeretlen zenészekről, akik később meghatározó figurákká váltak. A korai képeken még ott a keresés izgalma és a pillanatnyi kísérletezés szabadsága. A középső szekcióban a már ismert sztárok markáns, letisztult kompozíciói következnek, ahol a fotográfus látásmódja kiforrott, valamint az alanyaival való kapcsolat mélysége is jól érzékelhető. A záró részekben személyesebb, intimebb képek kapnak helyet, olyan pillanatok, amelyekben a portréalanyok szerepe és a sztárság státusza háttérbe szorul, hogy maga az ember kerüljön előtérbe.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennyire aktív voltam ezekben az évtizedekben, és keményen dolgoztam azért, hogy fontos maradjak, vagy legalábbis megpróbáljak az maradni.” (Anton Corbijn)
A kiállítás installálásának további sajátossága, hogy nem akar elmagyarázni mindent. A fotográfiák mellé nem társulnak falszövegek, a befogadó maga fedezhet fel apró részleteket vagy a képekből felsejlő történetek lenyomatait. Ez a fajta kötetlenség összhangban áll a Corbijn munkásságára kezdetektől fogva jellemző módszerrel. Fotói ugyanis sosem végérvényes állítások, inkább olyan nyitott kérdések, amelyeket a nézőnek kell megválaszolni saját maga számára.
Corbijn szerint igazán jó portré akkor születik, amikor a fotográfus és az alany között pillanatnyi bizalom alakul ki, majd valami „váratlan” történik. Ez a fajta váratlanság átszövi a teljes életművet, hiszen a pózolás és a spontaneitás, a távolságtartás és az intimitás paradox egyensúlya teszi képeit mindenki számára összetéveszthetetlenné. A tárlat a holland fotográfus eddigi pályájának retrospektív összegzése, miközben az elmúlt fél évszázad meghatározó zenei és művészeti színterének vizuális krónikája is megelevenedik – mindaz, amiért Anton Corbijn neve mára fogalommá vált.
„Pályafutásom során számos váratlan pillanat és véletlen alakította a munkáim végső formáját. Ha az egész pályámat össze kellene foglalnom, azt mondanám, ezeknek a pillanatoknak a hosszú sorozata.” (Anton Corbijn)
Corbijn, Anton
Fotografiska – Stockholm
2025. június 13. – október 12.